220 éve született Puskin

Alekszandr Szergejevics Puskin orosz költő, író, drámaíró az orosz irodalom fejlődésének meghatározó alakja, aki mindhárom műnemben maradandó alkotásokat hozott létre. A modern orosz irodalmi nyelv megteremtője.

A kaukázusi fogoly

Moszkvában született 1799. június 6-án. Apai ágon a legrégibb orosz nemesek közé tartozott, anyai ősei közt ott találjuk I. Péter etióp származású apródját, Hannibált (eme őséről Nagy Péter szerecsene címmel írt elbeszélést). Művelt otthonban nevelkedett: apja elegáns francia verseket írt, nagybátyja, Vaszilij Puskin a maga korában elismert író-költő volt. A család gazdag könyvtára, a francia nevelők, az orosz dajka, akitől az orosz nyelv szeretetét kapta, formálták szellemét.

1811 és 1816 között a Carszkoje Szelo-i líceumban tanult, s itt kezdett el komolyan verseket írni. Ekkor keletkezett műveiben magasztalta az élet örömeit, s támadta az önkényuralmat, a polgári eszményekért, a szabadságért lelkesedett. A líceum elvégzése után, 1817-ben a Külügyi Kollégiumban látott el titkári feladatot, de érdeklődése az irodalomhoz és a színházhoz vonzotta, baráti kapcsolatai pedig a dekabrista szervezetek tagjaihoz fűzték.

Még a líceumban hozzákezdett Ruszlán és Ludmila című elbeszélő költeményéhez, amelyet a klasszicista ízlés konvencionális formái helyett mesterkéletlen, népi stílusban írt – emiatt a konzervatív kritikusok élesen támadták. 1820-ban kéziratban terjedő „szabadságverseiért” száműzetésre ítélték, de tekintélyes barátai közbenjárására nem Szibériába, hanem délre, Besszarábiába és a Kaukázusba irányították. Ekkor írta Byron iránti rajongását tükröző déli poémáit, A kaukázusi fogoly (1820–21) és A bahcsiszeráji szökőkút (1821–23) címmel.

1823 júliusában Odesszába került, ahol hivatali főnöke, Voroncov főkormányzó eleinte pártolta, de szabadságeszméi miatt és férji féltékenységből, egy elfogott levele alapján istentagadásért feljelentette. 1824-ben a déli száműzetést a mihajlovszkojei házi őrizet váltotta fel. Itteni elszigeteltsége a magány és a gyermekkori emlékek élményével ajándékozta meg, egyben elmélyült tanulmányokat, munkára összpontosított hónapokat jelentett. Puskin kiadta kötetnyi versét, megírta Borisz Godunov című drámáját és az Anyegin hatodik énekét.

1826–29 között élete rendkívül mozgalmasan telt: a dekabrista mozgalom leverése után I. Miklós cár Moszkvába kérette a költőt, akit a házi őrizet alól saját ellenőrzése alá vont. A moszkvai időzés alatt újabb irodalmi tervek és barátságok szövődtek a ljubomudri, azaz „bölcselők” kör tagjaival. Előttük olvasta fel a Borisz Godunovot, amelynek történelemszemléletét számon kérte a „magas cenzúra”.

Alekszandr Szergejevics Puskin
Alekszandr Szergejevics Puskin

A bolgyinói ősz költője

A költőt nyugtalansága állandó utazásra késztette, Moszkvából Pétervárra, onnan a Kaukázusba. Külföldre is szeretett volna menni, de nem kapott rá engedélyt, a török frontra is önkényesen követte Paskievics gróf seregét 1828 végén, részben azért is, mert ide osztották be szolgálatra a lefokozott dekabrista tiszteket. Erről az útjáról számol be az Erzerumi utazás című úti jegyzetében.

1830-ban megkérte Natalja Goncsarova kezét, s a házassági előkészületek és a birtokrendezés ügyében apja falujába, Bolgyinóba utazott. Innen aztán a moszkvai kolerajárvány miatt elrendelt karantén következtében három hónapig nem mozdulhatott ki. Ez a „bolgyinói ősz” volt Puskin legtermékenyebb időszaka: befejezte Anyegin című verses regényét, a Néhai Ivan Petrovics Belkin elbeszélései című novellasorozatát, A kolomnai házikó című anekdotikus-tréfás elbeszélő költeményét és a kistragédiákat (Don Juan kővendége, Mozart és Salieri).

1831-től élete Pétervárhoz kötődött, ám ambivalens módon viszonyult ehhez az életformához: egyszerre élt benne a menekülés és a társasági, irodalmi forgatagban való részvétel vágya. Már az 1820-as évek végétől foglalkozott az orosz történelemmel, főként I. Péter korát és a Pugacsov-lázadást tanulmányozta. 1831-ben engedélyt kapott a levéltári kutatásokra, sőt a cár megbízta Nagy Péter történetének megírásával. Minden külső bonyodalom és nehézség ellenére irodalmi szempontból ez az utolsó korszaka is rendkívül gazdag volt: megírta a Pikk dáma című elbeszélést, A kapitány lánya című történelmi regényt, a Dubrovszkij című kisregényt és A bronzlovas című költeményt.

A háttérben azonban lassan elmélyült a konfliktus a költő és az előkelő társaság, de főleg az udvari körök egyes képviselői között. Puskint mindig is idegesítette feleségének kétes híre; a „végjátékban” egy Franciaországból menekült holland diplomata léhűtő fia, Georges d’Anthes gárdatiszt terjesztett rágalmakat az asszonyról. A kor „erkölcseinek” megfelelve Puskin pisztolypárbajra hívta a rágalmazót, aki 1837. február 10-én halálosan megsebesítette a költőt.

(Múlt-kor/Sarudi Ágnes)

(Visited 32 times, 2 visits today)
%d blogger ezt szereti: