A Magyar–Magyar Párbeszéd sajtótájékoztatója

Magyar–Magyar PárbeszédA Magyar–Magyar Párbeszéd első, 2016. november 21-én tartott dunaszerdahelyi összejövetelén elhangzottakról az egyeztetés után sajtótájékoztatót tartottak, és bemutatták az elfogadott nyilatkozatot.

KÖZÖS NYILATKOZAT

A SZLOVÁKIAI MAGYAR ISKOLÁK MEGMARADÁSÁÉRT

A szlovákiai magyar kisebbség megmaradásának legfontosabb eszközét – mint minden kisebbség esetében – egy erős, a szlovákiai magyarok újabb és újabb nemzedékét felnevelni képes oktatási rendszer jelenti. Ezért mindent meg kell tennünk, hogy kihasználva az adott lehetőségeket, megerősítsük a szlovákiai magyar iskolaügy helyzetét. Okulva népességünk fogyásából, felismerve az anyanyelvi oktatás megtartó erejét, a szlovákiai magyar iskolák megmaradásának és fejlődésének érdekében a következő alapvetéseket fogadjuk el:

  • A jó minőségű oktatás garanciája. Fontos, hogy a szülők tudják: a magyar tannyelvű iskola, az anyanyelvű oktatás versenyelőnyt jelent a szlovák iskolához képest. Fontos, hogy ezt közösen és nyomatékosan kommunikáljuk a szülők irányába, magát a minőséget pedig jobb módszertani felkészültséggel, erősebb szakmai munkával és folyamatosan fejlődő infrastruktúrával garantáljuk.
  • Kisebbségi iskolaügy. Jelenleg a szlovák törvényi gyakorlat nem definiálja a kisebbségi iskolaügy fogalmát. Sikerült újjáalakítani a kisebbségi oktatási főosztályt, de az is kiemelten fontos, hogy a kisebbségi iskolaügy fogalmát törvény rögzítse. Ez egy kisebbségi intézményrendszer komplex fejlődésének alapelve. Ezért a közoktatási törvény megfelelő cikkelyében, a Tanuló Szlovákia című stratégiai-fejlesztési terv értelmében szorgalmazzuk a nemzetiségi iskolák hálózata fogalmának bevezetését (národnostné školstvo).
  • A kisiskolák és kis létszámú iskolák sorsa. Az oktatási törvény módosítása alapján sikerült megakadályozni a kisiskolák bezárását. Ez egy ideiglenes megoldás, mert a jövőben kérdéses a kisebb diáklétszámú iskolák fenntarthatósága és hatékonysága. Erről a témáról őszinte vitát kell folytatnunk, előállva egy hosszú távú koncepcióval. A kis létszámú nemzetiségi iskolák fennmaradásához nélkülözhetetlen a szükséges anyagi feltételek biztosítása, a pozitív pénzügyi megkülönböztetés. Ennek érdekében a nemzetiségi iskolahálózatot külön kell kezelni a finanszírozási eljárásban, és többletforrásokkal kell biztosítani további működését a kompenzációs támogatás megőrzése mellett is. A minimális osztályonkénti tanulói létszámot a nemzetiségi középiskolákban is meg kell szüntetni.
  • Oktatásügyi önkormányzatiság. Ahhoz, hogy hosszú távon jó döntések születhessenek a módszertan, az intézmények, a közös célok terén, a szlovákiai magyar iskolaügy önkormányzó irányítására van szükség. Ezen a téren is fontos a közösségi koncepció kidolgozása és érvényesítése. A nemzetiségi, esetünkben a magyar iskolák minőségi fejlődésének feltétele az önálló kerettanterv megalkotása az iskolák minden szintjén (alsó tagozat, felső tagozat, középiskola), összhangban az állami műveltségi célkövetelményekkel, de sajátos igényeinknek megfelelően.
  • A szlovák nyelv oktatásának minősége. A magyar szülők egyik gyakori kifogása a magyar iskolákkal szemben a szlovák nyelv oktatásának minőségével kapcsolatos. Ezt azzal ellensúlyozhatjuk, ha a magyar iskolákban a szlovákot nem anyanyelvként, hanem második nyelvként oktatjuk. 2020-ig ez országszerte legalább 50 iskolában meg is valósulhat. Ennek feltétele a gyermekek anyanyelvi kompetenciáinak megfelelő szintre fejlesztése, melyre az idegen nyelvek oktatása ráépül, valamint a szlovák, mint idegen nyelv oktatásának a gyermek megfelelő életkorában való bevezetése.
  • A magyar ajkú romák helyzete. Külön odafigyelést igényel a magyar anyanyelvű romák oktatása. A roma diákok a legtöbb esetben különösen hátrányos helyzetből fognak neki a tanulásnak, ezért fontos a pedagógiai asszisztensek munkája, a jobb diagnosztikai eszközök bevezetése és az óvodai látogatás kiszélesítése is. A magyar közösség elemi érdeke, hogy a magyar ajkú romák felzárkóztatása gyors ütemben haladjon előre.
  • Az innováció támogatása. Az oktatásügy szerves része a kutatás, fejlesztés és innováció támogatása. Erre mind a főiskoláink, mind az újonnan létrehozandó Kisebbségi Kulturális Alap működése esetében érdemes odafigyelni. Csak egy fejlődő, életképes közösség képes ugyanis a megmaradásra.

Ezek azok az alapelvek, amelyek lehetővé teszik egy erős, fejlődő és a közösségünk fenntartására képes szlovákiai magyar iskolaügy működtetését. Az oktatásügy területén ezek képezik közös ügyeinket, közös erőfeszítéseink tárgyát.

A Magyar–Magyar Párbeszéd résztvevői

Dunaszerdahely, 2016. november 21.

 

További hasonló témájú videók