Andrzej Wajda: Hamu és gyémánt (teljes film)

Andrzej Wajda95 éves lenne Andrzej Wajda Oscar-díjas lengyel filmrendező, forgatókönyvíró, színházi rendező. Eredetileg festőművésznek készült.

Wajda katonatiszt apját 1940-ben végezték ki a szovjetek Katyńban.

A háború után festészetet tanult a krakkói képzőművészeti akadémián, 1952-ben a łódzi filmfőiskolán szerzett rendezői diplomát.

A lengyel filmiskola alapítójának tekintett rendező nevét a Csatorna című 1957-es filmje tette világszerte ismertté, munkásságát pedig olyan filmek fémjelzik, mint a Hamu és gyémánt, a Tájkép csata után, Az ígéret földje, a Márványember, a Vasember, a Danton, az Ördögök, a Katyń.

Egész életművén végigvonuló témák: a hamis mítoszok, a céltalan, értelmetlen hősiesség.

A Szolidaritás mozgalom születéséről szóló Vasemberrel 1981-ben Cannes-ban elnyerte az Arany Pálmát.

Négyszer jelölték Oscar-díjra (Az ígéret földje, A wilkói kisasszonyok, a Vasember és a Katyń), életművéért 2000-ben meg is kapta az amerikai filmakadémia kitüntetését. A 2006-os berlini filmfesztiválon tiszteletbeli Arany Medvével ismerték el munkásságát.

Színházi rendezései is világhírűek. A Dosztojevszkij: Ördögök című művéből, a krakkói színház művészeivel bemutatott dráma európai színháztörténeti eseménynek számít. Életművéért Oscar díjat kapott.

Vezető videó:
A Hamu és gyémánt (eredeti cím: Popiół i diament) 1958-ban bemutatott fekete-fehér lengyel filmdráma Andrzej Wajda rendezésében. A Jerzy Andrzejewski regénye alapján készült mű a rendező harmadik játékfilmje, mely a Csatorna átütő sikere után a világhírt is meghozta számára.

A film címe Cyprian Norwid lengyel romantikus költő A kulisszák mögött című versének soraira utal:

Csak hamu marad, hogy hulladék gyanánt
Széjjelszóródjék a szélben? – vagy marad
A hamu mélyén csillagfényű gyémánt,
Örök győzelmet hirdető virradat!…
(Radó György fordítása)

 

(Visited 38 times, 17 visits today)

További hasonló témájú videók

%d bloggers like this: