Két tenor: Rösler Endre és Szabó Miklós

110 éve született Szabó Miklós Liszt Ferenc-díjas tenor, aki a húszas évek végén Max Herzberg növendékeként kezdte el képezni a hangját. A II. világháború előtti években a Magyar Rádió szólistája, majd Városi Színház és a Magyar Állami Operaház magánénekese volt.

Később megfordult a Vígoperában, 1957 és 1969 között pedig a Szegedi Nemzeti Színházban lépett fel. Pályafutása során hatvannyolc különböző szerepben állt színpadra, rendkívüli sikerrel énekelte a Tosca Cavaradossiját, a Pillangókisasszony Pinkertonját, valamint a Hunyadi László V. László királyát és a Bánk bán Ottóját is. Mindemellett népdal- és operetténekesként is ismert.

Bölcsész végzettsége, több nyelv magas szintű ismerete és irodalmi tehetsége lehetővé tette, hogy a magyar nyelv szerelmeseként – a kor zenei gyakorlatának megfelelően magyar nyelvű előadások számára – igényes, prozódiailag mintaszerű, kiválóan énekelhető, az eredeti szöveg költőiségét és zeneiségét megtartó műfordításokat alkosson. Huszonöt operát és oratóriumot ültetett át magyarra. Az Erdélytől Floridáig című történelmi–ifjúsági regénye nagy sikert aratott.

Utolsó éveiben fiatal énekesek oktatásával és irodalommal foglalkozott, 1999-ben hunyt el Budapesten.

115 éve született Rösler Endre tenor operaénekes. Az 1930-as években volt pályája csúcsán. Sorra vette át a visszavonuló Székelyhidy Ferenc szerepeit. Első dalestjét 1928-ban adta, 1930-tól a budapesti, majd a nemzetközi hangversenyélet sokat foglalkoztatott oratóriuménekese. A műfaj több mint ötven darabját énekelte három évtized alatt. Bach passióinak Evangélistáitól Szabó Ferenc Feltámadott a tengeréig.

Palló Imrével énekelte a szólókat 1936. november 10-én a Cantata Profana magyarországi bemutatóján. A Psalmus Hungaricus Zsoltárénekesét közel hetvenszer szólaltatta meg élete során, többször szcenírozva is. 1934-ben háromszor Arturo Toscanini vezényletével énekelte. Kodálynak kedvenc tenoristája volt a Székelyfonó ősbemutatójától, amikor a legényt énekelte.

1935-ben több ízben énekelte a Salzburgi Ünnepi Játékokon a Fidelio Florestanját, ami valamennyire már meghaladta képességeit, de a vezénylő Toscanini maximálisan elégedett volt vele.

Bécsben a ’40-es évekig rendszeresen visszajáró koncerténekes volt. A Psalmus szólistájaként eljutott Athéntól Boroszlóig.

Wolfgang Amadeus Mozart: Szöktetés a szerájból • Osmin – Mihály Székely (bass) • Belmonte – Endre Rösler (tenor)

_______________

Címvideó: Ma önről álmodtam megint... Részlet Kálmán Imre Ördöglovas c. operettjéből. Énekel Szabó Miklós.

 

(Visited 19 times, 1 visits today)
%d blogger ezt szereti: