A XVII. Kincskeresők konferenciát 2022. november 8–9-én, Galántán a Pázmány Péter Alapítvány székházában rendezték meg. A Kincskeresők a regionális értékeket kutató diákok országos konferenciája.
A konferenciára témamegkötés nélkül jelentkezhettek a gyerekek a szülőföldhöz kötődő bemutatókkal – természet- és társadalomtudományos témakörben csakúgy, mint az új, a 21. század követelményeinek megfelelő kezdeményezések, társulások vagy a hely szellemét gazdagító jeles személyek bemutatásával – vagy egyszerűen „csak” a saját családot, szülőket, nagyszülőket bemutató családtörténettel, a nagyszülők fényképalbumán keresztül – hisz ebből is kirajzolódik a regionális történelem egy-egy szelete.
Az országos konferencián 10 perces diákelőadások hangzanak el, melyet az előadók vetített képekkel, esetenként tárgyi emlékek bemutatásával illusztrálnak. Az előadás utáni 5 perces vitában a zsűritagokon kívül a diákok, a tanárok és az érdeklődő közönség is tehet fel a témával kapcsolatos kérdéseket, amelyeket az előadóknak röviden meg kell válaszolniuk.
Szerda, november 9. | ||||||||||
Sorszám | 1. szerző | Évf. | 2. szerző | Évf. | A munka címe | Felkészítő | Iskola/Intézmény | Település | ||
1. | 9:45-10:00 | Sivák Dóra | Gimn. 3. | Parti Anna | Gimn. 3. | Örökzöld Rozmaring Néptáncegyüttes | Spišák Veronika | Márai Sándor Gimn. és AI | Kassa | |
2. | 10:00-10:15 | Viszlay Eszter | Gimn. 3. | Dienes Noémi | Gimn. 3. | A szepsi pincék | Molnár Krisztina | Boldog Salkaházi Sára Egy. Isk. | Szepsi | |
3. | 10:15-10:30 | Farkas Fruzsina | 8. | Jačman Katalin | 8. | Szénégetés | Máté Eleonóra | Dénes György AI | Pelsőc | |
4. | 10:45-11:00 | Dusza Zsófia | 7. | Miklós Mária Noémi | 7. | A „míjelés”és a kalácssütés hagyománya Dereskben | Breznay Dávid, Varga Tóth Klára | Kazinczy Ferenc MTNYA | Tornalja | |
5. | 11:15-11:30 | Androvics Réka | 6. | Nágel Vanda | 6. | Előttem az elődöm: ásatás Nagyölved határában | Tóth Anikó | Alapiskola és Óvoda | Nagyölved | |
6. | 11:30-11:45 | Královič Ádám | 7. | Vanko Norbert Bence | 7. | A szeli leventék kálváriája | Mészáros Magdolna | Széchenyi István AI és Ó | Felsőszeli | |
7. | 11:45-12:00 | Paradi Viktória | SZKI 2. | Petrécs Emese | SZKI 2. | Komárom pusztuló szimbólumai – a kikötő és a birodalmi lépegetők | Mgr. Kolek Ján | Kereskedelmi és Szolgáltatóipari SZKI | Komárom | |
8. | 12:00-12:15 | Budai Rebeka | 7. | Rigó Simona | 7. | „Terelgeti nyáját…, bú nélkül éli világát.“ | Molnár Ilona | Alapiskola | Torna | |
9. | 12:15-12:30 | Ifj. Sándor Ferenc | 5. | “Addig játszom, míg a vonó ki nem esik a kezemből…” Sándor cigányprímás életútja | Pócs Krisztina | Alalpiskola | Kürt | |||
10. | 13:30-13:45 | Németh Anna | 9. | Kis Árpád | 9. | A pap, akit apácák szöktettek meg a Gestapo karmai közül | Nagy Edit | Gáspár Sámuel AI és Ó | Csicsó | |
12. | 13:45-14:00 | Ficza Máté | 8. | Rontó Zsolt | 8. | Toll és Hárfa | Fišer Angéla | Édes Gergely AI | Madar | |
13. | 14:00-14:15 | Nagy Olivér | 7. | Ükapám, a Monarchia katonája | Morovics Ibolya | Széchenyi István AI és Ó | Felsőszeli | |||
14. | 14:15-14:30 | Rákász Botond | 9. | Élet a Felvidéken a 20. század első felében | Rákász Katalin | Alapiskola és Óvoda | Nádszeg | |||
15. | 14:30-14:45 | Zajos Kincső | 8. | Irmuska tanítónéni | Fišer Angéla | Édes Gergely AI | Madar | |||
16. | 15:00-15:15 | Szabó Mihály Dániel | 5. | Bodnár István | 5. | A Gótikus út | Mgr. Agócs Sylvia | Dénes György AI | Pelsőc | |
14:45-15:00 | Szünet | |||||||||
17. | 15:15-15:30 | Őszi Réka | SZKI 1. | Művészi teremkerékpársport Gútán | Mgr. Kolek Ján | Kereskedelmi és Szolgáltatóipari SZKI | Komárom | |||
18. | 15:30-15:45 | Kontár Máté | 9. | A Mátyus néptánccsoport múltja és jelene | Nogely Mónika | Széchenyi István AI és Ó | Felsőszeli | |||
19. | 15:45-16:00 | Győri Bence | 7. | Sárkány Ronald | 7. | Nádszeg temploma – A nádszegi Szent István király római katolikus templom | Szabó Gabriella | Alapiskola és Óvoda | Nádszeg | |
20. | 16:00-16:15 | Václav Alex | 9. | A deáki Szűz Mária templom | Rákász Katalin | Alapiskola és Óvoda | Nádszeg |