Ilyen lesz az új Windows 11

Windows 11
Windows 11

Kedden felbukkantak a neten az első képernyőmentések az új operációs rendszerről, amelyek eloszlatnak minden kételyt ezt illetően.

Ezek a képek ugyanis egyértelművé teszik azt, hogy a Microsoft az új verziót mégis Windows 11 néven fogja kiadni – ami persze így teljesen szembemegy a cég által az aktuális 10-es verzió kiadásakor tett ígéretével. A vállalat ugyanis azt hirdette, hogy a Windows 10 lesz az utolsó klasszikus Windows verzió – ezt a képernyőmentések most cáfolni látszanak.

File Explorer a Windows 11-ben
File Explorer a Windows 11-ben

Ezt leszámítva a fotók nagy meglepetést nem hoznak, hiszen az új rendszer Sun Valley nevű designnyelvének elemeit korábban már számos szivárgásban bemutatták. Az új stílus főbb jellemzői a lekerekített sarkok az ablakok és menük vonatkozásában, egy új ikon készlet, valamint egy teljesen megújult Start menü, ami nem csak kinézetében, hanem pozíciójában is eltér az eddigiektől. Alaphelyzetben ugyanis a képernyő közepén jelenik meg, bár egy beállítási opció segítségével újra balra is lehet igazítani azt.

A Windows 11 keresési felülete
A Windows 11 keresési felülete

A Windows 11 ilyen formában – és megjelenését tekintve – rendkívüli módon hasonlít arra a rendszerre, amit a Microsoft korábban Windows 10X néven fejlesztett, de aminek kiadásáról végül letett. Az annak kapcsán már látott változások a jelek szerint gyakorlatilag változtatás nélkül „folytak át” a Windows 11-be, amit úgyis lehet értelmezni, hogy inkább a 10X, mint a sima Windows 10 továbbfejlesztése.

Windows 11 Taskbar
A Taskbar eltolható a hagyományos helyére is.

Ez utóbbit erősíti az is, hogy a Microsoft a jelek szerint pár év múlva ki fogja vonni a forgalomból utóbbi rendszert, hogy az teljesen a Windows 11-nek adja majd át a helyét. Ennek kapcsán az érdekes kérdés az az, hogy vajon a frissítés ingyenes lesz a Windows 11-re, vagy az új főverzióhoz új licenc megvásárlása is szükségeltetik majd a Windows 10-et amúgy legitimen futtató gépekre. (PCF)

Windows 11 Snap
Az új Snap funkció
(Visited 35 times, 1 visits today)

További hasonló témájú videók

%d bloggers like this: