Az űrkutatás mérföldköveinek és 2020-ban várható feladatainak összefoglalója a NASA videójában. Több Mars-misszió is indul a tervek szerint 2020-ban, köztük az Európai Űrügynökség és a Roszkoszmosz közös expedíciója, de a NASA is beszáll a buliba.
Ľubomír Navrátil 60. Csoporttársak voltunk a pozsonyi Komenský Egyetem magyar–orosz szakán egy érdekes, forrongó korszakban. Együtt abszolváltuk a szegedi cserediák-lét hónapjait, majd a volgográdi „sztazsiróvka” szemeszterét. A Tatran kiadót, ahol később dolgozott, mindössze egy emelet választotta el akkoriban a Madách Könyv- és Lapkiadótól… Ľuboš aztán Dunaszerdahelyre került, szerkesztőként, újságíróként dolgozott. Mostanában kultúraszervező munkája mellett fából […]
A bélyi Beyle Hagyományőrző Csoport versenyműsora a XII. Bíborpiros szép rózsa verseny országos döntőjén, Dunaszerdahelyen, 2019. november 23-án. Vezető: Káša Éva.
100 éve született Csanádi Imre költő, író, műfordító, balladagyűjtő; publicista, szerkesztő. 1936-ban, tizenhat évesen írta első verseit; 1953-ig, tizenhét évet kellett várnia, míg első kötete, az Esztendők terhével megjelenhetett. Elsősorban a gyermekversek jutnak eszünkbe róla, hiszen azokon nőttünk fel.
Roderick David „Rod” Stewart BBÉ, Sir Roderick brit énekes és dalszövegíró 75 éves. 2016. júniusában az angol királynő születésnapja alkalmából lovagi címet (OBE) kapott.
Macskássy Izolda festőművész Marosvásárhelyen született. Híres korondi család tagja. Édesanyja, Kovács Izabella élvonalbeli sportoló – vívásban, lovaglásban, repülésben, teniszben, úszásban és a téli sportszakágakban is kiváló – volt. Édesapja, Macskássy Miklós magyar királyi tisztként szolgált.
Az év első fogyatkozása egy nagymértékű félárnyékos holdfogyatkozás, amely a Kárpát-medence területéről jól megfigyelhető az esti, késő éjszakai órákban. A fogyatkozás során a Hold 0,9-e merül a félárnyékba.
140 éve született a nagy nevettető, Grock. Eredeti neve Charles Adrien Wettach (1880–1959), svájci származású bohóc, minden idők egyik leghíresebb és legnagyobb bohóca. Európában a bohócfesztiválok fő díja a „Grock maszkja”, a bohócművészet legértékesebb kitüntetése.
86 éves korában tegnap elhunyt Ivan Passer rendező, forgatókönyvíró, színész. Cseh rendezőként mindössze egyetlen játékfilmet és egy húszperces rövidfilmet forgatottr. Az Intim megvilágításban és az Unalmas délután azonban a hatvanas évek cseh új hullámának fényes gyöngyszemei. Ma már klasszikus művek.
1800. január 11-én született az egyik legnagyobb magyar fizikus és feltaláló, Jedlik Ányos, akinek két legismertebb és korszakalkotó találmánya az elektromotor és az öngerjesztésű dinamó. Komárom megyében, Szimőn született földműves szülők gyermekeként.
50 éve hunyt el Latabár Kálmán (1902–1970) Kossuth-díjas színművész, érdemes és kiváló művész, ahogy rajongói – főként a gyereknézők – nevezték: a Latyi, a XX. század egyik legnépszerűbb magyar komikusa.
Március 3-án Budapesten, március 10-én Pozsonyban lép fel a sanzon koronázatlan királynője a „Je t’aime” európai turnéjával. A karizmatikus francia chansonniere 1970-ben kezdte zenei pályafutását, azóta több mint 1200 dalt rögzített, több mint 40 albumot adott ki, és a világ minden táján fellépett.