140 éve született Móricz Zsigmond

140 éve született Móricz Zsigmond, a XX. század magyar szépprózájának mindmáig legnagyobb képviselője. Elbeszélő művészete mellett a magyar drámairodalom megújítója, legjelentékenyebb publicistáink egyike; költőként pedig a legjobb magyar gyermekversek szerzői közé tartozik.

70 éves lenne Babos Gyula

Babos Gyula 1949. június 26-án született Budapesten, és 15 éves korától gitározott. 1970-től a Kex együttesben, majd a Rákfogóban, később Kőszegi Imre zenekarában játszott. 1979-ben megalapította első saját együttesét Saturnus néven, majd 1985-ben létrehozta a Babos Triót.

85 éve született Nepp József

Gusztáv, Mézga Aladár, Dr. Bubó, Hófehér, Macskafogó, Vili a veréb, Az erdő kapitánya, Lúdas Matyi, Szaffi … 85 éve született  Nepp József Kossuth- és Balázs Béla-díjas magyar rajzfilmrendező, forgatókönyvíró, háttérfestő, tervező (animátor), zeneszerző.

A Feketeszárú cseresznye Pozsonyban

A Több mint szomszéd pozsonyi magyar kulturális rendezvénysorozat keretében mutatják be holnap este 19 órától Hunyady Sándor: Feketeszárú cseresznye című színművét a Városi P.O. Hviezdoslav Színházban, a József Attila Színház előadásában, Kerényi Imre rendezésében.