Előzetes – A Gyűrűk Ura: A hatalom gyűrűi

A hatalom gyűrűi az Amazon előzménysorozata, aminek úgymond nem sok köze lesz magához a szűk értelemben vett A Gyűrűk Urához, azaz J.R.R. Tolkien klasszikus történetéhez, hiszen jóval annak eseményei előtt, javarészt a másodkorban játszódik, de ki fog tekinteni még annál is korábbi korszakokra, valószínűleg a világ teremtésére is a címszereplő gyűrűk megalkotása mellett. Szóval több […]

Csiszár Aladár, Erdély egyik legnagyszerűbb hegedűse

A héten elhunyt Csiszár Aladár, a széles zenei repertoárral rendelkező péterlaki prímás, aki nemcsak a Maros és Nyárád mente mulatságainak volt meghatározó személyisége, hanem a szakma is felfigyelt tehetségére, kiváló technikai felkészültségére, igényességére. Lelkes András népzenész, a Folk Európa Kiadó alapítója azt írta róla, hogy: „mind hangképzése, mind vonókezelése megfelel a vidék stílusának, mégis, karakteres, […]

Falco, akinek halála nem baleset volt

65 éves lenne Falco (eredeti nevén Johann Hölzel), a nyolcvanas-kilencvenes években népszerű osztrák énekes, zeneszerző és szövegíró volt. Sikereit német és angol nyelven aratta. Legismertebb dalai a Der Komissar, a Rock Me Amadeus és a Wiener Blut voltak. Kis híján negyvenegy évesen halt meg, autóbalesetben. Zenei tehetségére már korán fény derült: negyedik születésnapjára zongorát kapott ajándékba, ötéves korában pedig megállapították, hogy abszolút hallással rendelkezik. Dzsessztanszakon végzett a bécsi konzervatóriumban. Eredetileg basszusgitáron játszott Stefan […]

Megvan az új Dűne videójáték

Nem csak filmben igyekszik tarolni a Dűne, számítógépes játékként is sokszor újraéledt már. A mostani gameplay trailer 2022. február 15-én mutatta meg, nagyjából hogyan is fog kinézni mozgásban a legújabb videójátékos próbálkozás Frank Herbert klasszikussá vált scifi-fantasy világában. A játék központi eleme, mint általában a korábbi Dűne játékoknál, most is az Arrakis feletti teljes kontroll és a Fűszer kibányászásával járó végtelen […]

Kiss Pénteki színház • Übü király (1987)

„A színház állt élete, gondolkodása középpontjában – írta Hizsnyan Géza Kiss Péntek Józsefről. (…) Első sikereit a hetényi Csokonai Kisszínpaddal aratta, amellyel a magyar irodalom egyik jelentős, de a színházak által méltatlanul elhanyagolt drámai életművét megalkotó Hubay Miklós két művét is színpadra vitte (Túszszedők, Búcsú a csodáktól), de Hetényben rendezte meg Tom Stoppard Hamlet-átiratát is. […]

„A kommunista párt volt az én Főnénim.“ Miloš Forman

90 éve született Miloš Forman cseh származású amerikai filmrendező, forgatókönyvíró, színész, producer. A prágai filmfőiskolán forgatókönyvíró, dramaturg szakon végez. Első munkáit a televízió számára készíti. A Laterna Magica látványszínházban dramaturg. Első dokumentumfilmjei a fiatalokról szólnak. A Fekete Péter (1964), az Egy szöszi szerelmei (1965), Tűz van babám (1967) a cseh új hullám világszerte ismertté vált […]

A szocializmus leghegyesebb mellbimbóit megrajzoló karikaturista

Emlékeznek ezekre  a karikatúrákra? A korábban születettek bizonyára. 85 éve született Balázs-Piri Balázs. A külföldön is elismert, Munkácsy-díjjal kitüntetett grafikus, karikaturista a Műszaki Egyetemen mérnökként végzett 1961-ben, de nem ezen a pályán csinált karriert. Autodidakta módon, szabadúszóként  már a kezdetektől foglalkozott könyvillusztrálással, diafilmek megrajzolásával és reklámgrafikával is. Minden évben részt vett a nagyobb nemzetközi karikatúraversenyeken […]

Komárom szülötte volt a jeles rendező-producer, Ivan Reitman

75 éves korában, február 12-én elhunyt Ivan Reitman szlovák származású kanadai filmrendező, producer és forgatókönyvíró, sok sikeres filmkomédia producere, az 1998-ban alapított The Montecito Picture Company tulajdonosa. 2013-ban szülővárosa, Komárom díszpolgárává fogadta. Nevezetes filmjei közé tartozik a Dilibogyók – Táborparádé (1979), a Bombázók a seregnek (1981), a Szellemirtók (1984), a Szellemirtók 2. (1989), az Ikrek […]

Country és a folk és Johnny Cash

90 éve született Johnny Cash, tizennyolcszoros Grammy-díjas amerikai énekes, színész, dalszövegíró, a XX. század egyik legnagyobb hatású muzsikusa, aki (többek közt Bob Dylan, Woody Guthrie vagy a Byrds zenekar mellett) a country és a folk műfaját beemelte a könnyűzenébe – két akkord közt, előtt és után is irdatlanul kaotikus életet élt, legalábbis annál biztosan zűrösebbet, mint ami […]

Brian Jones, a rebellis

80 éve született Brian Jones, a The Rolling Stones alapítója, gitárosa, vokalistája. Szinte minden keze ügyébe kerülő hangszeren tudott játszani. Sokan divatos öltözködéséről, kábítószer-használatáról és kicsapongó életstílusáról ismerték. 27 évet élt. Brian Jones a Rolling Stones alapításától kezdve 1969 nyaráig volt a zenekar gitárosa, akik végül kirúgták őt és Mick Taylor-t vették fel a helyére. […]

Húros-Páros – a Sendergő Néptáncegyüttes bemutatója Ipolyságon

Sok szeretettel meghívunk mindenkit a Sendergő Néptáncegyüttes Húros-Páros című műsorának bemutatójára 2022. március 12-én, 19:00 órai kezdettel. Helyszín: Ipolyság – színházterem Közreműködők: Húros Banda Szabó Mátyás Pósfa Zenekar Az ipolysági Sendergő Néptáncegyüttes 2013-ban alakult. Jelenleg több mint ötven 8-17 éves korosztályú gyermek látogatja. Fennállása óta számos alkalommal szerepelt sikeresen különböző rangos fesztiválokon. Az együttes szólótáncosai […]

A szeszélyes és szenvedélyes Elizabeth Taylor

90 éve született Elizabeth Taylor kétszeres Oscar-díjas színésznő, a huszadik század egyik legnagyobb hollywoodi filmcsillaga, olyan klasszikussá vált filmek szereplője, mint a Kleopátra és a Macska a forró bádogtetőn. Gyermekkorától filmezett. Világhírű rendezőkkel és kollégákkal dolgozott együtt, és közülük nagyon sokan úgy nyilatkoztak, hogy a színésznő Elizabethet nem szabad összekeverni a sztár Elizabethtel: számos nagynevű […]

John Steinbeck: Édentől keletre (teljes előadás)

John Steinbeck Nobel-díjas amerikai regényíró 120 éve, 1902. február 27-én született a kaliforniai Salinasban. Tömörsége, humora, érzelmességtől mentes tragikus szemlélete az új realizmus legmélyebb stíluselveinek megalkotói közé emelik.  Fent: Édentől keletre A Parisiana színház teljes előadása. Író: John Steinbeck Színpadra alkalmazta: Spiró György Rendező: Szikora János John Steinbeck világhírű regénye Káin és Ábel történetének modern […]

XVIII. Szeret Menti Népdalvetélkedő

A XVIII. Szeret Menti Népdalvetélkedő az online térben zajlik. A tegnapi nap rögzített felvételét közzétették már a Facebookon. „Hagyományaink szerint a rendezvény házigazdái az egy évvel korábbi verseny győztesei, akik idén – megosztott első helyezésüknek köszönhetően – Klézse és Gyimesbükk népdalénekesei. A versenyre ebben az évben 46 videó érkezett be három korosztályban, ezeket egy első […]