Szlovákia is a szégyenlistán a nők elleni erőszak miatt

A szlovák parlament elutasította, hogy Szlovákiát uniós határozatok és intézkedések kössék az Isztambuli Egyezményhez. Azt sem támogatta, hogy az EU mindenféle korlátozások nélkül csatlakozzon ehhez az egyezményhez. A parlament csütörtökön fogadta el az SNS képviselői által benyújtott határozatot

a civil és női jogvédő szervezetek tiltakozása – és a józan ész – ellenére. Eléggé sajnálatos módon a Most-Híd parlamenti képviselőinek a fele se képes a társadalmi igény elébe menni, és aktívan fellépni a nők bántalmazása, illetve a családon belüli erőszak megfékezése ellen. Nem is szólva a nacionalista és populista pártok képviselőiről. Itt kikereshető, melyik párt mely képviselője nem hajlandó a nők bántalmazása ellen legalább egy szaros kis szavazattal tiltakozni.

Ezt megelőzően az Európai Parlamentben a képviselők többsége megszavazta azt a határozatot, amiben szorgalmazzák, hogy a nők elleni erőszak megállítása érdekében minden tagállam minél hamarabb ratifikálja az Isztambuli Egyezményt. Az Eurológus beszámolója szerint 500 képviselő szavazott a javaslatra, 91 ellene és 50-en pedig tartózkodtak, köztük a fideszesek is. 

Az Európa Tanács nők elleni erőszak megelőzéséről és felszámolásáról szóló egyezményét hét uniós tagállam, Magyarország, Bulgária, Csehország, Litvánia, Lettország, Szlovákia és az Egyesült Királyság nem ratifikálta.

A WHO 2013-as felmérései alapján a világon minden harmadik nő szenvedett már el bántalmazást a partnere vagy más férfi által, a kapcsolatban élő nőknek pedig a harmada számolt be arról, hogy párja bántalmazta fizikailag vagy szexuálisan. A nők ellen elkövetett gyilkosságok 38 százalékát olyan férfiak követik el, akik intim kapcsolatban voltak az elszenvedővel. Húszból egy nőt erőszakolnak meg, az áldozatok hetven százaléka pedig ismeri az elkövetőt. A családon belüli erőszakot kilencven százalékban férfiak követik el nők vagy gyerekek kárára. Mindezek mellett megdöbbentő, hogy a rendőrségi feljelentések száma pusztán százezerből tizenegy.

Sok esetben a nők ellen elkövetett erőszak strukturálisnak minősül, vagyis megfelel a közfelfogás alapjául szolgáló társadalmi és kulturális normáknak és értékrendeknek, legtöbbször nem is nevezik erőszaknak, ezért nem ítélik el olyan egyértelműen, mint a bántalmazás más formáit, hiszen kisebbnek, normálisabbnak tűnik.

A fizikain kívül sok más formában megjelenhet az erőszak a kapcsolatban, amire sokszor nem is tekintünk erőszakként, vagy kevésbé súlyosnak ítéljük meg. Ilyen lehet a lelki erőszak, amikor a pár egyik tagja módszeresen leépíti a másik önbizalmát, önálló döntéseit megkérdőjelezi, kétségbe vonja az érzéseit, tapasztalatait, kontroll alatt tartja, lényeges dolgokat eltitkol előle. Megjelenhet elszigetelés formájában, amikor a partner megmondja, hogy a másik mit vehet fel, kivel találkozhat, mikor és hová mehet. Nem engedi, hogy barátkozzon másokkal, találkozzon a családjával, vagy munkát vállaljon, pénzt tartson magánál, megtiltja a telefonja használatát, folyamatos ellenőrzés alatt tartja. De kialakulhat gazdasági erőszak is, ami akkor gyakori, ha csak az egyik fél keres pénzt (vagy annyival többet, hogy az a megfelelő megélhetés feltétele legyen) a kapcsolatban. Ez esetben míg az egyik fél rendelkezik csak szabadon a pénzzel, a másiknak saját belátása szerint ad belőle, és akár meg is kérdőjelezheti a szükségleteit, amire a pénzt kérné.

