A NASA vizet talált a Hold napsütötte részein is

Az első vizsgálatban a Hawaii Egyetem tudósa, Casey Honniball vezette csoport a SOFIA (Infravörös Csillagászati Sztratoszféra-obszervatórium/Stratospheric Observatory for Infrared Astronomy) adatait elemezte. A Sofia az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA, valamint a Német Űrkutató Központ (DLR) által egy Boeing 747-es repülőgépből kialakított repülő teleszkóp. A kutatók a Hold déli részén lévő (és napsütötte) Clavius-kráter vizsgálatakor bukkantak vízmolekulára utaló nyomokra. A Hold déli féltekén található Clavius-kráter, az egyik legnagyobb, a Földről is látható kráter. A Hold felszínének korábbi megfigyelései kimutatták a hidrogén valamilyen formáját, de nem tudtak különbséget tenni a víz és közeli kémiai rokona, a hidroxil (OH) között. Az erről a helyről származó adatok 100-412 milliomodrész koncentrációban tárják fel a vizet – ez nagyjából 3,5 dl víznek felel meg egy köbméter talajban. 

Számos erő játszhat szerepet ennek a víznek a leadásában vagy létrehozásában. A holdfelületre eső, kis mennyiségű vizet hordozó mikrometeoritok ütközéskor leadhatják a vizet a holdfelszínen. Egy másik lehetőség egy kétlépcsős folyamat lehet, amelynek során a napszél hidrogént juttat a Hold felszínére, és az a talajban oxigéntartalmú ásványi anyagokkal kémiai reakciót idézve elő hidroxilt képez. Ezután a mikrometeoritok bombázásából származó energia átalakíthatja a hidroxilt vízzé. 

Az a kérdés, hogy ezután hogyan tárolódik a víz – lehetővé téve a felhalmozódást – néhány érdekes kérdést is felvet. valószínűleg a víz apró gyöngyszerű struktúrákba záródhat a talajban, amelyek a mikrometeorit-ütközések által okozott magas hőből keletkeznek. Egy másik lehetőség az, hogy a víz elbújva a hold talajszemcséi között és védve van a napfénytől – potenciálisan kissé hozzáférhetőbb állapotban, mint a gyöngyszerű szerkezetekbe zárva.

 

második tanulmányt készítő tudóscsoport Paul Hayne, a Coloradói Egyetem tudósa vezetésével célzottan kutatott kráterek, repedések és kisebb területek után, ahol vízjég fordulhat elő. A NASA Lunar Reconnaissance Orbiter nevű szondája és elméleti modellek segítségével kutattak úgynevezett hidegcsapdák, vagyis olyan tartósan árnyékban lévő zónák után, ahol az állandó hideg miatt konzerválódhatott a vízjég.

Ilyen területek a becsapódási kráterek mellett az olyan kisebb területek is, amelyek állandóan védettek a Nap sugaraitól. A kutatás szerint a Holdon egy mintegy 40 ezer négyzetkilométernyi terület van állandó árnyékban. A legtöbb ilyen terület a várakozások szerint az égitest sarkvidéki régióiban található, hatvan százalékuk a déli félgömbön. „Ha elképzeljük, hogy a Holdon állunk az egyik sarkvidék közelében, akkor mindenütt sok árnyékot látnánk. Ezek a kicsi árnyékos területek jéggel teliek lehetnek” – mondta Hayne. Az egyik ilyen zóna a szakértők szerint a déli sarkvidéken lévő Shackleton-kráter, amely több mint 4 kilométer széles, átmérője pedig több mint 20 kilométer. A kráter nagy része örökké árnyékban van.

További hasonló témájú videók