1965-ben a Duna átszakította az elázott gátat

1965. június 17-én, fél tíz körül a Duna szintje már 915 centiméter volt. Bekövetkezett az, amitől az Alsó-Csallóköz lakossága leginkább rettegett… az elázott gát nem bírta tovább a nyomást, és átszakadt Csicsó meg Kulcsod között.

VARGA ERNŐ cikkéből idézünk, amely 2012-ben látott napvilágot az Új Szó napilapban.

„A Duna vízállásának szintje normális állapotban Komáromnál 300–310 cm. A vízszint emelkedése 1965. március 20-án kezdődött és április 2-án elérte az 582 cm-t. Az állandó erős esőzések következtében két hónap alatt, márciusban és áprilisban a Komáromi járásban másfélszer több csapadék hullott le, mint más években, és így ment ez a további napokban is, mígnem 1965. június 9-én a Duna vízállása ideiglenesen 688 cm-nél tetőzött. De ekkor az árvíz már másfelől is fenyegette a járást. A Duna már nem fogadta be a Vág, a Vág-Duna, a Zsitva és a Nyitra vizét, sőt kezdte azokat visszafelé duzzasztani. Komáromban az Erzsébet-szigetről június elején már 28 családot kellett kimenteni. A Dunán leállt a hajóforgalom, a komáromi kikötő vasúti sínpályáit ellepte a víz, megkezdődött a hajógyár védelmében a Duna hajógyári ágán az ideiglenes gátak építése, úgyszintén elkezdődött a város védelmében a kikötő mentén a gátépítés. De akkor már az árvízvédelembe és az Erzsébet-szigeti lakosok kimentésébe bekapcsolódtak a komáromi helyőrség utász-hidász alakulatának katonái és gépei is.

A Duna és a Vág, a Vág-Duna, a Nyitra és a Zsitva menti községek lakosai ádáz harcot vívtak a folyók veszélyeztetett szakaszain. Töltötték, rakták le a homokzsákokat, fékezték a buzgárokat, erősítették a folyók gátjait. Komárom lakosai, a kikötő, a hajógyár, a villanytelep, a nyugat-szlovákiai nyomda, az Agrostroj, a Doprastav és a többi üzemek dolgozói, valamint a környező falvak lakosai is éjt nappallá téve védték a gátakat, szivattyúzták el a már feltört talajvizet. Dunamocson a község lakosain kívül a szomszédos falvak lakosai is hősiesen segédkeztek, mert kb. 4 kilométerrel a falu alatt, a legveszélyesebb helyen, Karva irányában új gátat kellett építeni és őrizni, mert a helyzet szélsőségesen veszélyessé vált. Sajnos a félelem jogosnak bizonyult. A gátat védők minden hősies munkájának ellenére 1965. június 14-én a község alsó részén a Duna vize áttörte a gátat és mindent elsodorva ömlött a falu felé. El kellett kezdeni a lakosság kimenekítését, ami szervezetten meg is történt.

A Duna vízszintje másnap elérte a 792 cm-t. 1965. június 15-én reggel 9 óra körül Pat és Zsitvatő között a gát nem bírta tovább tartani a hatalmas víztömeget és átszakadt. Rövid idő elteltével már Patot, Izsát, Marcelházát, Hetényt, Gyula-majort fenyegette az ár. Azonnal el kellett kezdeni e falvak kiürítését is. A víz már aznap a délelőtti órákban elérte Izsát, és másnap elöntötte a Komáromból Érsekújvárba vezető utat, a Komárom–Ógyalla közti útszakaszon le kellett állítani a vasúti forgalmat is.

A pati gátszakadás következtében a Duna vizének szintje Komáromnál ideiglenesen, 1965. június 16-án 794 cm szinten megállapodott. De másnap, amikor a vízszint már elérte a 801 cm-t, bekövetkezett az, amitől az Alsó-Csallóköz lakossága leginkább rettegett. A Duna vize Kulcsod és Csicsó között kb. 160 méter hosszúságban átszakította az elázott gátat. A kb. 18 méter mély szakítás néhány óra alatt kb. 250 méterre hosszabbodott.

Azonnal mozgósítani kellett minden hozzáférhető emberi és gépi erőt. Biztosítani kellett az emberek kimenekítését, a gazdasági állatok mentését. Hozzá kellett látni a gát megjavításához. A Csicsó feletti és Pat alatti szakításon kb. 1,2 millió köbméter víz ömlött ki.

Nehéz szavakat találni az emberek hősi magatartásának jellemzésére. A víz kiömlésének csökkentése végett mielőbb új gátszakaszt kellett létesíteni. De ezzel egy időben biztosítani kellett a mentési munkálatokat. Hatalmas erőfeszítést követelt nemcsak az emberek kimenekítése, hanem meggyőzése is, mert sokan nagyon nehezen, szinte az utolsó percekben hagyták csak el lakhelyüket. Könnyes szemmel vetettek még egy utolsó pillantást házukra, udvarukra, mielőtt beszálltak a rájuk sokszor órákig várakozó autóbuszokba. Biztosan az jutott az eszükbe, vajon visszatérünk-e még, látjuk-e újra életünk gürcölésének eredményét. Lehet, hogy nem egynek a negyvenes évek második felének elején zajló kitelepítések villantak fel emlékezetében, hogy vajon viszontlátják-e még hőn szeretett szülőfalujukat. A félelem s a remény percei voltak ezek. De nem volt más kiút, menni kellett. A kiáradt víz elöntötte a járás egész felső részét, Nagymegyer határától Komáromig, Gútánál, Keszegfalvánál nyaldosva a Vág és a Vág-Duna gátjait.

