Az eNRA Budapesten

eNRA 9 11 aprilis25Április 25-én nyílt Budapesten, a Szabadság-híd budai oldalán, a Gellért Szálló mögött, a Bartók Béla út 1-ben, a Sensaria Művészeti Egyesület által működtetett Art IX-XI Galériában a Rovás Polgári Társulás alkotóművészeti szekciója, az „eNRA” kiállítása.

Szöveg: Szabó Ottó
Operatőr: Koreň András

22 művész állított ki a 37-ből, erdélyi, felvidéki, magyarországi és délvidéki alkotók. A kiállítás szalon jellegű, de nagyon „ütős”: erős egyéniségek, határozott tehetségek tárlata ez, olyan művészeké, akik számára a szakmai tudás ugyanannyira fontos, mint a művészi érték. Ez a dualizmus jelenti az „eNRA” egyik alappillérét.
A Sensaria csoport vezetője, László Dániel márciusban mutatta be festményeit Kassán, a Rovás Galériában, akkor született egy megállapodás a két szervezet között évi egy kiállítás megszervezéséről Budapesten és Kassán.
A megnyitóra sokan voltak kíváncsiak. Nemcsak a meghívottak, hanem a járókelők közül is többen benéztek, a Gellért szálló közvetlen közelsége miatt idegen turisták is szép számmal megfordultak.
A kiállító művészeket jelenlétével megtisztelte az ismert művészettörténész, Prokopp Mária, aki esztéták és művészettörténészek egész sorát tanította az ELTÉ-n, valamint Lóska Lajos, az Új Művészet folyóirat egyik szerkesztője, az MMA több kiállításának kurátora.
Az „eNRA” ereje épp a sokszínűségében van, az egyéni és a különleges kiemelésében és hangsúlyozásában, a mesterség iránti tiszteletben és a művészi szabadságban. A csoport művészei szabad alkotók, olyanok, akik számára a művészet egyfajta életmódot jelent. Akiket legfeljebb elemezhetnek, de nem korlátozhatnak teoretikusok, akik értéke nem függ attól, hogy beleillenek-e egy-egy koncepcióba vagy sem.
A csoport művészei függetlenek, nem politizálnak. Nem értenek egyet azzal, hogy a művelt fiatal kötelezően liberális kell, hogy legyen, sem azzal, hogy értékes gyümölcs csak az almafa jobb oldalán terem. Nem értenek egyet azzal, hogy néhány művész útkeresését akademizálni kellene, sem azzal, hogy az újmediális kísérletezést abszolút értékként kellene elkönyvelni. Nem csak egy út visz előre, és végül is minden útkeresés pusztán csak lehetőség arra, hogy a művész önmagát megtalálja. Önmagát! És ne egy-egy divatos elképzelést, mint a helyes felismerés útjában álló akadályt.

Középre
Irányok lekérdezése
(Visited 18 times, 1 visits today)

További hasonló témájú videók

%d blogger ezt szereti: