Szellemidézés: Karinthy Ferenc

Huszonnégy éve, 1992. február 29-én hunyt el Budapesten Karinthy Ferenc Kossuth- és József Attila-díjas író. 1991-ben 70. születésnapja alkalmából a Magyar Köztársaság Zászlórendje kitüntetéssel jutalmazták. 

„1992-ben ment el, s azóta csend van körülötte. Talán mert még mindig hihetetlen, hogy ez a derűs, életvidám és életkedvelő író, a vagány vízipólós és tréfacsináló, a sose modernkedő s mégis korszerű író, a Budapesti tavasz, az Epepe és megannyi remekmű szerzője nincs közöttünk. Ez a kötet (a Baracklekvár), mely hol derűs, hol korrajz-értékű »családi« és személyes történeteinek válogatása, azt igazolja az olvasó előtt, hogy Karinthy igenis itt van velünk, hiszen – mint az utószóban Fráter Zoltán írja – »írásai… állják az idők ostromát, hullámhegyektől, hullámvölgyektől függetlenül. Életműve a gyorsan avuló kordivatok közepette is eleven marad és hatni tud. Aligha véletlen, hogy Karinthy fiaként Kosztolányival és Tersánszkyval vállalt rokonságot a Nyugat nagy nemzedékéből. Mindig jobban érdekelte az élet, mint az irodalom, miközben az irodalom létkérdés volt számára…«” (Moly.hu)

Ugratjuk egymást – Karinthy Cini 70. születésnapján • Magyar Rádió • 1991 • Elmondja Sinkovits Imre:

Munkásságából idézzünk fel egy színházi adaptációt is:

Ez a Józsi! Ez a Józsi! –mondogatja gyengéden Nelli, a szeretője Beregi Józsiról. Igaz, ami igaz, Józsi csapodár természet. Szépeket mond a hölgyekről, tiszteli a nőket. A nők pedig, a budapesti nők nagyon szeretik, ha szeretik, ha tisztelik, ha megértik őket. Józsi pedig azt szereti, aki igényt tart a tiszteletére, a szerelmi szolgálatára. Mondjuk ki bátran: Józsi a kor dédelgetett gyermeke, már-már selyemfiúja.
A színhely: 1944 Budapest ostroma. Egy pesti bérház lakói, női, akik mind a háború végét várják. És Beregi Józsi, aki ágról-ágra, ágyról-ágyra jár, és közben – ki tudja- talán az életét is menti. És a felszabadulásról akkor még nem is beszéltünk! Mert csakhamar beköszönt a Budapesti tavasz!