Előadás525 Videók

REJTŐ JENŐ-EST

A felvétel az MKB Professzori Klub „Aki mer, az nyer” – A Rejtő-operettektől a P. Howard-ponyvaparódiákig című estjén készült 2016. február 25-én. Közreműködik: Kéringer Dávid, Mester Dávid, Nagy Dániel Viktor, Tarján Tamás, Thuróczy Gergely.

Romsics Ignác 70. születésnapjára

70. születésnapján köszöntjük Romsics Ignác Széchenyi-díjas magyar történészt, egyetemi tanárt, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendes tagját. 1970-ben vették fel a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolára, ahol 1974-ben szerzett tanári diplomát. Ugyanebben az évben kezdte meg egyetemi posztgraduális tanulmányait az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Bölcsészettudományi Karának történelem szakán, ahol 1976-ban szerzett diplomát. Tudományos pályafutását a Bács-Kiskun Megyei Levéltár munkatársaként kezdte Kecskeméten. […]

Romsics Ignác, a Trianon és az Európai Unió közötti párhuzamokról

Dr. Romsics Ignác Széchenyi-díjas történészt, az MTA rendes tagját, komáromi előadása  után kérdeztük a Trianonhoz vezető események és az Európai Unió közötti párhuzamokról.  Dr. Romsics Ignác az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása és a trianoni békeszerződés címmel a TéKa és az SJE Történelem Tanszékének szervezésében tartott elöadást 2016. november 16-án.