ESEMÉNY9894 Videók

Csehszlovákia megszállása, 1968. augusztus 21.

Csehszlovákia megszállása, 1968. augusztus 21., 1 óra 55 perc. A Csehszlovák Rádió bemondója, Vladimír Fišer arra kéri a hallgatókat, maradjanak a készülékek előtt, mert fontos bejelentés következik. Az adás hajnali kettőkor ért akkoriban véget, ám ezen a napon hajnali 1.55 órakor felhangzottak azok a szavak, amelyek örökre az emberek emlékezetébe vésődtek:  „A Szovjetunió, a Lengyel Népköztársaság, a Német Népköztársaság, […]

A NASA adatai megerősítik azt, amit éreztünk

A Goddard Institute for Space Studies tudósai szerint 2023 júliusa melegebb volt, mint bármely más hónap a globális hőmérsékleti rekordban. Összességében 2023 júliusa 0,43 Fahrenheit-fokkal (F) volt melegebb, mint bármelyik másik július a NASA rekordja szerint, és 2,1 F-kal volt melegebb, mint az átlagos július 1951 és 1980 között. A GISS elemzés elsődleges fókusza a […]

Felnégyelni?!

Friss: „40 éve, 1983. augusztus 18-án mutatták be a városligeti szánkódombon (onnantól Királydomb) az István, a király című rockoperát, mely alapmű a magyar könnyűzenében. István, a király volt is, lesz is, ez itt a praxis. Rengetegen nézték meg a rockoperát a helyszínen, moziban, tévében, és akkoriban nemigen volt olyan lemezjátszóval bíró család, ahol ne lett […]

XXX. TMOV – Koszorúzás Tompa Mihály köztéri szobránál

Idén a hagyományoktól eltérően nem a verseny előtt, hanem június 16-án pénteken, a versenyprodukciók meghallgatása után koszorúzták meg Tompa Mihály köztéri szobrát. A Csemadok Országos Tanácsa megbízásából a Csemadok Rimaszombati Területi Választmánya társszervezőivel: a Csemadok területi választmányaival, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségével, a Szlovákiai Magyar Szülők Szövetségével és a Rimaszombati Gömör-Kishonti Népművelési Központtal közösen rendezte […]

Szent István-napi megemlékezés Kassán (meghívó)

A történelmi egyházak és a Csemadok Kassai Városi Választmánya tisztelettel és szeretettel meghívják a SZENT ISTVÁN-NAPI MEGEMLÉKEZÉSRE, amelyre augusztus 20-án, vasárnap 16:00 órai kezdettel kerül sor a kassai református templomban (Fazekas utca 7B). Ökumenikus istentisztelet lesz Bohács Béla görögkatolikus püspöki helynök, Orémus Zoltán református esperes, Belá Tamás római katolikus káplán részvételével. Közreműködik a Vox Columbellae és a Csermely […]

Elhunyt Vašo Patejdl zenész, énekes

68 éves korában elhunyt Vašo Patejdl zenész, énekes. Társalapítója volt az Elán együttesnek, amely a honlapján jelentette be a halálhírt. Patejdl rövid és nehéz betegség után hunyt el. Ľuboš Zeman szövegíróval együtt állandó szerzőpárost alkotott. Az Elán zenekar a Facebookon jelentette be tagjának halálhírét. „Végtelen fájdalommal és ürességgel a szívünkben tudatjuk veletek, hogy 2023. augusztus […]

XXX. TMOV – Megnyitó

A Csemadok Országos Tanácsa megbízásából a Csemadok Rimaszombati Területi Választmánya társszervezőivel: a Csemadok területi választmányaival, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségével, a Szlovákiai Magyar Szülők Szövetségével és a Rimaszombati Gömör-Kishonti Népművelési Központtal közösen 2023. június 16-án és 17-én rendezte meg a XXX. Tompa Mihály Országos Versenyt az amatőr (nem hivatásos) vers- és prózamondás, verséneklés műfajban.

Megkezdődött a Mumush zenei és művészeti fesztivál

A Maros megyei Nagyadorjánban, egy csendes Nyárád-menti völgyben harmadik alkalommal szervezik meg augusztus 17-21. közt a Mumush zenei és művészeti fesztivált. A Mumush szervezőinek célja, hogy olyan eseményt hozzanak létre, ahol a résztvevőknek lehetősége nyílik közelebb kerülni a természethez és egymáshoz, találkozni a saját „mumusukkal”, írják a fesztivál szervezői közleményükben. A fesztivál legfontosabb szervezőelve a […]

XXX. TMOV – I. kategória, vers • Az első kategória zsűrijének bemutatása

A Csemadok Országos Tanácsa megbízásából a Csemadok Rimaszombati Területi Választmánya társszervezőivel: a Csemadok területi választmányaival, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségével, a Szlovákiai Magyar Szülők Szövetségével és a Rimaszombati Gömör-Kishonti Népművelési Központtal közösen rendezte meg a XXX. Tompa Mihály Országos Versenyt az amatőr (nem hivatásos) vers- és prózamondás, verséneklés és lírai színpadok műfajban. Az I. kategória zsűrije: Tóth […]

Ne várj túl sokat a világ végétől (76. Locarnói Nemzetközi Filmfesztivál)

Augusztus 2. és 12. között zajlott a 76. Locarnói Nemzetközi Filmfesztivál. Idén 17 alkotást válogattak be. Több mint háromszázötven vetítés, kerekasztal-beszélgetés, kiállítás várta az érdeklődőket Európa legnagyobb, nyolcezer férőhelyet kínáló szabadtéri színpadánál. Az 1946-ban alapított fesztivál a versenyprogram mellett számos egyéb kategóriában is mutat be alkotásokat – sok filmnek itt van a premierje is. A […]

A IV. Bakai Háromlábú Fesztivál

A Bakai Önkéntes Tűzoltó Testület augusztus 12-én Bakai Háromlábú Fesztivál címmel negyedszer rendezett főzőversenyt a helyi futballpálya melletti füves területen. A versenybe 25 csapat nevezett be különféle bográcsban készült ételekkel. Az előkészületek és a megnyitó után indult az ízletes bográcsételek elkészítése, a tűzoltó lányok és asszonyok palacsintát és lángost sütöttek, a versenyzők ügyességi játékokban vehettek […]

XXX. TMOV – Verséneklők, KISS ZENÉSZEK, Ipolybalog

A 2013-ban alakult ipolybalogi KISS ZENÉSZEK már több alkalommal jártak a Tompa Mihály Országos Versenyen. A versfeldolgozások mellett számos saját szerzeményük is napvilágot látott már, melyekhez klipek is készültek. A formáció tagjai: Böjtös Natália – ének Hlavács Réka – ének Szarka Máté – cajon Benko Reinold Krisztián – billentyűk Csáky Máté – hegedű A KISS ZENÉSZEK a Madarak […]

4. Alsószeli Kemencefesztivál

2023. augusztus 4-5-én rendezte meg Alsószeli Község Önkormányzata a 4. Alsószeli Kemencefesztivált. A videók a fesztivál színpadán zajlott műsorokat mutatják be. A kultúrház udvarán, a közösségi kemencék mellett megrendezett fesztiválon a pénteki program a helyi termelők termékbemutatójával vette kezdetét. A fesztivál ünnepélyes megnyitóján Ing. Kovács Lajos, polgármester és Berényi József, Nagyszombat megye alelnöke köszöntötte a […]

XXX. TMOV – MÁKVIRÁGOK, Rimaszombat

A Páko Mária vezetése alatt működő MÁKVIRÁGOK képviselték a hazaiakat. Előadásukban Pósa Lajos Száraz ágon és Gárdonyi Géza Feljöttek már című művének a feldolgozását hallhatjuk. A rimaszombati együttes a következő felállásban zenél: Kovács Dorina – ének, gitár Miko Fruzsina – gitár, ének Tóth Tamás – gitár, dob, ének Dávid Máté – gitár A legjobb énekesnek járó díjat Kovács Dorina, a […]
A. Nagy László (fotó: Magyar Interaktív Televízió, 2019)
42:03

A. Nagy László 75 évére

75 éves A. Nagy László pszichológus, politikus. A somorjai magyar gimnáziumban érettségizett (1966), a pozsonyi Comenius Egyetem BTK pszichológia–filozófia szakán szerzett oklevelet (1972), ugyanott doktorált (1982). 1967–1970-ben a József Attila Ifjúsági Klub elnöke, 1968-ban a Magyar Ifjúsági Szövetség egyik alapítója. 1972–1989 között előbb a Kultúrakutató Intézet, később a Vezetéstudományi Intézet, majd a Felsőoktatási Kutatóintézet munkatársa. […]