Vulkán mellett nem jó lakni…

Az Etna ébredése az olasz geofizikusok szerint rég nem tapasztalt erővel történt, több tíz kilométeres távolságban is hallható mély morajlás kísérte. A vulkán délkeleti kráteréből először hamufelhő emelkedett fel, amely száz kilométeres távolságban is látható volt. Később a kráterből lávafolyam tört fel: ennek nyomására a hegynyílás egy része beomlott, és izzó lávarögök repültek tűzijátékszerűen a […]

Marek Krajčí egészségügyi miniszter tájékoztatója

Marek Krajčí egészségügyi miniszter aktuális tájékoztatója a járványbizottság ülése után. Nem drasztikusan, csak mérsékelten romlott a járványhelyzet Szlovákiában. Hozzátette: a számok enyhe emelkedést mutatnak. A reprodukciós szám enyhén nőtt, most 1 és 1,1 körül mozog.  Szlovákia továbbra is a fekete fázisban van a kórházban kezelt páciensek számának tekintetében. Jelenleg 19 járás van a fekete, 51 […]

A tudósok hangja – Zuzana Čaputová COVID szakértőkkel találkozott

Rendkívül súlyos a járványhelyzet Szlovákiában – jelentette ki Zuzana Čaputová köztársasági elnök a szakértőkkel való találkozóját követő sajtótájékoztatóján. A köztársasági elnök szerint fontos, hogy azonosítsák a vírus új variánsait.  Hozzátette: a jövőben pontosabb nyomkövetésre, az intézkedések betartásának hatékonyabb ellenőrzésére, a PCR tesztelési kapacitás erősítésére lesz szükség, az antigén tesztelést pedig nem szabad túlértékelni. Emellett azonosítani […]

A leglátványosabb farsangi karneválok

A nagybetűs farsangi karneválként általában az olaszországi Velencében több száz éves hagyományokra visszatekintő álarcos mulatságot szokás emlegetni. Fent: Mohácsi busójárás • A busójárás 2012 óta hungarikumnak számít, a maszkfaragók és jelmezkészítők egyediségét elismerendő. Velencei karnevál Az itt rendezett ünnepségek eredete egészen az ókorig nyúlik vissza, és Velence a XVIII. században a karneválok városa címet is elnyerte. […]

Adat és elmélet a Kárpát-medence korai ómagyar kori nyelvi viszonyainak vizsgálatában

Hoffmann István levelező tag 2020. szeptember 28-án megtartotta akadémiai adat és elmélet témájú székfoglalóját a Magyar Tudományos Akadémián. Az előadásról szóló, képgalériával és videóval bővített összefoglaló. Szórványemlékek Az előadás középpontjában a magyar nyelv legrégebbi írásos forrásai, a szórványemlékek állnak. Ezek a korai ómagyar korban (a honfoglalástól az 1350-ig tartó időszakban) az adatok – főképpen helyeket […]

Gryllus Vilmos: Maszkabál – Virágcsokor

Itt a vége, fuss el véle, holnap vége a farsangnak. Mivel idén nemigen volt maszkabál, álarcos bulit, nézzük meg, minek öltözünk jövőre. Kalauzunk Gryllus Vilmos.  „Piros, sárga, kék, kézen fogva lép. Három karcsú viráglány, tarka mint a szivárvány…” Gryllus Vilmos Maszkabál című lemezéről ezúttal a virágcsokor virágainak jelmezeihez készült dalt hallhatjátok. Az animációt a Cinemon Rajzfilmstúdió készítette. […]

Spiró György: Kvartett – Börcsök Enikő emlékére – folyamatosan elérhető

Az összes jegy elkelt a Pesti Színház Kvartett című előadásának online vetítésére, amelyben Börcsök Enikő játszotta a főszerepet, de rengetegen szerették volna megnézni a felvételt, ezért a Vígszínház úgy döntött, elérhetővé teszi mindenki számára. Ahogy arról hírt adtunk, Spiró György Kvartett című színművének online közvetítésével emlékezett a Vígszínház és az eSzínház Börcsök Enikőre, aki hosszan […]

François Fiedler, a Kassáról indult magyar–francia festőművész

100 éve született Kassán François Fiedler, Fiedler Ferenc magyar származású francia lírai absztrakt festőművész, a II. világháború utáni párizsi iskola tagja. Csodagyerekként már 5 évesen festett, 10 évesen felnőttek között állított ki, és megbízást kapott a kassai templom oltárának díszítésére. A negyvenes években segített tanárának, Szőnyi Istvánnak hamis papírok készítésében az üldözöttek részére. 1948-ban ösztöndíjjal […]

Gryllus Vilmos: Maszkabál – Cica

Farsang van még, ha a farka is már… Mivel idén nemigen volt maszkabál, álarcos buli, nézzük meg, minek öltözünk jövőre. Kalauzunk Gryllus Vilmos.  Gryllus Vilmos Maszkabál című lemezéről ezúttal a cica jelmezéhez készült dalt hallhatjátok. Az animációt a Cinemon Rajzfilmstúdió készítette. Forrás: MESE TV

„Fantáziadús gyereknek születtem” – Kovács Magda 75

Boldog születésnapot, jó erőt, tartós egészséget kívánunk Kovács Magda írónak! Kovács Magda 1946. február 14-én született Lőkösön. A Tornaljai Általános Műveltséget Nyújtó Középiskolában érettségizett 1963-ban. Érettségi után rövid ideig a kassai orvosi egyetem, majd a nyitrai Pedagógiai Kar hallgatója. A két főiskola között munkáslányként dolgozott a rőcei fonógyárban, majd Pozsonyba kerülve a kábelgyár segédmunkása, később […]

Kaló Flórián: Randevú éjfélkor (teljes film Sztankay Istvánnal)

85 éve született Sztankay István (1936–2014) a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas magyar színművész, rendező, érdemes művész, a József Attila Színház örökös tagja. Egyik filmszerepével emlékezünk meg róla.     Kaló Flórián: Randevú éjfélkor Kovács Lajos idegesen sétál a parkban. Eltökélt szándéka, hogy megöli kikapós feleségét Olgát, akinek névtelen levélben adott randevút. Balázs Péter tanár is itt várja feleségét, […]

Feel your love – The Butchers

Február 14. Valentin-nap. Valentine’s Day. Vagy Bálint-nap. Kinek-kinek, ahogy tetszik, hiszen mára már szinte álmunkból felverve is tudjuk, hogy ez a nap a szerelmesek ünnepe, akik megajándékozzák egymást, édeskettesben programokat csinálnak, édes szavakkal üzennek egymásnak, megünneplik szerelmüket, kapcsolatukat, házasságukat.  The Butchers – Feel your love (Official – 2021)

Bálint-napi szerelmes

Ünnepeljük ma az élet csodáját, a szerelmet költőinkkel és muzsikusainkkal együtt. QUINTUS HORATIUS FLACCUS: LYDIÁHOZ (Carmina III. 9.) – előadja a Sebő együttes Nagy László: Ki viszi át a szerelmet Kicsi Hang Verséneklő Együttes. Lantos Borbély Katalin, Menyhárt József, Bertók István. A HeArt/Szívverés program gazdája az ANIMA Társaság, társszervezője az Ifjú Szivek Táncszínház, helyszíne annak színházterme és […]