Tündérkert – La La Land koncert (1)

La La Land koncert az idei dunaszerdahelyi Tündérkert Művészeti Fesztiválon. A La La Land zenekar gyerekeknek játszik élőzenét. 2019 októberében egy koncert erejéig lépett színre a zenekar, és ezzel egy időben került kiadásra első nagylemezük is Irány La La Land! címmel.

Tündérkert – La La Land koncert (2)

La La Land koncert az idei dunaszerdahelyi Tündérkert Művészeti Fesztiválon. A La La Land zenekar gyerekeknek játszik élőzenét. 2019 októberében egy koncert erejéig lépett színre a zenekar, és ezzel egy időben került kiadásra első nagylemezük is Irány La La Land! címmel.

Ernest Bloch (1880–1959)

140 éve született Ernest Bloch svájci-amerikai zeneszerző. Kilencévesen kezdte el a hegedűtanulást, és Albert Goss keze alatt olyan gyors haladást ért el, hogy 1894 végén Émile Jaques-Dalcroze-nál, a genfi Konzervatórium professzoránál folytatta.

Tarr Béla filmrendező 65

65 éves Tarr Béla Kossuth-díjas filmrendező, forgatókönyvíró. 2012-től a Magyar Filmművészek Szövetségének elnöke. Filmjeit nagy sikerrel mutatták be többek között Franciaországban, Olaszországban, Izraelben, Kanadában és az Amerikai Egyesült Államokban.

Álmodott már C. G. Junggal?

145 éve született Dr. Carl Gustav Jung svájci orvos, pszichiáter, az analitikus lélektan megteremtője. Az álomanalízis legismertebb úttörője. Tanulmányozta a művészeteket és kijelentette, hogy a művészet alkalmazható a félelem és a szorongás enyhítésére, illetve gyógyítására.