210 esztendeje született Haraszthy Ágoston
Haraszti Mária

210 esztendeje született Haraszthy Ágoston földbirtokos, a kaliforniai szőlőtermesztés és borászat megalapítója. A családi legendárium kitántorgott ősként tartja számon (apám még -thy-nal írta a nevét a kedvenc verseskönyvei sarkába).
Pesten született Haraszthy Károly és Fischer Anna Mária gyermekeként. Jogi pályára készült, de tanulmányait megszakította és 1830-ban, 18 évesen csatlakozott I. Ferenc Magyar Királyi Testőrségéhez. Később József nádor magántitkára lett. Leszerelése után, 1833 januárjában feleségül vette Dedinsky Eleonórát, akitől hat gyermeke született. Nősülése után Bács megyében, Futakon telepedtek le. Hamarosan a megye követévé választották a pozsonyi országgyűlésbe. Itt barátságot kötött többek között Wesselényi Miklóssal és Kossuth Lajossal is.
Wisconsin államban telepedett le, ahol megalapította Haraszthy-falvát (ma Sauk City). Itt a város nagyszabású fejlesztésébe kezdett, utakat, hidakat, malmot építtetett és támogatta újabb európai bevándorlók letelepedését.
Európából hozott szőlőtőkékkel belekezdett a szőlőtermesztésbe is, de nem volt megelégedve a bor minőségével. Wisconsin éghajlata nem kedvezett a növénynek. Így 1848-ban felszámolta a wisconsini érdekeltségeit, és Kaliforniába költözött. San Diegóba, az akkor 650 fős városba, ahol földet is vásárolt. Hamarosan itt is meghatározó szerepe lett a helyi közéletben. Számtalan fejlesztés kötődik a tevékenységéhez. Még utca is viselte a nevét egészen az 1960-as évekig, amikor az autópálya-építés miatt megszüntették.
Hamarosan az ő ültetvénye lett a leghíresebb az államban. A Buena Vista zarándokhelyé vált a helyi borászok köreiben. Borai sorra nyerték a díjakat, de fontos szerepe volt a konyak, a pezsgő és a mazsola készítésének meghonosításában is.
Fenti videó forrása: Susie McMahon
Kapcsolódó:
A kalandos életű kivándorolt magyar, aki nélkül nem lenne amerikai borászat