Kabdebó Lórántra emlékezünk

2022. január 24-én elhunyt Kabdebó Lóránt irodalomtörténész, kritikus, egyetemi tanár. A fenti beszélgetést abból az alkalomból készítette Kerényi László, hogy Kabdebó Lóránt 2002-ben Miskolc Város Díszpolgára lett. Kabdebó Lóránt Budapesten született 1936. augusztus 9-én. 1958-ban magyar-történelem szakon tanári oklevelet szerzett az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán, 1958 és 1970 között – 12(!) éven át – […]

A magyar kultúra napja – a Csemadok díjainak átadása

A Csemadok díjait idén január 23-án adták át Galántán. A közművelődési szervezet élő közvetítésének felvételét IDE kattintva érhetik el. _____ 1989 óta január 22-én ünnepeljük a magyar kultúra napját annak emlékére, hogy a kézirat tanúsága szerint Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnuszt. E naphoz kapcsolódva adják át a magyar kultúrával kapcsolatos […]

Elhunyt Patkós Sándor

Patkós Sándor fagottművész 1963-ban született Mezőtúron. Négy év klarinétozás után 12 évesen kezdett fagottozni. A konzervatórium elvégzése után 1981-től a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán folytatta tanulmányait, ahol Janota Gábor tanítványaként szerzett diplomát. Főiskolás kora óta tagja a Budapesti Fúvósegyüttesnek, amellyel Európa szinte minden országában, az USA-ban és Japánban is hangversenyezett. Hét évig a Magyar Állami […]

Selye János öröksége

Selye János, a stresszelmélet világszerte ismert és elismert klasszikusa 115 évvel ezelőtt, 1907. január 26-án Bécsben született és 1982. október 15-én hunyt el Montrealban. Édesanyja osztrák, édesapja, Dr. Selye Hugó magyar katonaorvos volt, akit az első világháború után áthelyeztek Komáromba, így az ifjú Selye János középiskoláit Magyarországon, Komáromban végezte, majd a prágai egyetemen kezdett orvosi […]

Az inkák titka (teljes film magyarul)

Egy legenda szerint az inkák birodalmát az Istenek rombolták le, amikor évszázadokkal ezelőtt elrabolták a kincseket a Naptemplomból. Ám ha a kincs visszakerül, az ősi civilizáció is újraéled. De Harry Steele, az amerikai kalandor is az aranyra feni a fogát, ráadásul akad egy gyönyörű lány, és hamarosan nem csupán a kincsvadászat borzolja a kedélyeket, hanem […]

Rinaldo Rinaldini, A HARAMIÁK KAPITÁNYA, avagy a ponyvák őse

260 éve látta meg a napvilágot Weimarban a nagyapám által sokat emlegetett Rinaldo Rinaldini szerzője, Christian August Vulpius (1762–1827). A HARAMIÁK KAPITÁNYA, Rinaldo Rinaldini alakját 1797-ben teremtette meg híres, nagyszabású rablóregényében Goethe sógora, Christian Vulpius. Műve azóta hőséhez méltó, kalandos pályát futott be: úgy emlegetik, mint a ponyvák ősét. Pedig hát nem több, de nem […]

Szeretném, ha szeretnének • Egy este Varga Magda operaénekessel

100 éve született Varga Magda (1922–2015) operaénekes (drámai mezzoszoprán), a debreceni Csokonai Színház örökös tagja, operatársulatának haláláig meghatározó alakja, érdemes művész. Cserhalmi György Kossuth-díjas színész édesanyja. Varga Magda tanítóképzőt és pedagógiai főiskolát végzett, az 1940-es évek második felében tanítónőként dolgozott, közben magánúton énekelni tanult. Tanárai közt dr. László Géza és Posszert Emília is megtalálható. 1950-ben […]

Elérhető a tavalyi IN SITU művésztelep mozgóképes anyaga

Az V. IN SITU művésztelep sorozatban teszi közzé alkotóinak tavalyi munkáit saját YouTube-csatornáján. Az alkotások két síkon jöttek létre: a természetművészet és a helyben található anyagok felhasználásával. Ferdics Béla – aki a napokban tartott sikeres nyitott műhelyt Nyárasdon – egyik tavalyi alkotásának az árnyék önállósulása volt a témája. „Talán az is egy finoman rejtjelezett allegória, […]

