Liza Minnelli 1946. március 12-én született Vincente Minnelli rendező és Judy Garland gyermekeként. Garland volt az Óz, a csodák csodájának sztárja 1939-ben. Liza később hozzáment ifj. Jack Haley-hez,
Öngyilkos lett Keith Emerson rockzenész, a legendás progresszív rockegyüttes, az Emerson, Lake & Palmer társalapítója. A rendőrség közlése szerint Keith Emerson fejbe lőtte magát. A zenész 71 esztendős volt.
Az Erdélyi Magyar Televízió adása országszerte 2010. május 17-től nézhető műholdas terjesztéssel, azóta kábelen is, sőt sok helyütt sima szobaantennával, HD minőségben. A romániai magyarok arányukban nincsenek már többen, mint mi.
A 40. Duna Menti Tavasz Mesevárosában mutatkozott be a Csallóközi Anjou Károly Bandérium, Bíró Szabolcs vezetésével. A Csallóközi Anjou Károly Bandérium egy történelmi életmód-rekonstrukciós
57 éve e napon tört ki a Kína-ellenes tibeti felkelés. A lázadók csak március 28-ig tarthatták magukat a túlerővel szemben: 86 ezer ember meghalt, Peking feloszlatta a tibeti kormányt, a dalai láma helyére Kína-barát riválisát, a pancsen lámát állították.
Ma ünnepli 70. születésnapját Venczel Vera, akinek a neve összeforrt az Egri csillagok című filmmel, illetve az abban játszott szerepével, Vicuskával. Várkonyi Zoltán már másodéves színművészetisként szerepeltette
Rekordszámú nő rendező filmjét vetítik az áprilisi New York-i Tribeca Filmfesztiválon. A filmek harmadát nők rendezték. A nő filmesek számára alapított Nora Ephron-díjra pedig 12 rendező és forgatókönyvíró esélyes.
„Clara Rockmore kezeit betegség támadta meg, fel kellett adnia hegedűművészi karrierjét. Úgy gondolta, hogy Professzor Theremin találmánya segítségével újra zenélhet, hiszen a theremint nem kell megérinteni
George Martin írta alá a Beatles együttes első lemezszerződését, és egy-két kivétellel ő volt az összes dal producere. Martin írta a Sárga tengeralattjáró című Beatles-film valamint az Élni és halni hagyni című James Bond-film zenéjét is.
Február 22. és március 5. között zajlott az 1981-ben alapított Fantasporto – a „fantasztikus” zsánerfilmek fesztiválja. A fő műfajok a horror, a sci-fi és a fantasy, de az ún. szerzői filmeket, illetve a kísérleti projekteket is szívesen látják.
A magyar beat-, pop- és rockzene egyik meghatározó egyénisége. Elsősorban verslemezeiért és politikai tartalmú (a rendszerváltás előtt esetenként betiltott) dalairól és választékos előadásmódjáról ismert előadóművész.
A világhírű osztrák karmester 86 éves volt. Milliók figyelték vezényletével az újévi koncerteket a Bécsi Filharmonikus Zenekarral, de sokan emlegették a barokk muzsika pápájaként.
Érsek Rezső születésnapi nagykoncertje a Dunaszerdahelyi Művelődési Központban 2015. február 13-án. Közreműködtek: Érsek Rezső • Szent György Kórus • Koráb zenekar • Földes Kollár Katalin • Four Art Singer • Mezei Diana
1967. március 6-án hunyt el Kodály Zoltán. 2013. november 28-án Kodály Zoltán Galánta díszpolgárává avatásának 70. évfordulója és a Galántai táncok bemutatójának 80. évfordulója alkalmából ünnepségsorozatot rendeztek Galántán.
Bródy János Ráadás című albumának felvételei év végén befejeződtek, a hangok helyes elrendezésének és arányának kialakítása folyik Kirschner Péter stúdiójában.