Gyakori a szóbeli erőszak és a megfélemlítés is, amikor a partner veréssel, öngyilkossággal fenyegetőzik, lekicsinyli, gúnyolja, nevetség tárgyává teszi a másik felet, tör-zúz, megrongálja a másik fél értéktárgyaitvalamilyen fegyverrel fenyegetőzik, félelmet kelt.

A kapcsolaton belül az erőszak általában fokozatosan erősödik, és ciklikusan jelenik meg. Az erőszakos kitörést a feszültség felgyülemlése előzi meg. Ez a feszültség az erőszakos kitöréssel csökken, és a támadó partner megbánja a tetteit. Ez a ciklus időről időre megismétlődik, a lefolyása felgyorsulhat, durvábbá válhat.

A nők ellen elkövetett erőszak körül sok tévhit és előítélet kering, melyek az áldozatot okolják és az elkövetőt igazolják. A leggyakoribb kérdés, ami ilyenkor felmerül, hogy a bántalmazott fél miért nem megy el, hiszen ha a bántalmazó mellett marad, megérdemli, egyenesen igényli a verést. Az erőszak ciklusának legtöbbször harmadik fázisa a megbánás. Ebben a szakaszban a bántalmazó tud nagyon szépen viselkedni, bizonygatni a szeretetét, sokszor ezzel indokolja a bántalmazást is, ami ambivalens érzéseket kelt a bántalmazottban, aki sokszor azt hiszi, a család összetartása az ő feladata. Azt gondolja, tényleg sikerülhet neki megváltoztatni a bántalmazót. Ezen kívül a maradás oka sokszor az, hogy nem lát valós kiutat a helyzetből, mert anyagilag függ a bántalmazótól. Az elszigetelődés következtében nincsenek más kapcsolatai. Az önbizalomvesztés, valamint sok más, a bántalmazás hatására kialakult mechanizmus, és a gyerekkor óta tanult női szereppel kapcsolatos elvárások is szerepet játszanak abban, hogy a kapcsolatban maradjon.

A hatósági segítségbe vetett bizalom hiánya is akadályozhatja, hogy a bántalmazott fél segítséget kérjen. Ahogy az is, ha úgy érzi, hogy a környezete őt hibáztatja a történtekért. Fontos lenne, hogy a bántalmazottak merjenek segítséget kérni, hogy legyen kihez fordulniuk. Fontos tudatában lennünk, hogy a bántalmazás, az erőszak létezik, gyakori, és bárkivel előfordulhat. 

A mesékkel szívjuk magunkba az egyenlőtlenséget?

Betlen Anna emberjogi aktivista, a több nőjogi civil szervezetet tömörítő Női Érdek munkatársa szerint meglepően könnyű bántalmazó kapcsolatba kerülni. Egész neveltetésünk azt erősíti ugyanis, hogy a fiúk, férfiak hatalmat gyakoroljanak, a lányok, nők pedig alárendeljék magukat.

Már az óvodában olyan meséket mesélünk a gyerekeknek – és ez csak romlik a kiskamaszoknak, nagykamaszoknak és ifjaknak szállított romantikus történetekkel –, amelyek a nőket alacsonyabb rendűnek, kiszolgáltatottaknak, illetve kiszolgáltathatónak ábrázolják. Persze mindez nem ilyen egyszerű, de az biztos, hogy könnyedén elmegyünk a figyelmeztető jelek mellett, hiszen egy túlzott hatalmat gyakorló férfi csak a társadalmi norma szerinti »igazi férfias« viselkedést valósítja meg. Különösen sérülékenyek azok a nők, lányok, akik maguk is bántalmazó környezetben nőttek fel. Mivel ismerős, természetes számukra az erőszakot alkalmazó férfi magatartása, nem szólal meg bennük idejekorán a vészcsengő.”

Források: nlc.hu, 444, Új Szó Online

 
(Visited 319 times, 153 visits today)
%d blogger ezt szereti: