https://youtu.be/9uBykAbkm5Q

Abody Béla életének hat évtizedébe százhúsz évnyi munka zsúfolódott

Abody Béla

90 éve született Abody Béla József Attila-díjas (1973) magyar író, műfordító, irodalmi- és zenekritikus, humorista és szerkesztő, színházigazgató.

1953-ban kapta meg a diplomáját az ELTE Bölcsészettudományi Karán, utána az Írószövetség Fiatal írók munkaközösségének főtitkári tisztét látta el. 1956-1957-ben a Magvető Kiadó irodalmi vezetőjeként dolgozott, 1960–1965 között általános iskolában tanított.

1965-től az Élet és Irodalom főmunkatársa, 1970-ben az Operaház és az Új Írás munkatársa. 1971-ben nevezték ki a Vidám Színpad igazgatójának, ezt a tisztet 1975-ig látta el. 1978-tól 1985-ig szerkesztette a Négy Évszak című lapot, 1987-től haláláig a Pallas Lap- és Könyvkiadó főszerkesztője volt.

Írt drámát, novellát, rádiójátékot, kritikát, karcolatot, fordított angol klasszikusokat. Első kötete 1957-ben jelent meg Indulatos utazás címmel. Az operák iránti rajongása közismert volt, operakalauza, a Gyere velem operába 1973-ban, összegyűjtött kritikái, interjúi, a Tündöklések, bukások 1983-ban jelent meg. Visszaemlékezéseit, önéletrajzi írásait az Arcok, képek önarcképek (1985), az Emlékezetem pályája (1987), valamint a Fondorlatok (1988) című kötet tartalmazza.

1990-ben, halála évében látott napvilágot utolsó esszékötete, az Indulás, érkezés. Ő fordította magyar nyelvre Chaplin My Autobiography című könyvét. Két drámáját (Nyomozás, 1962; Családi kör, 1965) vidéki színházak tűzték műsorukra.

Igazi egyénisége a hetvenes évek elejétől a rádióban és a televízióban bontakozott ki. Sokat szerepelt kabaréműsorokban, hatalmas termetével, senkiéhez sem hasonlítható orgánumával egy ország kedvence lett. Igazi showman volt, egy intellektuális bohóc, aki saját tréfáin is nyerítve nevetett. Szellemessége inkább játékos volt, sohasem bántó. Legendás étvágyán ő maga élcelődött a legtöbbet. Jellegzetes hangja valódi csemege volt az előadóművészek számára, biztos volt a siker, ha valaki Abodyt utánozta.

https://youtu.be/OtJSwxAunhE

Galsai Pongrác 1971-ben megjelent, 12+1 fő című kötetének ő volt az egyik interjúalanya. Arra a kérdésre, hogy mi az igazi műfaja, így válaszolt:

„Az ember igazi műfaja önmaga. Öndokumentálás: ennyi a művészet. Én különféle helyzetekbe eresztem be magam, mint egy hőmérőt. Aztán megnézem, hogy meddig szaladt a higanyszál. Egyébként nem hiszek a műfaji határokban. Szívesen kimérem magam: mennyiségileg legalábbis szép eredményt garantálhatok. S boldog leszek, ha lábjegyzetként odacsatolhatom magam korunk történetéhez.”

Abody Béla stílusát groteszk, fanyar humor és rezignált bölcsesség jellemezte, kedves műfaja az életrajzi esszé volt. Kortársai seregéről írt újabb és újabb „névportrékat“, anekdotikus jegyzeteket; ironikus és önironikus körmondatai, derűs basszus hangján eldörmögött sziporkázó tréfái bohém asztaltársaságok kedvelt témájává tették az időközben a tévében is gyakran feltűnt telt személyiségét.

„A képesség olyan, mint a gyümölcssűrítmény: néhány pohárba osztva jóízű, átütő erejű, de százfelé adagolva, már alig ér többet az üres víznél!” (Abody Béla: Tündöklések és bukások)

Latinovits Zoltán gimnáziumi osztálytársa volt, Füst Milánt és Déry Tibort tartotta mesterének: kiállt Déry mellett az elhíresült Felelet-vitában, megvédte a pályakezdő Juhász Ferencet a költőt felkoncolni vágyó hivatalos kritikáktól.

https://youtu.be/kVSNok1Xnw8