A csapatok nevezése a tájfutással, paintballal, iszapbirkózással, vizespólós versennyel egybekötött ügyességi és műveltségi vetélkedőkre már az első napon megtörtént. Ami azután jött, abból stábunk igyekezett elcsípni, amit lehetett:
Kérdezték: hogyan telt egy tábori nap Krasznahorkaváralján? Hát valahogy így: volt benne sport, háttérmunka és látványos munka, vidámság és komolyság, mindhárom sátorban előadások sora…
„A Magashegyi Underground 2007-es debütálása óta óriási pályát futott be a zenei porondon. A zenekar, mely a Manu Chao-hangmintát tartalmazó Szeplős vállal vált népszerűvé, az első komolyabb hangvételű bemutatkozó lemezét, az Ezer Erdőt 2010-ben jelentette meg. Hangzásvilága a folk, indie rock és az elektro-pop stílusjegyeire emlékeztet leginkább. Az albumhoz rövidesen készült egy tükörlemezt is, az Ezer Város, mely a nagylemez dalaiból készült elektronikus remixeket tartalmazta, amelyet egy újabb kislemez, a Szívtakarítás követett. Tavaly egy […]
A csapat Párkányban alakult, hat évvel ezelőtt. Érdekessége, hogy az alapító tagok mind más-más zenei háttérrel érkeztek. És mi történik, ha hét, különböző zenei háttérrel rendelkező zenész találkozik?
A szombat este fellépői, Pion István és Indiana a rímfaragás rejtelmeibe rántották magukkal a résztvevőket. Hogy pontosan milyen feladatokat, szótekerős játékokat