Ódry Árpád emlékezete

Évtizedeket töltöttünk azzal, hogy az Ódry Árpád nevével fémjelzett versmondási módról (szavalásról) leszoktassuk a hazai előadóművészeket, versmondókat. Sikerének és népszerűségének persze megvolt a maga oka: jóvágású, szép szál férfi volt (akárcsak a mi Mécs Lászlónk), aki szép bariton hangjával elsősorban a hölgyközönséget bűvölte el. Ő maga is nagy hódolója volt a női nemnek, megnősülni azonban nem volt hajlandó. A gyengébb nem egyetlen képviselőjéhez ragaszkodott csak: házasságon kívül született leányához, akiről élete végéig gondoskodott, és javait is rá hagyta.

Pekár Gyula: Moliére a királynál – Ódry Árpád mint XIV. Lajos és Pethes Imre mint Moliére (Fotó: OSZK)

Ódry Árpád színész, színiakadémiai tanár, rendező, színigazgató 145 éve született. Apja az Operaház híres baritonistája, Ódry Lehel; balett-táncosnő feleségével négy fiúgyermeket nevelt. A másodszülött Árpád 1898-ban kapta meg a diplomáját az Országos Magyar Királyi Színművészeti Akadémián, s ezután vidéki évek következtek: Kolozsvárott, Debrecenben Kassán és Temesváron játszott. 1904-ben szerződött a budapesti Vígszínházhoz, amelynek játékstílusába nem sikerült beilleszkednie. Végül levélben ajánlotta fel tehetségét Somló Sándornak, a Nemzeti Színház igazgatójának, így lett a következő évben az ország első társulatának tagja, 1912-től rendezője, 1923-tól örökös tagja, 1931–1935 között az intézmény főrendezője.

1920–1922 között ő volt a Budapesti Színész Szövetség alelnöke, 1925-től elnöke. 1929-ben lett a Színiakadémia tanára, 1930-tól igazgatója, 1917-ben a Fészek művészklub igazgatójaként működött. Tagja volt a Kisfaludy Társaság Shakespeare-bizottságának, 1929-től a Magyar Rádiónál dramaturgi és főrendezői feladatokat látott el.

Színészként elsősorban tragikus szerepeket osztottak rá, III. Richárd-alakításáért 1928-ban Greguss-díjat kapott. Legnagyobb sikereit Shakespeare és Ibsen hőseiként aratta: Lorenzo (Shakespeare: A velencei kalmár), Mercutio (Rómeó és Júlia), Laertes (Hamlet), Prospero (A vihar), III. Richárd, Rank doktor (Ibsen: Nóra), Rosmer (Rosmersholm), Löfborg (Hedda Gabler) Solness (Solness építőmester). Főszerepeket játszott Molière, Beaumarchais, Paul Bourget, Gerhart Hauptmann, Pierre Wolf, Jules Romains, Bésier, William Somerset Maugham, Zilahy Lajos, Móricz Zsigmond, Hevesi Sándor darabjaiban.

1912-től haláláig 45 darabot rendezett a Nemzeti Színházban, többek között Friedrich Schiller, August Strindberg, Henrik Ibsen és George Bernard Shaw-drámákat.

Eredeti beszédhibáját nem kis nehézségek árán küzdötte le, utána a tökéletességig fejlesztett beszédkultúrájával tűnt ki, s tanárként is a tiszta, kulturált beszédstílus átadásán fáradozott. Az első színészek egyike volt, aki a klasszikus szerepeket is realisztikusan, pátosz nélkül adta – írják róla. Nem tudom, hogy lehetséges akkor, hogy a versmondása annyira túldimenzionált volt.

Ígéretes karrierjét különféle betegségek szakították meg. 1906-ban a szemével voltak problémák, majd a gégéje gyulladt be, végül tüdőbaj támadta meg, amit aztán Egyiptomban kezeltetett. Ettől kezdve vigyázott magára, odafigyelt az egészséges életmódra, több időt szakított a sportolásra. Szeretett utazgatni, a nyarakat a Tátrában vagy a Balatonnál töltötte, túrázott, úszott. A felfokozott életritmus azonban így is az egészsége rovására ment, élete utolsó szakaszában már rendszeres orvosi megfigyelés alatt állt. Szívrohamban hunyt el 1937. április 5-én. Az ő nevét viseli az a művészotthon, ahol idős művészek töltik napjaikat, továbbá a Színház- és Filmművészeti Egyetem színpada.

Hallgassuk meg, hogyan is hangzottak nagy költőink versei az ő előadásában. (De ne utánozzuk!)