A jazidi nők elrablása

5 éve volt, hogy az Iszlám Állam szélsőséges szunnita szervezet fegyveresei az eddig kevéssé ismert vallási kisebbség tagjait százával lemészárolták, több tízezer tagját elüldözték észak-iraki lakhelyükről, így a külvilágtól elzárt Szindzsár-hegységben rekedtek hetekre, gyakorlatilag szinte víz és élelem nélkül.

Adatszemüveg okostelefon helyett

Pusztán a szemmozgások vezérlik azt az adatszemüveget, amelynek gyártása októberben indul Bécsben. A szemkövetést és kevert valóságot ötvöző eszköz főként a gyártás, a szállítmányozás és logisztika valamint a kereskedelem és a turizmus terén nyithat új perspektívákat, és akár az okostelefonokat is leválthatja.

Bél Mátyás (1684–1749)

270 éve halt meg Bél Mátyás (Matej Bel, Matthias Belius) magyar–szlovák származású evangélikus lelkész, történelem- és földrajztudós, író, a XVIII. századi magyar tudomány kiemelkedő alakja, a korra jellemző polihisztor iskolának egyik legkiemelkedőbb képviselője.
Bettes István költő a rozsnyói Könyvkuckóban Ambrus Ferenccel 2013-ban
07:39

Bettes István 65

„Fáradhatatlan muzsikus, akinek egyes-egyedül a zenére van gondja – mondta róla Csanda Gábor. – Számos könyvet muzsikált össze, ezek közül kiemelkedik a harminc esztendő költői termését összefogó, a Kalligramnál 2007-ben kiadott Égtengerúsztató című, mely egyben verseinek recepciójából is válogatást nyújt.

Dubček / 1968

Az Alexander Dubčekről készült szlovák történelmi filmet vetíti ma este a Szlovák Televízió egyes csatornája (90 perc, 2018) Csehszlovákia a Varsói Szerződés csapatai általi megszállásának 51. évfordulójára emlékezve.

Elhunyt Kocsár Miklós

Életének 86. évében augusztus 29-én elhunyt Kocsár Miklós Kossuth-díjas zeneszerző. Művei között oratóriumokat, kórusműveket, dalokat, különböző hangszerre írt kamaradarabokat, zenekari darabokat, szimfonikus és versenyműveket, valamint pedagógiai műveket egyaránt találni.