Csölle Stefánia (Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem) Garaczi László versét mondta el Rimaszombatban az V. kategóriában. Felkészítő: Mgr. N. Tóth Anikó, PhD.
Fodor Péter (Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem) Weöres Sándor: Az éjszaka csodái című művével állt a zsűri elé az V. kategóriában. Felkészítő: Mgr. N. Tóth Anikó, PhD.
Gazdag Erzsi (eredeti neve: Sebesi Erzsébet) ifjúsági író, költő első versét 13 éves korában írta, diákként színésznő szeretett volna lenni. Szombathelyen a neves nyelvész, költő, néprajztudós, Pável Ágoston karolta fel már az elemi iskolában.
Áprily Lajos 1887. november 14-én született Jékely Lajos néven. A kolozsvári egyetem magyar–német szakán végzett 1909-ben, ezután a nagyenyedi Bethlen-kollégium, majd a kolozsvári református kollégium tanára volt,
70 éve született Nagy Bandó András Karinthy-gyűrűs magyar humorista, előadóművész, író. Hetvenévesen a Két óra múlt hetvennel – Magyarország derűsödik című összegző önálló esttel lépett újra a közönség elé.
A II. kategória versmondói között állt pódiumra Kirner Karolina, a somorjai Corvin Mátyás Alapiskola növendéke, hogy elmondja Romhányi József Nyúliskola című versét.
József Attila: Eszmélet című költeményét adta elő Döme Sándor az idei Tompa Mihály Országos Verseny országos döntőjén az V. kategória versmondó versenyében.
A magyar nyelvű kortárs irodalom egyik legjelentősebb képviselője, Esterházy Péter volt a székelyudvarhelyi G. Café és Murányi Sándor Olivér szervező estjeinek vendége 2013. november 28-án.
1902. november 2-án született a Tolna megyei Felsőrácegrespusztán. 1983. április 15-én hunyt el Budapesten. Apja Illés János (1870–1931) uradalmi gépész, dunántúli juhászdinasztia leszármazottja, katolikus.