Itt van az ősz!

Szeptember 23-án, hétfőn 9.50-kor csillagászati értelemben is megkezdődik az ősz. Ekkortól egészen decemberig rövidülnek a nappalok, hosszabb ideig lesz sötét. Az őszi napéjegyenlőség régen ünnep volt, ilyenkor hálát adtak a természet bőkezű ajándékaiért, a termények sokaságáért. A Nap éppen 90 fok magasan delel az Egyenlítő felett, így a nappal és az éjszaka is ugyanolyan hosszúságú ezen a napon.

Amiről a természet és az égbolt beszél…

Az év vitathatatlanul legfontosabb napjai közé az őszi napforduló tartozott, melyhez szerte a világban több népszokás, néphagyomány és hiedelem kapcsolódott. A gabona és más termékek betakarításával a kamrába vagy pincébe került a téli túléléshez szükséges élelem. A jeles naphoz fűződő hagyományokat éppúgy megtalálunk a kínai császárok földjén, mint az aztékok birodalmában vagy Indiában.

Perszephoné a görög mitológiában és az ősz napéjegyenlőség

Az ókori Európa több népe és kultúrája számon tartotta már évezredekkel ezt megelőzően is a napfordulókat és a napéjegyenlőségeket. Az ókori görögök az őszi napéjegyenlőség időpontjáról azt tartották, hogy ezen a napon indult el a semmihez sem hasonlítható Perszephoné istennő az alvilágba.

Hitük szerint a földmélyi világ vitathatatlan urának számító Hadész a szépséges istennőt annak ellenére vette feleségül, hogy az nem akart hozzámenni. A görög mitológia szerint a két isten – immár férj és feleség – abban egyezett meg, hogy a boldogtalan feleség az év nagy részét a többi isten között, az Olümposz hegyén töltheti, és csak ősszel tér vissza az alvilágba. A görögök így magyarázták a tavaszi újjászületést.

Kelták és az őszi napéjegyenlőség – a Földanya-kultusz

Az ugyancsak hatalmas ősi kultúrával rendelkező kelták a Földanyáról emlékeztek meg ezen a napon. A kelták papjai, akiket druidáknak neveztek Mabonnak nevezték egyik legfontosabb szertartásukat, ami a gazdag aratás utáni egyfajta hálaadó szertartás volt.

Hálát adtak a bő termésért a Földanyának. Az ünnepségre ily módon értelemszerűen azt követően került sor, hogy betakarították a nyári termést, és felkészültek a rossz idő érkezésére. A kelták ünnepségeik kezdetével bevárták a napnyugtát és alkonyatkor termést áldoztak meggyújtva hatalmas máglyáikat. Bizonyos kelta szertartások részét képezte szalmabábuk elégetése is, aki képzeletvilágukban nem volt más, mint a gabona istene.

Megsemmisülése azonban nem töltötte el szomorúsággal a keltákat, mert tudták, hogy tavasszal újjászületik, és visszatér hozzájuk. A kelták őszi napéjegyenlőségre eső ünnepe természetesen nem múlhatott el mulatozás nélkül. Ilyenkor frissen betakarított gyümölcsöket, húsételeket ettek, amelyet a frissen betakarított gabonából sütött kenyérrel fogyasztottak. Persze, a kelták asztalára leggyakrabban sör és mézsör, néha bor került.

A kereszténység megjelenése

A napfordulókhoz és az őszi napéjegyenlőséghez kötődő népszokások és hagyományok a keresztény egyház térhódítása után némiképp megváltozott. Mivel az őszi napéjegyenlőség szeptemberre esik, a jeles nap szorosan kötődni kezdett a keresztény naptárban rögzített Szent Mihály havához.

A kereszténység részint kiegészítette, bizonyos elemeiben pedig felváltotta a kelták, germánok és a honfoglaló magyar törzsek ősi hitének őszi napéjegyenlőséghez fűződő elemeit. Szent Mihály érkezése egyértelműen mutatja, hogy véget ér a kellemes meleg nyár. Szent Mihály rendkívül fontos szerepet játszott évszázadokon keresztül a pásztorok életében is. Szent Mihály napja az egész Kárpát-medencében a gazdasági év nevezetes fordulópontjának számított, amely nagy szerepet játszott a pásztorszerződésekben is.

A Szent György napkor legelőre hajtott állatokat Szent Mihály napján hajtották haza, így ez a nap a pásztorok elszámoltatásának, szegődtetésének időpontja is volt. Ezen a napon hatalmas mulatságokat, bálokat is rendeztek. Egyes helyeken e reggel a templom körül gyülekeztek a pásztorok. Majd miután a szentmisén megkapták a pap áldását a munkájukra és a következő gazdasági évre, felkeresték leendő gazdáikat, ahol ünnepi lakoma és áldomás mellett kötötték meg az új szerződéseket.

További érdekesség, hogy a történelmi Magyarországon egyetlen más szentről sem neveztek el olyan sok templomot, mint Szent Mihály arkangyalról.