Dubček / 1968

Az Alexander Dubčekről készült szlovák történelmi filmet vetíti ma este a Szlovák Televízió egyes csatornája (90 perc, 2018) Csehszlovákia a Varsói Szerződés csapatai általi megszállásának 51. évfordulójára emlékezve.

Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny • II. kat. Varga Zsanett, Komaróc

A komaróci Varga Zsanett (Buzitai MTNYAI) meséje: Miért nincsenek szentek a kálomista templomokban.

Gombaszög 2019 – Kisebbségi jelképek használata Szlovákiában és a himnusztörény (1)

Csütörtökön, július 18-án a Gombaszögi Nyári Tábor Tóth Károly sátrában Kisebbségi jelképek használata Szlovákiában és a himnusztörény címmel vitatkozott egymással Fiala-Butora János jogász, ifj. Mészáros Lajos jogász, Cúth Csaba jogász, újságíró. A vitát Czímer Gábor újságíró vezette.

XXVIII. TMOV – Bittera Sophie Iman, Pozsonypüspöki

A 1. kategória prózamondói. Bittera Sophie Iman (Alapiskola és Óvoda, Pozsonypüspöki) Lázár Ervin: A hétfejű tündér című művét adta elő aranysávos minősítéssel, első helyezést érve el. Felkészítő tanára Mgr. Bittera Katalin volt.

Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny • II. kat. Vida Léna Johanna, Bős

A bősi Vida Léna Johanna (Amade László Alapiskola, Bős) versenyelőadása: A pipakupak gyerek.

XXVIII. TMOV – Daru Csenge, Vágsellye

A 3. kategória prózamondói. Daru Csenge (Pázmány Péter AI és Óvoda, Vágsellye) Móra Ferenc: A pillangókirály című művét adta elő bronzsávos minősítéssel. Felkészítő tanára Mgr. Dohányos Katalin volt..

Gombaszög 2019 – István a király koncert Gombaszögön

Szombaton, július 20-án este a Gombaszögi Nyári Táborban a Csemadok Stage adott otthont az István a király rockopera koncertváltozatának. Feke Pál itt mutatta be második alkalommal az új produkciót. Az előadás különlegessége volt, hogy több felvidéki énekes is szerepet kapott:

Ginger Baker 80

80 éves Ginger Baker legendás angol rockdobos, aki a Graham Bond Organisationban szerzett hírnevet, de a Cream együttesben vált világhírűvé.

Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny • Lénárt Dóra, Felsőszeli

A III. kategóriában versenyző Lénárt Dóra (Széchenyi István MTNYAI Felsőszeli) aranysávval értékelt produkciója. 

Gombaszög 2019 – Brutálszerdahely: beszélgetés a csallóközi maffiáról

Július 18-án a Gombaszögi Nyári Tábor Kocsmakertjében Barak Dávid mesélt a csallóközi maffiáról és annak történetéről. A beszélgetést Ollé Tamás (Trafik.sk) vezette.

XXVIII. TMOV – Bernáth Eszter, Bős

A 3. kategória prózamondói. Bernáth Eszter (Amade László Alapiskola, Bős) Grecsó Krisztián: Anyám első süteménye című művét adta elő bronzsávos minősítéssel. Felkészítő tanára Mgr. Horváth Renáta volt.

90 éve született Horváth Teri

Horváth Teri Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas magyar színművésznő, érdemes művész élete történetét a Sárigyöp című, 1978-ban megjelent önéletrajzi kötetben foglalta össze.

XXVIII. TMOV – Blanár Ábel, Királyhelmec

A 3. kategória prózamondói. Blanár Ábel (Gimnázium, Királyhelmec) Karinthy Frigyes: Reggel hétkor című művét adta elő bronzsávos minősítéssel. Felkészítő tanára Nagy Gabriella volt.

44. Duna Menti Tavasz – a Füleki Gimnázium Zsibongó Kisszínpada

A csütörtöki versenynapon lépett fel „A kis kuruc” című dramatizált játékkal a füleki Csemadok Alapszervezete és a Füleki Gimnázium Zsibongó Kisszínpada, rendezte Szvorák Zsuzsa.