A NASA a Vénuszt fürkészi

Visszatér a Vénuszra a NASA, ahogy már ezt írtuk a múlt héten. A bolygót utoljára a Magellán űrszonda közelítette meg 1990-ben.

A 2028-ban és 2030-ban útnak induló küldetések célja a szomszédos bolygó földtani tanulmányozása és légkörének megfigyelése. Az amerikai űrügynökség DAVINCI+ missziója fogja kutatni, hogy hogyan alakult ki a bolygó sűrű atmoszférája. A VERITAS névre keresztelt program pedig azt vizsgálja majd, miért alakult merőben más geológiai összetételű bolygó a Föld szomszédságában.

A DAVINCI+ várhatóan az első nagy felbontású képeket is elkészíti majd a Vénuszon, és azokról a tesserának nevezett, deformált képződményekről is készít majd felvételeket, amelyek arra engedik következtetni a kutatókat, hogy a Vénuszon is kialakulhatott tektonikus mozgás.

A NASA kutatói azt remélik, ezek a missziók segítenek megérteni, hogyan fejlődött ki a Föld, és miért lakható a többi naprendszerbeli bolygóval ellentétben.

A VERITAS magával viszi majd a Deep Space Atomic Clock-2-t, vagyis egy olyan atomórát, amely segíti majd az önjáró űreszközt a precíz manőverek végrehajtásában. A DAVINCI+ fedélzetén helyet kap az úgynevezett Compact Ultraviolet to Visible Imaging Spectrometer, vagyis az ultraviola tartományból a látható tartományba konvertáló kompakt képalkotó spektrométer, ennek az lesz a feladata, hogy megállapítsa, mi nyeli el a Vénusz atmoszférájában az ultraviola-sugárzás jó részét.

Fotó:

Venus hides a wealth of information that could help us better understand Earth and exoplanets. NASA’s JPL is designing mission concepts to survive the planet’s extreme temperatures and atmospheric pressure. This image is a composite of data from NASA’s Magellan spacecraft and Pioneer Venus Orbiter.
Credits: NASA/JPL-Caltech
Videó: NASA
(Visited 31 times, 1 visits today)

További hasonló témájú videók

%d bloggers like this: