Elhunyt Palcsó Sándor kétszeres Liszt Ferenc-díjas operaénekes

Életének 92. évében, 2021. március 4-én elhunyt Palcsó Sándor kétszeres Liszt Ferenc-díjas operaénekes, a Magyar Állami Operaház Örökös Tagja. A legendás karaktertenor 1929-ben született Pécsett, énektanulmányait a Honvéd Művészegyüttes kariskolájában végezte Kis István és Érsek Mária tanítványaként. 1952–1957 között a Honvéd Művészegyüttes Férfikarának szólistája volt.   Az Operában 1957-ben mutatkozott be Parpignol szerepével Puccini Bohéméletében, […]

Chris Rea kelta muzsikája

70 éves lett Chris Rea brit rockgitáros, énekes, zeneszerző, szövegíró. 1975-től a Magdelene, később Beautiful Losers együttes tagja volt. 1976-tól szólista, a Magnet kiadóhoz szerződött. 1978-ban sikeres szólókarrierbe fogott. Az ír–olasz származású Chris Reát az angol Bruce Springsteennek szeretik nevezni mind témái, mind a rhythm and blues, country- és folkalapokra épülő zenéje, mind a stílusa […]

„Akik nem mozdulnak meg, észre sem veszik a láncaikat.” • Rosa Luxemburg

150 éve született Rosa Luxemburg lengyel születésű politikai gondolkodó, filozófus, szociológus, közgazdász, újságíró és forradalmár. A lengyelországi és litvániai szociáldemokrata párt teoretikusa, majd a német szociáldemokraták (SPD) politikusa, később tagja lett a Független Szociáldemokrata Pártnak (USPD) is. A novemberi forradalom első napjaiban Karl Liebknechttel megalapította a Die Rote Fahne (A Vörös Zászló) című újságot, és […]

Román szatirikus film nyerte a 71. Berlinalét

Az Arany Medvét, a 71. Berlinale fődíját egy román szatirikus film nyerte: Radu Jude alkotása, a Bad Luck Banging or Loony Porn egy tanárról szól, aki egy kiszivárgott szexvideó miatt botrányba keveredik. A világjárvány miatt a filmfesztivált idén online rendezték meg, az alkotásokat csak a zsűri nézte meg élőben, egy különleges moziteremben. A nyilvános vetítéseket […]

Dave Gilmour 75

75 éves lett David Jon Gilmour, a Pink Floyd nevű brit együttes énekese, gitárosa és fő dalszerzője. 2011-ben a Rolling Stone magazin a 14. helyre sorolta be Gilmourt a Minden idők 100 legjobb gitárosa listán. David Gilmour Cambridge-ben látta meg a napvilágot, apja a nagynevű egyetem Zoológiai Tanszékének docense, anyja tanárnő volt. A cambridge-i The […]

Andrzej Wajda: Hamu és gyémánt (teljes film)

95 éves lenne Andrzej Wajda Oscar-díjas lengyel filmrendező, forgatókönyvíró, színházi rendező. Eredetileg festőművésznek készült. Wajda katonatiszt apját 1940-ben végezték ki a szovjetek Katyńban. A háború után festészetet tanult a krakkói képzőművészeti akadémián, 1952-ben a łódzi filmfőiskolán szerzett rendezői diplomát. A lengyel filmiskola alapítójának tekintett rendező nevét a Csatorna című 1957-es filmje tette világszerte ismertté, munkásságát […]

Ne most, Drágám! – vígjáték

Ray Cooney-John Chapman: Ne most, Drágám! – vígjáték a Turai Komédiások előadásában (teljes HD felvétel) Az elegáns londoni szőrmeszalonban Gilbert, az egyik társtulajdonos a hódítás reményében nercbundát készül ajándékozni Janienek, az egzotikus szépségnek. Tervének egy akadálya van, mégpedig Janie férje, aki feltehetőleg gyanakodna, ha felesége egy tízezer fontos bundában állítana haza. A nőügyekben páratlanul találékony […]

Tavaszi változatok

A tavasz a mérsékelt öv egyik évszaka. A trópusi éghajlatú tájakon nem létezik. A Föld északi féltekéjén március, április és május, míg a déli féltekéjén szeptember, október és november a tavasz hónapjai. A csillagászati tavasz a tavaszi nap-éj egyenlőségtől a nyári napfordulóig tart, tehát az északi féltekén közelítőleg március 21. – június 21., a déli féltekén […]

Koncz Zsuzsa 75

Koncz Zsuzsa Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas előadóművész Szülinapos… Közel hatvan éves pályafutása során magyar beat-, pop- és rockzene egyik meghatározó egyénisége lett. Elsősorban verslemezei és politikai tartalmú dalai tették ismertté, valamint a választékos és tisztán érthető előadásmódja. Az első Ki mit tud-on – a tévés tehetségkutató műsorok ősén – ismerte meg egy csapásra az ország. 1963-tól […]

Presser Gábor és barátai – Raktárkoncert

Van egy “Így készült” videó is… Tavaly ősszel Presser Gábor és barárai is zenéltek egyet a Raktárkoncert-sorozatban.  Az általa meghívott előadóművészek között volt Rúzsa Magdi, Novák Péter, Oláh Ibolya és Falusi Mariann is. Többek között olyan slágereket adtak elő, mint a Ringasd el magad, A Padlás című musicalből ismert Örökre szépek, vagy a Vinnélek, vinnélek.  […]

A női döntés szabadsága

FARKAS FRANCISKA TEDx-ELŐADÁSA • Gyerekkora óta színész akart lenni, mégis szociális munkás szakon végzett az egyetemen. Első filmje, a Viktória – A zürichi express hozta el számára a színészkarrier kezdő lökését. Rögtön címszereppel, nemzetközi bemutatókkal és díjakkal kezdte a pályafutását. Egyik szerep után jött a másik, mellette párhuzamosan tanít hátrányos helyzetű gyerekeket, fiatalokat országszerte. A […]

Boldog nőnapot!

Volt egy ígéretes kezdet: egy a szabadságjogok, a szebb és tartalmasabb élet felé haladó világ. De olyan a társadalmi élet ezekben a mi posztszocialista országocskáinkban, hogy egyet előre, kettőt vissza…  A szélsőségesek hangot kaptak, női és szociális jogokat nyirbálnak, és semmibe veszik, amit a századok során elértünk. Hát ne hagyjuk: jogot vissza nem adunk! Követeljük […]

Horváth Géza karnagy 70

Horváth Géza tanár, karnagy, tankönyvfordító, autodidakta zeneszerző 70. születésnapját ünnepli ma. 1951. március 8-án született Zselizen. Kívánunk neki kitartást, erőt, egészséget további munkájához! 2014-ben a Kodály Napokon készült az alábbi felvétel. A zselízi Franz Schubert Vegyeskar 1982. február 1-jén alakult a Csemadok Zselízi Alapszervezete mellett. A kórus alapító karnagya RNDr. Horváth Géza. A Kodály Napokon először 1984-ben […]