József Attila, Radnóti Miklós, Weöres Sándor verseire is írt kórusműveket

Dávid Gyula zeneszerző • Fotó: Nagygyörgy Sándor

45 éve hunyt el Dávid Gyula Kossuth- (1957) és Erkel-díjas (1952, 1955) magyar zeneszerző, népdalgyűjtő, tanár.

A Bartók és Kodály után fellépő magyar zeneszerző nemzedék kiemelkedő képviselője. Gazdag életműve színpadi, zenekari, oratórikus, kamara- és szóló műveket egyaránt magában foglal. Bár ritkán alkalmazott konkrét népdal-idézeteket, fiatalkori műveiben jelen vannak a népzenei minták. Élete utolsó két évtizedében atonális és dodekafón kompozíciókat írt. 1949-ben komponált Fúvósötösével az új magyar zenében mindmáig reprezentatív szerepet betöltő műfajt teremtett.

A Magyar Zeneszerzők Szövetségének alapító tagja. A Zeneakadémián Siklós Albert és Kodály Zoltán növendékeként 1938-ban kapott diplomát zeneszerzés szakon.
 
A zeneszerzés szak mellett magánúton Rados Dezsőnél hegedülni tanult. Népzenét is gyűjtött, melyről Breuer János zenetörténész monográfiájában így emlékezik: „Előkészítős évemben Kerényi Györggyel Heves megyében népdalokat gyűjtöttem. Kodályt 50. születésnapja körül látogattuk meg.[…] Tanácsára folytattam a népdalgyűjtést, Somogy megyében fölfedeztem Karád népdalait. Vagy 300 népdalt jegyeztem le. […] Kodály szerette volna, ha monografikus igénnyel dolgozom fel. […] Persze, zeneszerzés tanulmányaim annyira elfoglaltak, hogy ezt a munkát nem végezhettem el.”
 
1938-45 között a Székesfővárosi Zenekarban brácsázott, a zenekari munka során együtt dolgozott olyan karmesterekkel, mint Otto Klemperer, Willem Mengelberg, Pierre Monteux. 1945-től a Nemzeti Színház karmestere lett, színházi kísérőzenéket írt, 1949-től két évig a Magyar Néphadsereg Művészegyüttes zenekarát vezette.
1951-től 1974-ig, nyugdíjazásáig tanított a Zeneakadémián zeneelméletet, fúvós hangszerelést, fúvós kamarazenét, óraadó tanárként, később a Bartók Konzervatórium tanáraként.
 
Főbb munkái: 4 szimfónia, Brácsaverseny (1950), Hegedűverseny (1964), Kürtverseny (1972), kórusművek József Attila, Radnóti Miklós, Weöres Sándor verseire, Fuvola-zongora szonáta (1954), Hegedű-zongora szonáta (1968), Zongoraszonáta (1955), Hegedű szólószonáta (1971). A hangszeres és kórusművek mellett színpadi és balettzenéket is komponált: kísérőzenét Madách: Az ember tragédiája színművéhez, vagy a Nádasban című táncjátékhoz.
 
Zeneszerzői ars poeticájáról így vallott egy interjúban:
Zenei neveltetésem, múltam, tapasztalataim, élményeim alkotják azokat az elemeket, amelyekből stílusom kialakult. Gyerekkoromban életre szóló impulzusokat kaptam az iskolában Rajeczky Benjámintól: nemcsak Kodály akkoriban keletkezett kórusaival ismertetett meg, hanem a gregoriánnal és reneszánsz mesterekkel is.[…] Véleményem szerint mondanivaló és hagyomány nélkül nincs zeneszerzés […] mi a mondanivalóm? Természetesen mindig valamiféle érzelem közlése. A zene valamennyi művészet között a legalkalmasabb az érzelmek kifejezésére. Tudom, némely teóriák szerint a zenének semmit nem kell kifejeznie; bizonyos divatos modern áramlatok tiltakoznak az érzelmek zenei megnyilvánulása ellen. De ez a tagadás vajon nem maga is egyfajta érzelemről árulkodik?”
 

További műveinek felvételei, nyomtatott kottái ITT találhatók.

 

(Visited 22 times, 1 visits today)