A Kuttyomfitty Társulat idén ünnepeli a 10 éves fennállását. Ez alkalomból 2021. szeptember 10-én, 18.00-órától az ekecsi kúltúrházban bemutatót tart Háry, a 70kedő obsitos címmel, majd társulattörténeti kiállítást nézhetnek meg az érdeklődők, közreműködik Németh Dénes és zenekara. Ezt követően 20.00-tól a kultúrház szabadtéri színpadán és környékén szülinapi buli kezdődik, melynek hangulatáról Ferenczi György és az 1ső Pesti Rackák gondoskodnak. „Társulatunk az elmúlt 10 évben több […]
Tegnap zajlott a jubileumi pozsonyi maratonfutás. Lestem, meglátom-e Kocur Lacit, de nem sikerült, pedig ő is futott. Majd biztosan megírja. Addig is egy kis hangulat.
10. jubileumi Palóc Húsvét Füleken az Ifjú Szivek Táncszínházzal és Balogh Kálmán Cimbalom Triójával. Tojásdíszítés különböző technikákkal, gólyalábazás, arcfestés, molnárkalács- és mézeskalácssütés, palóc ételek kóstolása,
Schulek Frigyes építész, műegyetemi tanár, az MTA tagja, magyar eklektikus építészet jelentős egyénisége szepességi családból származott. „Ahol művészet van, tudomány és kultúra van, ott ezt a nyelvet megértik.
2019. január 27-én délután szellemének feltámasztására menet indul Ady sírjától, a Fiumei úti temető 19-es parcellájától a Nemzeti Múzeum kertjéig, ahol 100 éve Ady Endrét felravatalozták, este pedig Ady-vitaestre kerül sor a Három Hollóban.
1919. szeptember 11-én halt meg Csáth Géza író, zenekritikus, orvos, a múlt század első évtizedében kibontakozó irodalmi modernség egyik legjelentősebb alakja.
A kókuszdió olajáról írt dolgozata ellenére sem kapta meg a Műegyetem Kémia tanszékét, így hát belépett az 1848-as alakuló magyar hadseregbe. A világosi fegyverletétel miatt a közvélemény árulónak bélyegezte, a szörnyű vádat 67 éven át viselte méltóságteljes nyugalommal.
100 éve halt meg Gustav Klimt osztrák festőművész, a szecessziós stílus egyik legismertebb képviselője. Életéről Hölgy aranyban címmel készítettek filmet, amely Gustav Klimt egyik legismertebb festményének történetét dolgozza fel. A film ajánlója. A teljes film megtekinthető ITT. 2012-ben készült egy kiállítás kapcsán ez a magyar nyelvű ismeretterjesztő kisfilm:
Ruggero (Ruggiero) Leoncavallo olasz zeneszerző és zongorista zenei tanulmányait a nápolyi San Pietro a Majella konzervatóriumban végezte. Amikor 1875-ben befejezte tanulmányait, megkezdte első operája, a Chatterton komponálását, amely Thomas Chatterton angol költő életét dolgozza fel.
A népszerű osztrák színész, kuplé- és dalénekes fellépésein mindig a róla elnevezett jellegzetes lapos tetejű szalmakalapot viselte. 1850. szeptember 5-én született Grácban, Bécsben hunyt el.
Musicien français – így nevezte önmagát Claude Debussy, ami utalás arra, hogy ő végre elszakadt a német zenétől, és felülemelkedett a wagneri bűvöleten ami minden 19. századvég muzsikusát elkapta.
100 éve hunyt el Ferdinand Zeppelin német katonatiszt, feltaláló, a kormányozható léghajó megépítője, aki a magyar Schwarz Dávid terveit továbbfejlesztve megalkotta a merev testű léghajót, mely teljesen kormányozható volt.
A XIX. század második felében zajlott le a csillagászatban az asztrofizika forradalma. Az asztrofizika úttörőjének, Konkoly Thege Miklósnak (1842–1916) köszönhetően ez a forradalom a csillagászati kutatásokban Magyarországon is új korszak kezdetét jelentette.