Tamkó Sirató Károly (most főleg gyerekeknek)

115 éve született Tamkó Sirató Károly József Attila-díjas (1976) magyar költő, művészetfilozófus, műfordító. A fiatal Tamkó Párizsban, 1936-ban kiáltványban foglalta össze elvi-elméleti gondolatait az avantgárd feladatairól és céljairól.

A Figur banda a Pomlé Fesztiválon

A Figur banda a pozsonyi Ifjú Szivek Táncszínház kísérőzenekara, mely kiemelten foglalkozik a szlovákiai magyar és a Kárpát-medencei hagyományos tánc- és zenei kultúra kutatásával, archiválásával és színpadra állításával. A zenekar felállása megegyezik a hagyományos falusi bandákéval.

Talán ravasz a kamasz… – FÍK műhelytalálkozó

Közel 20 évet kellett várni arra a nemzedékre, amelyik végre vette a bátorságot, hogy megalapítsa a saját írótársaságát, Fiatal Írók Köre néven. A kilencvenes évek közepén az azóta szülőkké és tanárokká „öregedett” ifjakat hiába noszogattuk páran, a felajánlott segítség ellenére sem lépték meg ezt a lépést. Úgy látszik, valaminek el kell múlnia ahhoz, hogy egy-egy közösség megpróbálja újradefiniálni önmagát, céljait... Sok sikert hozzá! HM Felvételünk az Ifjú Szivek Táncszínházban indított Szívverés/HeArt programsorozat idei első műhelytalálkozóján készült. A program gazdája az ANIMA Társaság, szervezője Monozlai Flóra, támogatója az SZK Kormányhivatala, valamint magánszemélyek.