Legnehezebb volt Gútán, ahol az emberek éjt nappallá téve építették falujuk körül az ideiglenes, ún. nyúlgátat és ahol az autóbuszok napokig vártak az emberekre s csakis a legutolsó percben, amikor a csicsói gátszakadásból kiömlő áradat átszakította az emberfeletti erővel épített nyúlgátjukat, szánták rá magukat a menekülésre.”


Az árvíz előzménye az Alpokban bekövetkezett gyors olvadás, valamint a csapadékos idő volt. A tragikus napot megelőzve már másodfokú árvízvédelmi készültség volt a község körüli folyók mentén, valamint távolabb, a Duna mentén. Éppen az a hatalmas, lomha folyó oly hatalmasra duzzadt, hogy a víz nem maradt a mederben és június 12-én Csicsónál átszakította a gátat. Onnantól kezdve felgyorsultak a védekezési munkálatok, hiszen a hatalmas mennyiségű víz kérlelhetetlenül hömpölygött, elsodorva mindent, amit az útjába került. Néhány napjára rá a Gúta melletti Vág folyó vízszintje rohamosan emelkedni kezdett, a part menti házaknál feljött a talajvíz, lakhatatlanná téve a hajlékokat, illetve buzgárok is megjelentek. Két nap múlva megkezdődött a lakosság és az ingóságok mentése.

Június 17-én bezártak az iskolák. A három alapiskola tanulói kihelyezett iskolákban tanult morva és szlovák településeken. Tizenkilencedikén a csörgői szivattyúteleptől kora reggeltől négy földgyalu bevonásával megkezdték az első védelmi, ún.: nyúlgát megépítését, egyelőre a település déli részének megóvására, később folytatták és mintegy tizenkét kilométer hosszú védőgátat építettek, valamint egy kisebb, belső körgátat is létrehoztak. A gátakon több mint ezer gútai dolgozott, akikhez hétszázhatvan közkatona csatlakozott, akik ötvenegy földgyaluval, huszonhárom baggerrel és ötvenegy tehergépkocsival szorgoskodtak. Nem sokkal ezután megkezdték a gyermekek és betegek áttelepítését biztonságosabb helyekre, főleg a környező falvakba. Itt mintegy ezernyolcszáz embernek találtak szállást, a több mint kilencezernek pedig hatvan kilométernél is messzebbi területeken, a galántai valamint a nyitrai járásban, illetve Észak-Szlovákia valamint Csehország településein kaptak átmeneti menedéket.

A gútai mezőgazdasági szövetkezet is gondoskodott az állatállományról, huszonnégy óra leforgása alatt a császtai részlegükről valamint a fő gazdasági udvarról ötszázötven sertést, mintegy nyolcszáz szarvasmarhát telepítettek át, aminél negyvennyolc traktor és tíz tehergépkocsi segédkezett. Összesen több mint huszonnégyezer baromfit is átköltöztettek. Bár a vezetőség tisztában volt azzal, Gúta menthetetlen, mégis mindent megtett annak érdekében, hogy megóvják a település vagyonát.

Ján Jány, az akkori Helyi Nemzeti Bizottság vezetője elmondta, tisztában voltak vele, hogy bármi lesz is a katasztrófa vége, Gúta már soha nem lesz olyan, amint amilyen azelőtt volt. Amikor már látszott, hogy a helyzet súlyosabb, mint gondolták, a községben megjelentek az állami vezetők is, Michal Chudík, az akkori Szlovák Nemzeti Tanács elnöke, valamint Alexander Dubček, az akkori Szlovák Kommunista Párt volt első titkára. Azon dolgoztak, hogy meggyorsítsák a mentési munkálatokat, ugyanis már Gúta határában volt a hatalmas víztömeg és egyre jobban veszélyeztette a települést. Majd elérkezett a feledhetetlen nap a gútaiak életében, ami szó szerint vízválasztó lett, s ami után semmi sem maradt úgy, mint azelőtt volt.

A folyó vize 1965. június 25-én éjjel 1 óra 15 perckor átszakította a gátat, aminek következtében az ár 876 házat rombolt le, és ezernégyszázat pedig megrongált. Nem hangos robajjal, hanem csendben, észrevétlenül folyt a víz, magába véve mindent, ami az útjába került: házakat, kerteket, lakó- és gazdasági épületeket. A kiérkező magyar és szovjet katonai mentősereg a városban maradt 524 gútaival, Ján Jányval az élen folyamatosan járták a község utcáit, ahol több mint két méteres víz volt. A szürkésen koszos vízben tüzifa hasábjai, fatörzsek, deszkák, rőzsekévék, lécdarabok forogtak a víz felszínén. Nem egész huszonnégy óra leforgása alatt a község kilencvenöt százaléka veszett oda. A víz két hónapig volt az úr, azalatt 876 házat rombolt le, és további ezret ért tetemes kár, a lakásberendezések több mint a fele ment tönkre. (villagutta.sk)

(Visited 436 times, 17 visits today)

További hasonló témájú videók

%d blogger ezt szereti: