210 esztendeje született Haraszthy Ágoston

210 esztendeje született Haraszthy Ágoston földbirtokos, a kaliforniai szőlőtermesztés és borászat megalapítója. A családi legendárium kitántorgott ősként tartja számon (apám még -thy-nal írta a nevét a kedvenc verseskönyvei sarkába). Pesten született Haraszthy Károly és Fischer Anna Mária gyermekeként. Jogi pályára készült, de tanulmányait megszakította és 1830-ban, 18 évesen csatlakozott I. Ferenc Magyar Királyi Testőrségéhez. Később […]

A Gyűrűk Ura: A hatalom gyűrűi

A Gyűrűk Ura: A hatalom gyűrűi a San Diego Comic-Con előzetese magyar felirattal. Az eddigi kedvcsináló meglehetősen visszafogottra sikeredett, de a nemrég elstartoló Comic-Con alkalmával már egy döbbenetesen látványos, és egészen epikus, majd három perces előzetessel rukkolt elő a forgalmazó. A sorozat hivatalos szinopszisa szerint először elevenedik meg képernyőn a Középfölde történelmének mesés Másodkora, illetve […]

Vlčie diery (1948) – csehszlovák háborús filmdráma

Vlčie diery (1948) – csehszlovák háborús filmdráma. Rendezője: Paľo Bielik. A film Paľo Bielik Események név nélkül című filmnovellája alapján készült. A dráma a Svrčinov család sorsát ragadja meg a szlovák nemzeti felkelés idején 1944 nyarától teléig. A film lényege a tanúságtétel – a szlovák partizánok német helyőrséggel való egyenlőtlen harcának ábrázolása. A film az […]

A Föld éghajlati spirálja

Melegszik a Föld? Az elmúlt 250 millió évhez képest a Föld jelenleg egy relatív hideg időszakot él át, valószínűleg körülbelül négy Celsius-fokkal az átlag alatt. Az elmúlt 120 évben azonban az adatok szerint a Föld globális átlaghőmérséklete közel egy Celsius-fokkal emelkedett. Ezt mutatja grafikusan a Föld elmúlt száznegyven évének éghajlati spirálja A bemutatott vizualizáció szemléletesen […]

Jósa András Múzeum

Krúdy Gyula szerint Jósa András: „a hóbortos és európai tudós, a nyírségi honfoglalók sírásója; a kiskirályokból való figura; röpke gavallér; legjobb orvos fél Magyarországon, kinek csodatetteit bízván zenghetné a lant; félig csodatevő fantom, félig elkésett lovag a régi duhaj Magyarországból; zsebkéssel operáló doktor; tudós orvos, ki lobogó hajjal futott kétkerekű kocsiján; rugalmas, ellentálló, mint az […]

Rendkívüli: Térerő nélkül is telefonálhatunk majd

Egészen elképesztő tervekkel állt elő az amerikai T-Mobile és a SpaceX: az amerikai mobilszolgáltató Elon Musk űripari cégének Starlink-műholdjaival szeretne olyan helyeken is térerőt illetve mobiladatkapcsolatot biztosítani, ahol eddig ez nem volt lehetséges. A Coverage Above & Beyond együttműködést magyar idő szerint ma hajnalban jelentették be, a bemutatón személyesen részt vett Mike Sievert, a T-Mobile USA […]

Maurice Maeterlinck és a boldogság kék madara

160 éve született Maurice Maeterlinck gróf, belga flamand származású francia nyelvű drámaíró, költő, esszéíró. 1911-ben megkapta az irodalmi Nobel-díjat. Műveiben kiemelt szerepet kap a halál, illetve az élet jelentése. Színpadi darabjai a szimbolizmus fontos mérföldkövei. Már tanulmányai alatt is verseket és rövid regényeket írt, de apja nyomására jogi tanulmányokat folytatott. A Genti Egyetem jogi karán […]

Dr. Alban 65

65 éves Dr. Alban (eredetileg Alban Nwapa) nigériai születésű svéd fogorvos, énekes, zenei producer. Stockholmban, a svéd zeneiparban tevékenykedik mint előadó és producer. Ő üzemelteti a dr-records lemezkiadót, mely az ő lemezeit is kiadja. Zenéiben az eurodance, hiphop, reggae és dancehall stíluselemek keverednek.     https://youtu.be/SPijiGtQpmY  

Pinokkió megint a filmvásznon hazudhat

Teljes trailert kapott a Pinocchio. Lehet, hogy Pinokkió még nem igazi fiú, de az biztos, hogy igazi bábu. A Disney Plus közzétett egy hosszabb előzetest a Pinokkió című filmhez, az 1940-es, azonos című klasszikus animációs film élőszereplős remake-jéhez, amelyet szeptemberben mutat be a csatorna. A Pinokkió Carlo Collodi olasz író 1883-as klasszikus gyermekkönyve alapján készült, […]

ÖRÖKLÉT: Hana Zagorová

75 éves korában tegnap elhunyt Hana Zagorová cseh énekes, színész. Közel ezer dalával 12 millió fölötti példányszámban keltek el hanghordozói. Egy tehetségkutatón tűnt föl, de elsősorban színész akart lenni, ezért elvégezte a brünni JAMU-t. Prágába költözött, és énekesi karrierbe kezdett. Pályája csúcsán évi 350 koncerett adott, slágert sláger után jelentetett meg (Biograf láska; Je naprosto […]

Alice Coltrane titokzatos zenei világa

85 éve született Alice Coltrane (1937–2007) amerikai dzsesszénekes, zongorista, orgonista, hárfás, zeneszerző. Gyermekkorában klasszikus zenét tanult, és Bud Powellhez járt zongoraórákra. Hivatásszerűen saját triójával kezdett jazzt játszani, s ezen kívül a vibrafonos Terry Pollarddal duóban is zenélt. 1952 és 1963 között Terry Gibbs kvartettjében zenélt. Ekkor ismerkedett meg John Coltrane-nel. McCoy Tyner után az ő […]

Jack Kirby, a képregények királya

105 éve született Jack Kirby, az amerikai képregények egyik legkiemelkedőbb rajzolója, akinek művészete és munkássága nagyban befolyásolta a szakmát. Jack Kirby az amerikai populáris kultúra megkerülhetetlen, Elvis Presleyhez és Michael Jacksonhoz fogható alakja, jóllehet életében sohasem áhítozott ilyen kitüntető címre. Amikor betört a keletkezőfélben lévő képregény élvonalába, még nem sokan gondolták, hogy a műfaj világában maradandó […]

Az év zenés videója Taylor Swifté

Az év zenés videója Díjat Taylor Swift kapta az MTV Video Music Awards vasárnap esti díjátadóján Newarkban. A 32 éves amerikai énekesnő az All Too Well (Taylor’s Version) című 2012-es dalának tízperces klipjével a legjobb hosszú formátumú videó és a legjobb rendezés kategóriában is tarolt. Köszönőbeszédében (fenti videó) elmondta, hogy októberben új albummal rukkol elő. […]

Holnap belépünk az Artemis-korszakba

Az Artemis-I küldetés • Holnap várhatóan új időszak köszönt be az űrkutatás világába, belépünk az Artemis-korszakba. Az Artemis-I indítását hajtóműprobléma miatt leállították, a következő időpont szeptember 2. Számtalan (nem csekély) halasztás után a NASA Space Launch System (SLS) óriásrakétája végre készen áll első bevetése, az Artemis-I küldetés indulására. A rakéta a tervek szerint augusztus 29-én, […]

Ma éjszaka lesz a Perseidák meteorraj maximuma

Idén augusztus 11-e estétől 12-e hajnalig várható a Perseidák meteorraj maximuma. A csillagászat szerelmesei ezt a meteorhullást várják minden évben a legjobban. Viszont idén egy nagyon zavaró tényező nehezíti meg a hullócsillagok megfigyelését. Mivel ma éjjel lesz telihold, melynek fénye miatt sok kisebb hullócsillag megfigyelése lehetetlenné válik, csak a fényesebb meteorokat láthatjuk majd. Ez azt jelenti, hogy amikor a […]