Különleges télbúcsúztató szokást elevenítettek fel néhány éve Bényben. A tojásszedés több száz éves hagyományának eredetét homály fedi, annyi bizonyos csak, hogy a farsanggal és a sorozással állt összefüggésben.
1946. február 14-én született Lőkösön. A Tornaljai Általános Műveltséget Nyújtó Középiskolában érettségizett 1963-ban. Érettségi után rövid ideig a kassai orvosi egyetem,
„A dékánválasztás mindig kiemelten ünnepélyes esemény egy kar életében” – mondta Dr. László Béla egyetemi tanár, a Közép-európai Tanulmányok Karának alapító dékánja a KeTK akadémiai közösségének ülésén, ahol az új dékánjelölt, Dr. Bárczi Zsófia egyetemi docens
180 éve, 1836. február 24-én halt meg Niklán. Műveinek nagy része 1803–1813 között született, amikor az irodalmi élet Magyarországon halott, csak nagy magányos alkotók vannak, köztük Berzsenyi Dániel is.Versei pontos sorrendjét nem ismerjük, mert nem datálta őket. A magyarokhoz című versét 4 változatban írta meg. Stílusa inkább klasszicista, Horvát János szavai szerint: „Klasszicista formában romantikus lélek”. […]
Huszonnégy éve, 1992. február 29-én hunyt el Budapesten Karinthy Ferenc Kossuth- és József Attila-díjas író. 1991-ben 70. születésnapja alkalmából a Magyar Köztársaság Zászlórendje kitüntetéssel jutalmazták.
A Dal második elődöntőjének abszolút nyertesei Kállay-Saunders András zenekara, Oláh Gergő, na meg Vásáry André voltak. Utóbbi egyértelműen a legtipikusabb eurovíziós dalt adta elő, és ezzel Pierrot is egyetértett.
Hervadj, rózsa, hervadj; Tudom én, mért jöttél; Alistájban, Felistájban jó természet van a lányban, Irigyeim annyin vannak… Aranysávos minősítéssel végzett, felkészítője Varga Éva.
138 éve született Hajós Alfréd, a „Magyar delfin”; építészmérnök, gyorsúszó, labdarúgó, labdarúgó-játékvezető, újságíró, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, az első magyar olimpiai bajnok.
50 éve hunyt el Buster Keaton (Joseph Francis) amerikai színész, komikus, az amerikai némafilmkorszak híres színésze, filmproducere, forgatókönyvírója és filmrendezője.
László Enikő, a dunaszerdahelyi Kodály Zoltán Alapiskola diákja Vásárút, én így szeretlek! címmel tartott előadást a XI. Kincskeresők – helyi értékeket kutató diákok konferenciáján. Felkészítő tanára Házi Zsuzsanna.
A Komáromi Jókai Színház internetes műsorában a 2016 január közepén bemutatott TISZTÚJÍTÁS című előadásról tudhatnak meg többet a nézők. A Nagy Ignác által írt, s Parti Nagy Lajos által feldolgozott választási komédia