2014. november 18-án Vadkerty Katalin és Popély Árpád történészek voltak a Somorjai Kaszinó vitaestjének vendégei, házigazdája Kovács László történész-pedagógus, a Madách Imre Gimnázium nyugalmazott igazgatója.
1961. április 12-én a kazahsztáni Bajkonurban helyi idő szerint 9 óra 8 perckor Jurij Alekszevics Gagarin a Vosztok-1 űrhajó fedélzetén történelmi útjára indult. Összesen 108 perc alatt egyszer megkerülte a Földet,
Bródy János Kossuth- és Liszt-díjas dalszerző, 70. születésnapja alkalmából kétórás koncertet adott a Papp László Sportarénában. A Lesz még egyszer címet viselő ünnepi előadás során régi és új dalok csendültek fel.
Az első Gombabrigád sikeresen lezárult, ám még rengeteg munka áll a piros pulcsis, dolgos verebek előtt ahhoz, hogy július 12 és 18. között méltó otthona legyen a hely az idei Gombaszögi Nyári Tábornak!
Talán a legutolsó felvétel, amely készült róla. Évek óta nem állt már kamera elé betegsége miatt. Munkássága még élete során beépült kultúránkba, mindennapjaink része lett. Gyűjtéseit, feldolgozásait szólisták, zenekarok és kórusok tartják műsorukon.
A Komáromi Jókai Színház internetes műsorának legújabb részében a stúdióelőadásokról esik szó. 2016. március 30-án Haumann Péter adta elő Platón jelentős művét, a Szókratész védőbeszédét.
„Egy jó költő, az maga egy párt. És az én »pártom« hiszi, hogy nekünk, szlovákiai magyar gyerekeknek kiváltságunk a maradás. Én nem akarom tologatni a határokat, nem vagyok szélsőséges.
30 éve hunyt el Major Tamás színész, rendező, színházigazgató. A Színművészeti Akadémia elvégzése után, 1931-ben a Nemzeti Színház tagja lett, melynek 1945-től 1962-ig igazgatója, majd 1978-ig főrendezője volt.
A Mosoni-Duna kanyarulatában, a Mosomagyaróvárt és Győrt összekötő út mellett helyezkedik el Kimle. A község három településrész – Horvátkimle, Magyarkimle és Novákpuszta – egyesítésével jött létre.
Tudjuk, hogy betegséggel küzd. Hiszen figyeljük, mit ír, a legeslegelső könyvének megjelenése óta. Pályájának első alkotásait Debrecenben olvastam, olyan társaságban beszélhettük meg, mint Osztojkán Béla és Csengey Dénes meg Radics Viktória…
Bevetés 2016 címmel jelent meg az Irodalmi Szemle áprilisi száma, melyben újabb kötet nélküli fiatal szlovákiai magyar szerzőket mutatunk be. A bemutatón elsőként Plonicky Tamást mutatja be a szerkesztőség.