Hat magyar animációs film ingyen elérhető a hétvégén

Hat magyar animációs film, köztük Dargay Attila legendás alkotása, a Lúdas Matyi nézhető ingyenesen január 21. péntektől január 23. vasárnapig a FILMIO-n, a magyar kultúra napja alkalmából. A magyar animáció legnépszerűbb egész estés filmjeként jegyzett Lúdas Matyi Fazekas Mihály verses elbeszélését dolgozza fel. Megjelenésekor mintegy 2,5 millió néző váltott jegyet a mozikban, sikere azóta is […]

A 2021-es népszámlálás első eredményeinek bemutatása

Téma: 422 775 ezer lakos (7,75%) vallotta magát magyar nemzetiségűnek, 67,2 ezer lakos vallotta magát roma nemzetiségűnek, 29 ezer cseh nemzetiségűnek, 23,7 ezer ruszin nemzetiségűnek. Az egyéb nemzetiségűek aránya kevesebb mint 0,2%. (2011-ben 458 467 lakos vallotta magát magyarnak, azaz az ország 8,5 %-a.) Annak érdekében, hogy átfogó képet kapjunk a szlovák lakosság etnikai összetételéről, a […]

Istenke bicskája – Benedek Elek ismeretlen élete

Eddig sokak által kevésbé ismert oldaláról mutatja be Mátyássy Áron és Szögi László filmje a „nagy mesemondó”-t. Gyötrődő pályakezdő, publicista, szerelmes és politikus – képek, melyek elhalványultak a mesélőé mellett. Mindez újra megvilágításba kerül, többek között az erős szerelem, amit feleségével, Fischer Máriával egymás iránt éreztek. A Petőfi Irodalmi Múzeum YouTube-csatornájára sorozatban feltöltött film már […]

Mephisto

A Mephisto 1981-ben bemutatott színes, magyar–német–osztrák nagyjátékfilm Szabó István rendezésében, Klaus Mann azonos című regénye alapján. A forgatás 1980 júliusa és novembere közt zajlott Budapesten, a film többi jeleneteinek egy részét Kelet- és Nyugat-Berlinben, Hamburgban és Párizsban vették fel. 1982-ben a magyar játékfilmek közül elsőként elnyerte a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscar-díjat. 2012-ben bekerült a […]

100 éve született a híres szlovák színész, Július Pántik

Július Pántik színész, rendező, főiskolai oktató, nemzeti művész pedagóguscsaládban született a Nagykürtös melletti Stredné Plachtince településen. Selmecbányán végezte a középiskolát. Joghallgatóként került a fővárosba, de elcsábította a színészpálya. Nagyszerű alakításaira sokáig emlékezni fogunk, akár klasszikus alakokat, akár a vidéki élet szereplőit formálta meg. A gyermekek számára emlékezetes marad Jozef nagyapó szerepében a Bambuľkine dobrodružstvá (1982) […]

Molière 400

400 éve született Jean-Baptiste Poquelin, írói és színpadi nevén Molière francia drámaíró, rendező és színész, a modern komédia megteremtője. Tartuffe Tragikomédia két felvonásban Amikor helyet foglaltunk a Sinka István Művelődési Központ színháztermének nézőterén, nem gondoltuk, hogy egy sziporkázó, a mai kornak megfelelő nyelvezetű, briliáns szerepalakításokkal megtűzdelt, a francia drámatörténet egyik legismertebb vígjátékát a Tartuffe-t nézhettük meg, […]

A Mars és robotjai

Egy új küldetésekkel és felfedezésekkel teli év után a Mars és robotjai 2022-re készülnek. Három új Mars-küldetés sikeres elindítása után 2020 nyarán a Mars-kutatás 2021-ben átütő évet várt. Meglepő módon mindhárom küldetés – a NASA Mars 2020, a kínai Tianwen-1 és az Egyesült Arab Emirátusok Hope szondája – februárban sikeresen megérkezett a Marsra, és máris […]