Az esti fesztiválkoncert keretében fellépett a budapesti Ad Libitum Kamaraegyüttes. Mindegyikük a nagy múltú Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen diplomázott.
A VII. kategória, a Lírai Színpadok kategóriában indult a Fókusz Gyermekszínpad II. (Dunaszerdahely). Aranysávos minősítéssel a harmadik helyen végzett. Móricz Zsigmond: Árvácska.
Az esti fesztiválkoncert keretében fellépett a budapesti Ad Libitum Kamaraegyüttes. Mindegyikük a nagy múltú Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen diplomázott.
A Magyar–Magyar Párbeszéd első összejövetelén Jókai Tibor, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke következett, aki ismertette a szlovákiai magyar oktatási rendszer problémáit, különös tekintettel
A Magyar–Magyar Párbeszéd első összejövetelén Gyurgyík László előadásában, a felvázolta a szlovákiai magyarság demográfiai helyzetét. Az országos szervezettségű magyar intézmények képviselőinek részvételével tartott rendezvényen
Ulrich Hub mesejátéka 2005-ben jelent meg, rövidesen óriási siker lett, 2006-ban az év gyerekdarabjává választották Németországban. A kortárs német szerző mesejátéka egy bibliai példázatból indít: Isten, látva, hogy a teremtett világ milyen
„Kárpátaljai kitekintés” címmel Orosz Ildikó, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség elnöke (Beregszász) számolt be az ott élő magyarok helyzetéről a Szlovákiai Magyarok Kerekasztalának éves konferenciáján 2016. 11. 11-én, Érsekújvárban.
A Magyar–Magyar Párbeszéd első összejövetelén Lampl Zsuzsanna előadásában felvázolta a szlovákiai magyarság népességfogyásának és az asszimilációjának a társadalmi tényezőit. Az országos szervezettségű magyar intézmények
Az esti fesztiválkoncert keretében fellépett a budapesti Ad Libitum Kamaraegyüttes. Mindegyikük a nagy múltú Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen diplomázott.
„A vers néma. Adj neki hangot!” A kötészet napja alkalmából rendezett versenyen a 8. A osztály csapata Ady Endre: Elbocsátó szép üzenet című versével lépett színpadra.
Korcsmáros Andrea és Varga Krisztina, a tornai alapiskola tanulói, Volt egyszer egy zenekar – Pala bandája címmel készített előadást a konferenciára. Felkészítő tanáruk Krompasky Marianna volt.
A Magyar–Magyar Párbeszéd első, 2016. november 21-én tartott dunaszerdahelyi összejövetelén mintegy 80-90 politikus, közéleti szereplő, egyházi és civil vezető jött össze. Az megjelenteket Hájos Zoltán, Dunaszerdahely
A Magyar–Magyar Párbeszéd első, 2016. november 21-én tartott dunaszerdahelyi összejövetelén elhangzottakról az egyeztetés után sajtótájékoztatót tartottak, és bemutatták az elfogadott nyilatkozatot.
Ádám Szabolcs, a Márai Sándor iskola (Kassa) 9. osztályos tanulója Néphagyományok Borsod-Abaúj-Zemplén megyében címmel készített előadást a konferenciára. Felkészítő tanára Spišák Veronika volt.
Az esti fesztiválkoncert keretében fellépett a Czuczorosok énekkara Szaló Éva vezetésével, amely a Czuczor Gergely Alapiskola valamikori, különböző korosztályok énekkari tagjaiból állt össze újra 2011-ben.