Versek270 Videók

Babits Mihály: Húsvét előtt

A magyar költészet története tele van drámai kifakadásokkal, a végső elkeseredés, a szélsőséges határhelyzetek felizzó verspillanataival, amikor elpattan egy húr, betelik a pohár, tele lesz a költő hócipője, s úgy fest, nem bírja tovább. Babits húsvétra választott, 1916-ban írt versében a háborúból lett a költőnek érthető módon elege, s mint a Zeneakadémián megrendezett március 26-i […]

Nagy László: József Attila!

Nagy László költői pályájának kritikus időszakában, 1962 körül írta József Attilához címzett versét, mely 1965-ben a Himnusz minden időben című kötetben látott napvilágot. 1956 után a hivatalos kultúrpolitika „antiszocialistának” bélyegezte úgy Nagy Lászlót, mint lírai alkotásait, ezért versei 1965-ig nem jelenhettek meg. A silentium idején keletkezett művek a fojtogató politikai közegben igen gyakran a költői […]

A Tompa Mihály Országos pillanatai

A szlovákiai magyarság kultúrájának szerves része a felmenő szervezettségű országos műkedvelő vers- és prózamondó mozgalom, a Tompa Mihály Országos Verseny. A verseny az évtizedek során versénekléssel bővült, valamint a lírai színpadok műfaját is visszavonzotta a maga keretébe. Szervezője a Csemadok, kivitelezői leginkább az iskolák, hiszen azok növendékeikből kerülnek ki a versenyzők. A Csemadok Országos Tanácsa […]

A Tompa Mihály Országos Verseny pillanatai: Farkas Melinda

Az énekelt versek kategóriájában indult Farkas Melinda (Fél) a XXII. Tompa Mihály Országos Vers- és Prózamondók, Énekelt Versek és Lírai Színpadok országos döntőjén 2013-ban. A kísérőrendezvények sorában nagy sikert aratott a spontán utcazene a művelődési ház előtti sétányon, ahol nem csupán a versenyszámot, hanem akár egész műsorukat is előadták, akiknek vérükben van a zene.   […]

ESTI VERS – François Villon: A haláltánc-ballada

Jacenko Seman sorozatában François Villon: A haláltánc-ballada című költeményt hallgathatják meg, Faludy György átköltésében. Villon a középkor utolsó nagy költője, balladáiban, kisebb verseiben és Testamentumaiban a feudalizmus alkonyát örökítette meg. Két Testamentuma tipikus középkori mű, felvonultatja barátait és haragosait, vall a korról, életről és halálról. Jelentősek balladái is, tőle származik a „Hol van már a tavalyi hó” […]

ESTI VERS – Lawrence Ferlinghetti: Gyönyörű hely ez a világ

Jacenko Seman sorozatában Lawrence Ferlinghetti Gyönyörű hely ez a világ című költeményt hallgathatják meg Gál Sofiától. Lawrence Ferlinghetti amerikai költő, aktivista, író, esszéista, műfordító, könyvkiadó, festő, a beatnemzedék nagy hatású teoretikusa 102 évesen hunyt el 2021. február 22-én San Franciscóban. Lawrence Ferlinghetti: Gyönyörű hely ez a világ Gyönyörű hely ez a világ jó ide születni ha nem […]

Weöres Sándor: Valse Triste

Weöres Sándor: Valse Triste Hüvös és öreg az este. Remeg a venyige teste. Elhull a szüreti ének. Kuckóba bújnak a vének. Ködben a templom dombja, villog a torony gombja, gyors záporok sötéten szaladnak át a réten. Elhull a nyári ének, elbújnak már a vének, hüvös az árny, az este, csörög a cserje teste. Az ember […]

„mindenki szem a láncban” – Illyés Gyula: Egy mondat a zsarnokságról

Mindegy is, mikor és éppen miért írta meg Illyés Gyula ezeket a sorokat. Mindig és minden önkényre, mindig és minden zsarnokra, mindig és minden behódolóra és áldozatra érvényes.  Archív felvételen elmondja a szerző. Hallgassák a túlélők és a kortársak rettenetével. Illyés Gyula: Egy mondat a zsarnokságról Hol zsarnokság van, ott zsarnokság van, nemcsak a puskacsőben, […]

XXX. TMOV – I. kategória, vers • Fazekas Emma, Kassa

A verseny első kategóriájában, a versmondók között indult Fazekas Emma, a Márai Sándor Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium és Alapiskola (Kassa) növendéke. Felkészítő tanára: PaedDr. Fűkő Gyöngyi. Fazekas Emma Osvát Erzsébet: Zsémbes Zsófi ébredése című versét adta elő.       A Csemadok Országos Tanácsa megbízásából a Csemadok Rimaszombati Területi Választmánya társszervezőivel: a Csemadok területi választmányaival, […]

Babits Mihály: Húsvét előtt

Megjelent a Nyugat 1916. évi 7. számában. Elmondja Latinovits Zoltán. Húsvét előtt S ha kiszakad ajkam, akkor is, e vad, vad március évadán, izgatva belül az izgatott fákkal, a harci márciusi inni való sós, vérizü széltől részegen, a felleg alatt, sodrában a szörnyü malomnak:          ha szétszakad ajkam, akkor is,     […]

Áldott szép Pünkösdnek gyönyörű ideje

Balassi Bálint világi műveit a Balassa-kódexnek elnevezett XVII. századi kézirat őrzi. Az Áldott szép Pünkösdnek gyönyörű ideje kezdetű vers e könyvben tizenegyedikként szerepel, e cím alatt:  TIZENEGYEDIK BORIVÓKNAK VALÓ  IN LAUDEM VERNI TEMPORIS  az „Fejemet nincsen már” nótájára ÁLDOTT SZÉP PÜNKÖSDNEK GYÖNYÖRŰ IDEJE… Áldott szép Pünkösdnek gyönyörű ideje, Mindent egészséggel látogató ege, Hosszú úton járókot könnyebbítő […]