A gyümölcszselék múzeuma (Le Roy, New York)

A Jell-O az amerikaiak számára szinte alapélelmiszer. Minden család háztartásában jelen van évtizedek óta. A Jell-O Gallery Museum ennek a kultikus ételnek állít emléket.

1897-ben kezdték el forgalmazni, a múzeum pedig abban a New York-i házban van, ahol a cég székhelye is működött több mint 100 évvel ezelőtt.

A Jell-O az amerikai gasztronómiai kultúra elválaszthatatlan része lett. A zselatin alapú, gyümölcs ízű ikon, amely meglehetősen gyakori minden partin, sőt szilveszterkor is, meglehetősen érdekes történettel bír.

A XV. században a gazdagok vacsorájának zárásaként már édességként fogyasztották a zselatint, ami nem más, mint egy ízetlen, és szagtalan matéria, az állati szövetekből kinyert kollagén proteinje, gyakran disznó és marha csontjainak főzésével nyerték ki.
Eléggé időigényes foglalatosság volt ez. A főzés után a csontokat kidobálták a szubsztanciából, és hagyták állni, majd a zsírt leszedték a tetejéről, ízesítették, és kész is volt a finom desszert!

A XIX. századra Európában és Amerikában egyaránt elterjedt desszertként a zselatin.Thomas Jeffersonról köztudott, hogy virginiai otthonában a hivatalos estélyeken zselatint szolgált fel a vendégeinek. A XIX. század második felére már olyan mértékben népszerű lett a zselatin, hogy kinyerésének eljárását egyszerűsíteni próbálták.
1845-ben a már ismert feltaláló, Peter Cooper, akinek a nevéhez fűződik az első Amerikában megépített gőzmozdony, feltalálta a zselatinpor előállításának módját. Szabadalma (US Patent 4084)  a „hordozható zselatin”  melyhez csupán forró vizet kellett hozzáadni, hogy elkészülhessen a zselatin belőle. Cooper nem húzott nagy hasznot a találmányából, kereskedelmi forgalomba nem került, szakácsoknak adta el alkalmanként.

Pearl és May Wait egy New York melleti kis városkában, Leroyban éltek, és egy kisebb gyógyszertárat üzemeltettek, nem túl sikeresen. Pár év után úgy döntöttek, valami másba kell belefogniuk, ekkor döntöttek áruforgalmazás mellett.

May nagyon szeretett sütni és főzni.Megszerezték a poralapú zselatin szabadalmát, most már csak azt kellett kitalálni, hogyan ízesítsék. Erőteljes cukortaltalommal és gyümölcsízesítéssel sikerült a zselatinport kellemessé varázsolni.

May nevezte el a a terméket Jell-O-nak. A zselatin, azaz jelly szó alkotja az összetétel elejét, az O pedig abban az időben trendként gyakran szerepelt különböző termékek nevének végén.

Ez a hagyomány állítólag azért kezdődött el, mert az O betű egész egyszerűen szép formájú és könnyen lehet vele márkanevet gyártani, ennek az érának a terméke a Grain-O is.

Sajnos a pár ugyan megalkotta a Jell-O-t, de sem tőkéjük, sem tudásuk nem volt a termék marketingjéhez. Így 1889-ben eladták a szabadalmat, a formulát és a nevet Orator Frank Woodwardnek, aki a Genesse Ford cég tulajdonosa volt, és 450 dollárt fizetett érte.
Woodward tudta, hogyan kell eladni, hiszen már felépített egy sikeres üzletet.Értékesítőit csinos ruhába öltöztette és ingyenes termékmintákat kínált a háziasszonyoknak. Kitartó marketingtevékenységgel meggyőzte az élelmiszerhálózatokat, hogy a Jell-O kerüljön az üzletek polcára, a Wait házaspár eredeti ízeit használva: eper, málna, citrom és narancs ízekben.
Az üzlet mégsem ment úgy, ahogy Woodward képzelte. Egy elkeseredett pillanatában tovább akarta adni a szabadalmat egy szomszédjának, már csak 35(!) dollárért, de utólagos szerencséjére annak nem kellett.
1904-ben minden megváltozott azzal. Woodward döntő lépésre szánta el magát, és 336 dollárért a Ladies Home Journalban elhelyezett egy hirdetést a Jell-O-ról.

Ebben a hirdetésben egész egyszerűen azt állította, hogy az akkor még helyi szinten is alig ismert Jell-O Amerika kedvenc desszertje. És így is lett. 

A hirdetés hatására az emberek vásárolni kezdték, mint a cukrot… az éves eladás 250 ezer dollárról hirtelen 6.2 millióra ugrott meg…
Woodward, felbuzdulva a nem várt sikeren, receptes könyvet jelentetett meg a háziasszonyoknak, amelyben természetesen a Jell-O volt az egyik főszereplő. A bevándorlóknak az Ellis Islanden ingyenes Jell-O kiöntő formákat kezdett osztogatni.
Képbe került a Jell-O arca, Elizabeth King, az akkor négyéves kislány, akinek apja rajzolta a hirdetéseket.
Ahogy a rádió népszerűsödött, a Jell-O az első cégek között volt, akik rádióban reklámoztak.
A hetvenes évek közepéig töretlen volt a menetelés, akkor azonban elkezdett csökkenni az eladás. Ekkor szerződtették az akkor 37 éves Bill Crosbyt, az amerikai TV egyik ikonját, hogy legyen a Jell-O reklámebere, ez megint előrelendítette a Jell-O eladását.

A Jell-O és Crosby kapcsolata több mint harminc évig tartott, a leghosszabb híresség-cég kapcsolat volt az amerikai marketing történetében.

1964-ben a General Foods, mai nevén Kraft Foods (Amerika egyik legnagyobb élelmiszeripari vállalata) vette át a Jell-O előállítását a Leroyban levő kis gyártól, de a mai napig megtekinthető a Jell-O kis múzeuma Le Royban.

(Visited 23 times, 1 visits today)

További hasonló témájú videók

%d bloggers like this: