Dienes Valéria négy rapszódiája

Dienes Valéria, a sokoldalú tudós, a magyar orkesztika nagyasszonya

145 éve született Dienes Valéria (1879–1978) írónő, táncpedagógus, filozófus, az első magyar női egyetemi doktor.

„Énbelőlem négy rapszódia kerekedett az élet folyamán. Mert négy szerelmem volt: a zene, a matematika, a filozófia és az orkesztika.”

Geiger Valéria 1879-ben látta meg a napvilágot Szekszárdon. Családja Babits Mihály famíliájával rokonságban és barátságban állt. Édesapja újságíró, édesanyja tanítónő volt, akik tehetséges lányukat is tanulásra biztatták. Az elemi iskola után tanító-, majd tanárképzőt végzett Pápán és Győrben, a polgári iskolai tanári képesítést pedig a magánúton letett gimnáziumi érettségivel együtt 1900-ban, Budapesten szerezte.

Az első női hallgatók egyikeként beiratkozott a pesti egyetemre matematika, fizika, filozófia és esztétika szakokra. Sokoldalúságát mutatja, hogy stúdiumai mellett szenvedélyesen érdekelte a pszichológia és a pedagógia is. A zene iránti vonzalmának engedve pedig az egyetem mellett elvégezte zongora és zeneszerzés szakon a Zeneakadémiát. Az egyetemen 1905-ben, huszonhat évesen diplomázott.

Fent:

Magyar Mozdulatművészeti Társulat – Még 1 Mozdulatszínház: IN MEMORIAM DIENES VALÉRIA – a klasszikus harnónia jegyében • 6. Alternatív Színházi Szemle Legjobb Alternatív Előadás dija • Ősbemutató: 1999. május 21. • MU Színház

Lent:

Szekszárd főteréről rövid sétával érhető el a Babits Mihály utcában, a Séd patak kanyarulatánál a Babits Mihály Emlékház. 2001-ben a Dienes Valéria Emlékszobával gazdagodott a gyűjtemény. Dienes Valéria író, táncpedagógus, filozófus, az első magyar női egyetemi tanár. A budapesti Erzsébet Nőiskolában szerzett „polgári-iskolai” matematika tanítónői oklevelet, majd 1904 és 1905 között a Zeneakadémián zongorát és zeneszerzést tanult, a Pázmány Péter Tudományegyetemen matematikát és fizikát hallgatott, filozófiából, matematikából és esztétikából doktorált. Párizsban nagy hatással volt rá Henri Bergson – tanulmányt is írt róla Bergson lélektana címmel. Műveit egyedül ő fordította le magyarra. Bergson mozdulatpszichológiai elméletének és a Duncan-testvérek mozgásművészetének hatására a tánccal kezdett foglalkozni: kialakította mozdulatművészeti rendszerét, melyet orkesztikának nevezett el. Ezzel pedig megalapozta hazánkban a mozdulatművészetet. • Tolnatáj TV- Tolnatáj Televízió, 2018

Kiemelt kép: Mozgásművészet, forrás: KépMás.hu