Cservenka Olivér – XII. Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny

Cservenka Olivér (Alapiskola és Óvoda, Hidaskürt) ezüstsávval végzett a XII. Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny 1. kategóriájának versenyében. Idén Gombaszög adott otthont a Csemadok és a Hagyományok Háza által szervezett XII. Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny országos döntőjének. A verseny egyik célkitűzése az egyes tájegységekhez kötődő mesék, viselet, tájnyelv és tájszavak révén a felföldi kulturális régió néprajzi […]

Lisa Marie Presley emlékére

Január 12-én hunyt el Lisa Marie Presley amerikai énekesnő és dalszerző. Elvis Presley énekes-színész, és Priscilla Presley színésznő egyetlen gyermeke, valamint apja hagyatékának egyedüli örököse. 2003-ban indította el zenei karrierjét a „To Whom It May Concern” (kb. Mindenkinek, akit illet) című debütáló stúdióalbumával, amely a Billboard 200 albumlistáján az 5. helyig jutott, és már a […]

Elhunyt Tamás Gáspár Miklós

Elhunyt Tamás Gáspár Miklós filozófus, közíró, a demokratikus ellenzék egykori oszlopos tagja, az első szabadon választott parlament képviselője. Írásai, előadásai, beszélgetései több nemzedék számára mutattak példát arról, legmagasabb szintjén mit jelenthet az „értelmiségi szerepvállalás”, a „polgári öntudat”. 74 éves volt. Tamás Gáspár Miklós 1948. november 28-án született Kolozsváron, ahol a Babeș–Bolyai Tudományegyetemen szerzett filozófiai diplomát […]

Jakab Alex – XII. Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny

Jakab Alex (Alapiskola, Nyárasd) aranysávval végzett a XII. Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny 1. kategóriájának versenyében. Idén Gombaszög adott otthont a Csemadok és a Hagyományok Háza által szervezett XII. Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny országos döntőjének. A verseny egyik célkitűzése az egyes tájegységekhez kötődő mesék, viselet, tájnyelv és tájszavak révén a felföldi kulturális régió néprajzi sokszínűségének megjelenítése. […]

47. Duna Menti Tavasz – FELHÍVÁS

A Csemadok Országos Tanácsa megbízásából a Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet a Duna Menti Tavasz országos gyermek báb- és színjátszófesztivál főszervezőjeként társrendezőivel, a Csemadok Dunaszerdahelyi Területi Választmányával, Dunaszerdahely Város Önkormányzatával és a Dunaszerdahelyi Csaplár Benedek Városi Művelődési Központtal közösen meghirdetik a 47. DUNA MENTI TAVASZ SEREGSZEMLÉT. A DUNA MENTI TAVASZ teljes felhívása és versenyszabályzat: Fullscreen Mode JELENTKEZÉS […]

Erdélyi Ákos – XII. Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny

Erdélyi Ákos (Alapiskola, Csicser) ezüstsávval végzett a XII. Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny 1. kategóriájának versenyében. Idén Gombaszög adott otthont a Csemadok és a Hagyományok Háza által szervezett XII. Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny országos döntőjének. A verseny egyik célkitűzése az egyes tájegységekhez kötődő mesék, viselet, tájnyelv és tájszavak révén a felföldi kulturális régió néprajzi sokszínűségének megjelenítése. […]

Emberszerű beszédet generál a VALL-E

Mindössze három másodperces minta alapján képes emberszerű beszédet generálni a redmondiak új VALL-E megoldása, ráadásul a szintetizált hangfelvétel nemcsak a beszélő sajátos tónusait tartja meg, de az akusztikát is mímeli. A Microsoft kutatói bejelentették a VALL-E szövegfelolvasó MI-modellt, ami egy mindössze három másodperces hangminta alapján képes valós személy hangját szimulálni. Így a beszélő jellegzetes tónusait […]

Pleva András Álmos – XII. Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny

Pleva András Álmos (Széchenyi  István  MTNY Alapiskola, Felsőszeli) ezüstsávval végzett a XII. Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny 3. kategóriájának versenyében. Idén Gombaszög adott otthont a Csemadok és a Hagyományok Háza által szervezett XII. Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny országos döntőjének. A verseny egyik célkitűzése az egyes tájegységekhez kötődő mesék, viselet, tájnyelv és tájszavak révén a felföldi kulturális […]

A kassai Csemadok közelgő rendezvényei

A kassai csemadok szeretettel várja Önöket a közeljövőben tervezett programjaira: Beszélgetés a kassai vívás történetéről Időpont: 2023. január 20-án, pénteken, 17:00 • Helyszín: Csemadok, Kovács utca 38., Kassa • Beszélgetés egyben nyilvános rádiófelvétel is lesz. Beszélgetőtársak: Loksáné Rácz Katalin (vb ezüstérmes vívó, olimpikon) Sirola Pál (négyszeres csehszlovák bajnok vívó) Chilo Imre (vívóedző) Luby Lajos (a KŠK 1903 […]

Szepesi Emília – XII. Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny

Szepesi Emília (Alapiskola és Óvoda Almágy, Almágy) ezüstsávval végzett a XII. Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny 3. kategóriájának versenyében. Idén Gombaszög adott otthont a Csemadok és a Hagyományok Háza által szervezett XII. Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny országos döntőjének. A verseny egyik célkitűzése az egyes tájegységekhez kötődő mesék, viselet, tájnyelv és tájszavak révén a felföldi kulturális régió […]

Elhunyt Mécs Imre

Hogy milyen kapcsolat fűzte Királyhelmechez és Kassához, kiderül a fenti kisfilmből. Mécs Imre, a Szabad Demokraták Szövetségének egykori parlamenti képviselője és ’56-os halálraítélt 89 évet élt. Fent: Átélt történelem: Mécs Imre • Forrás Szatory Tibor • Grantfilm produkció, 2008   Kapcsolódó: Meghalt Mécs Imre

LiteraTúra – Irodalom másképp – Beck Zoltán és Grecsó Krisztián Füleken

beck@grecsó – „Hoztunk valamit magunkból” – Beck Zoltán és Grecsó Krisztián zenés irodalmi pódiumestje Füleken a Füleki Városi Művelődési Központban 2023. január 20-án, pénteken, 17.00 órai kezdettel. Beck Zoltán és Grecsó Krisztián zenés irodalmi pódiumestjével folytatódik a Füleki Városi Művelődési Központ irodalmi rendezvénysorozata. A IX. LiteraTúra az Irodalom másképp alcímet kapta, hisz a sorozat rendezvényei között […]

ÖRÖKLÉT: Szentpétery Aranka

Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, hogy Szentpétery Aranka színművésznő, a Komáromi Jókai Színház örökös tagja életének nyolcvankilencedik életévében elhunyt. Szentpétery Aranka Királyhelmecen született 1933. december 9-én. 1953-ban a pozsonyi Állami Faluszínházban kezdett dolgozni, ahol szakmai tapasztalatokra tett szert. 1960-tól a komáromi Magyar Területi Színház művésznője. Színészi repertoárjában a vidám, gyakran könnyelmű, egészséges női ösztönnel […]

Csiba Márió – XII. Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny

Csiba Márió (Borsos Mihály Alapiskola, Nagyfödémes) bronzsávval végzett a XII. Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny 3. kategóriájának versenyében. Idén Gombaszög adott otthont a Csemadok és a Hagyományok Háza által szervezett XII. Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny országos döntőjének. A verseny egyik célkitűzése az egyes tájegységekhez kötődő mesék, viselet, tájnyelv és tájszavak révén a felföldi kulturális régió néprajzi […]

Elment a rocklegenda, David Crosby

81 éves korában tegnap elhunyt David Crosby rockzenész, a The Byrds és a Crosby, Stills, Nash & Young alapító tagja. Crosbyt mindkét együttes tagjaként beiktatták a Rock and Roll Hall of Fame-be. Crosby 1941. augusztus 14-én született Los Angelesben. 1964-ben csatlakozott a The Byrds nevű folk-rock együtteshez, aminek első slágere Bob Dylan Tambourine Man című […]