Pier Paolo Pasolini

Fotó: Wiki/Pinterest

100 éve született Bolognában Pier Paolo Pasolini olasz író, költő, teoretikus, filmrendező, színész, forgatókönyvíró, zeneszerző.

Az íróként és költőként is aktív Pasolini a XX. század egyik legjelentősebb és legsokoldalúbb művésze volt, akinek a magánélete és a munkássága is gyakran botránkoztatta meg a nagyközönséget.

Apja katonatiszt, anyja tanítónő. Szüleivel való bonyolult kapcsolata egész életére rányomja a bélyegét. Első, friuli dialektusban írt verseskötete 1942-ben jelenik meg. A bolognai egyetemen 1945-ben kap tanári diplomát.

Kitörölhetetlen nyomot hagy benne öccse erőszakos halála is (jugoszláv partizánok gyilkolták meg 1945-ben).

1945 és 1949 között Casarsában tanít. Egész életében mind reménytelenebb kísérleteket tesz arra, hogy a gyerekkor, az egyszerű friuli emberek archaikus tisztaságát újra megtalálja.

A mítosz és valóság, a szent és a profán tragikus szembenállása – amit csak a halál oldhat fel – valamennyi művének központi témája lesz.

1949-ben édesanyjával Rómába költözik. Két korszakalkotó regénye mellett újabb verses és tanulmánykötetei is megjelennek. Pasolini sem életében, sem műveiben nem hajlandó semmiféle dogmát, tekintélyelvet tiszteletben tartani, ezért állandó támadások érik. A filmhez, mint a valóságot a legközvetlenebb módon megragadó kifejezőeszközhöz, a hatvanas évek elején fordul, az írást azonban soha nem hagyja abba. 

1961-ben, harminckilenc évesen rendezi első filmjét, A csórót. A római külvárosban talál rá a hozzá hasonlóan más, számkivetett hősökre, akik csak törvényszegéssel tudják kifejezni tiltakozásukat a minden autentikus értéket elpusztító korabeli olasz társadalom ellen.

A hatvanas évektől forgatott filmeket, legismertebb munkái: Oidipusz király; Médea; Dekameron; Canterbury mesék; Az Ezeregyéjszaka virágai; Salo, avagy Szodoma 120 napja.

Elméleti síkon végzett nyelvészeti munkája kapcsán két motívumot érdemes kiemelni: 1964-ben az olasz nemzeti nyelvről tett kijelentése termékeny vitát élesztett újjá az olasz nyelvi normákról, illetve évekkel később javaslatot tett a nyelvi sokszínűség megőrzését célul kitűző „nyelvi obszervatórium” létrehozására, amelyre 1988-ban ténylegesen sor került.

1972-ben Arany Medve díjat kapott. 

1975-ben mindmáig nem teljesen tisztázott gyilkosság áldozata lett.

Manifester című versében a következőket írja a szabadságról:

A szabadság nem egyeztethető össze az emberrel, az ember nem is akarja igazán (…) De a szabadság erősebb: ha rövid időre is, azt akarja, éljék át. Olyan érték a szabadság, amely minden más értéket tönkre tesz, mert a többi érték nem más, mint ellene emelt védőfal.

Fent:

Pasolini (trailer)

Az ötvenéves Pier Paolo Pasolini (Willem Dafoe) a ’70-es évek lármás Rómájában éli mindennapjait. Éppen befejezte a Saló, avagy Szodoma 120 napja forgatását, és az utómunkálatokat végzi a filmen, amely később a kritikusokat és a nézőket egyszerre sokkolta világszerte. Pasolini már új filmtervét készíti elő, amelynek főszerepére a híres színészt, Eduardo De Filippo-t választotta ki. A munkálatok során édesanyja és testvére is próbálják lebeszélni róla a rendezőt, mivel a történetet túl durvának és látnokinak gondolják az olasz közönség számára. Pasolini mindeközben megismerkedik egy külvárosi fiúval, akivel viszonya lesz, ám a kapcsolat később eldurvul. 1975. november 2-án Pier Paolo Pasolinit vérbe fagyva találják meg. Az elkövető személye és a gyilkosság oka a mai napig nem derült ki, és azóta is összeesküvések sora lengi körül.

Pasolini beszél:

Kapcsolódó:

Pasolini: Beszélgetések a szerelemről (teljes film a linken) – A cinéma verité módszerrel készült interjúfilmben Pasolini Olaszország különböző részein kérdezi az utca emberét, diákokat, parasztokat a szerelemről, szexuális szokásaikról, számos tabu-témát is érintve.

(Visited 23 times, 1 visits today)