Ma a hajnali órákban Modra Harmónia-i otthonában elhunyt Huszár Tibor fotóművész. A gyászolók szombaton, szeptember 14-én 15 órakor vehetnek végső búcsút Tibortól a rétei temetőben.
Több mint ötven, szebbnél szebb fotó látható a kassai Rovás Galériában, amelyek mind a Bódva völgye természeti szépségeit és épített örökségét mutatják be a határ mindkét oldalán.
A Garam partján fekvő Bény magyarországi testvértelepülése Bénye község. Egy éve a bényi művelődési ház nagytermében nyitották meg Szabó László és Vavreczky József fotókiállítását,
A Pozsonyi Magyar Intézet és az Ifjú Szivek Táncszínház Bartók Béla születésének 135. évfordulója alkalmából HOMMAGE À BARTÓK címmel ünnepi estet rendezett 2016. március 17-én. Az est Móser Zoltán:
Gyurcsány fotósa – a miniszterelnöki fotósok élete címmel beszélgetett a Gombaszögi Nyári Tábor Közbeszéd sátrában Virágvölgyi István (Robert Capa Fotográfiai Központ szakmai igazgató) Déri Miklóssal,
Kortárs drámai életképek, gútai vonatkozásokkal is • Karasz Viktor fényképkiállítása tegnap nyílt meg Gútán a Városi Művelődési Központban; november 5-ig tekinthető meg.
Az én Medvesaljám fotópályázat képeiből készült videót eddig még kevesen látták, pedig érdemes megtekinteni az amatőr fotográfusok munkáit. A győztes fotókból készült kiállítás Egyházasbáston,
A Pozsonyi Magyar Intézet és az Ifjú Szivek Táncszínház Bartók Béla születésének 135. évfordulója alkalmából HOMMAGE À BARTÓK címmel ünnepi estet rendezett 2016. március 17-én. Az est Móser Zoltán:
Johann Wolfgang von Goethe, a német irodalom legnagyobb alakja, 1732 március 22-én halt meg Weimarban. Műve oly kiemelkedő a líra, a dráma, az epika és az esszéirodalom területén, hogy neve mindazt felidézi, amit alkotott.
A magyar fotográfia napjának megünneplését a Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetsége kezdeményezte. Ezen a napon készült Magyarországon először nyilvános rendezvényen fénykép (dagerrotípia).
Erdélyi kultúrkörképpel jelentkezett a Kultúrcsepp. Nemzetközi fotótárlat a marosvásárhelyi várban, a Marx József Fotóklub szervezésében. A 140 éve született Ady Endrét idézte verssel és zenével Zorkóczy Zenóbia színművésznő.
Huszár Tibor fotóművész bejárta a nagyvilágot. Kis faluból, Rétéről indult el a nagydarab fiatalember, szandálban, később egy kicsikocsiban, amelyikben egy idő után úgy lehetett „berúgni” a járgányt, akárcsak a Flinstonék gyalogjárójában…