Mária jászolyáho fussatok!

Gímesi hagyományőrző csoportA pásztorok karácsonyi vesszőhordása az egész Ipoly vidékén elterjedt szokás volt. Ipolyhídvégen karácsony vigíliáján egész nap jártak a pásztorok vesszőkkel, melyből a gazdasszony a kötényével húzott ki néhány szálat, azért, hogy az állatai a következő évben egészségesek legyenek. Az ún. aprószentek vesszőért a pásztornak bort, cipót, esetleg pénzt is adtak. A vesszővel a gazdasszony megveregette a teheneket. Tavasszal a gazda az ekére tette, hogy jobban húzzanak az állatok. 

Ipolyvarbón a pásztor az alábbi köszöntőt mondta:

Boldog karácsonyi ünnepeket kívánok kendteknek!
Mulassák Kendtek Krisztus Urunk születése napját
Több jóval, kevesebb búval!
Adjon Isten országunkba bort, búzát,
Csendes békességet,
Holtunk után léleküdvösséget,
E szó mondásom!

A varbói asszonyok kötényükkel annyi szálat húztak ki a csomóból, amennyi kijáró állatuk volt. A vesszővel megveregették a disznópásztort, hogy egészségesek legyenek a disznók, a tehénpásztort nem, mert akkor rúgós lett volna a tehén.
Paláston hosszú nyírfavesszővel járt a tehén-, disznó-, kecskepásztor. Aprószenteknek hívták a vesszőt. Kötényükkel húzták ki, majd rácsapdostak a pásztor lábára, hogy így táncoljanak a borjúk, báránykák.
A Tápió környékén mindenütt ismert, ma már kihalt szokás volt a pásztorok karácsonyi vesszőhordása. A pásztorok hosszabb, rövidebb köszöntőt mondtak, a gazdasszony a kötényével húzott ki vesszőt. Úriban, ha a kihúzott vessző ágas volt, azt mondták: „No, bornyas lesz a tehén!” A kihúzott vesszőket a szobában a sarokba tették. Alkalomadtán ezzel verték meg a rossz gyereket, de azt tartották, hogy az ilyen gyerek nem lesz keléses. Galgamácsán a vesszőnyalábokból ugyancsak a kötényével húzhatott a gazdasszony. Ezzel megveregették a pásztorokat, hogy a jószág egészséges legyen. A Hortobágy vidékén karácsony napján keresték fel a pásztorok a gazdákat. Karcagon a nyájjuhászok köszöntötték a gazdáikat, akik azután megvendégelték őket. A hajdúböszörményi köszöntésnek nem volt állandó szövege. Kunmadarason kántálásnak nevezték a szokást, mely megegyezett a karácsonyi kántálással. Együtt ment a juhász, a kondás, gulyás és a csordás. Az „Istennek szent angyala…” kezdetű éneket énekelték. Nagyivánban különösen azokat a gazdákat keresték fel, akiknek egyúttal névnapja is volt (Barna 1979: 143–144). (Forrás: Magyar Néprajz VII.)

Ostyahordás, Szent Család járás, vesszőhordás • A Gímesi hagyományőrző csoport 2012-es felvétele

Az ostyahordás  középkori eredetű felvidéki népszokás, mely igen sokáig fennmaradt. December 23-án vagy néhány nappal előtte a tanító, kántortanító az iskolás gyermekekkel (néhol a ministráns fiúk mehettek csak) minden családnak megfelelő számú ostyát küldött.

A menet élén járó fiú mondta el a beköszöntő strófát, mely így hangzott:

„Amikor az Úr Jézus világra született,
először mi hozzánk hasonló gyermek lett,
mint mennyei mester tanított sok jóra,
itt az ostya színében testét nekünk adta.

Hogy Jézus született, ilyen ajándékokat
hordtak a pásztorok: sajtot, báránykát.
Mi is abból a célból hoztuk a hófehér  ostyákat.”

Fehér asztalkendővel bekötött tányéron, családok és színek szerint szétválogatva vitték a házakhoz, elmondták a köszöntőjüket, énekeltek, majd szétosztották az ostyát.

Minden família annyit kapott, ahányan ott éltek, plusz még hármat – egyet a karácsonyfára, egy másikat, hogy szögezzék föl a mestergerendára figyelmeztetésül – maradjon velük egész esztendőben karácsony békessége –, s a harmadikat pótlásul az esetleg összetört ostyák helyett. Cserébe a tanítónak lisztet, babot, tojást, kolbászt, hurkát miegymást  küldtek, az ostyát vivő gyermekek pedig pénzt, almát, aszalt gyümölcsöt kaptak. Tehát adománygyűjtő szokás volt a lelki tartalmak mellett.

Többnyire karácsony böjtjén vagy néhány nappal előtte a kántortanító az iskolás gyerekekkel minden családnak megfelelő számú ostyát küldött. Ennek fejében a családok a tanító számára lisztet, babot, tojást, kolbászt, hurkát stb. adtak. Az ostya a karácsonyi vacsora fontos része volt, melyet sok helyen mézzel, borssal, fokhagymával együtt ettek, sőt az állatoknak is adták egészségvarázsló céllal.

Az Ipoly menti falvakban legtovább élő népszokás volt a karácsonyi ostyahordás. A negyvenes években a kántortanító megsüttette vagy megsütötte az ostyát, a gyerekekkel szétküldözgette, amiért cserébe lisztet, babot, kolbászt és más élelmet kapott. Pereszlényben az ostyahordók az alábbi köszöntővel vitték az ostyát:

Ádám atyánk dicső szent ünnepét
Akik megélhették karácsony szent böjtjét,
Élhessék vígan Krisztus születését!

E kis ajándékot hoztam szeretettel,
Igaz becsülettel,
Ahogy a kis Jézusnak vitték a báránykát,Ű
Mi is azonképp hordjuk a szent ostyát.
Kedves  tanítónknak ő engedelméből
Kívánunk mi békét tiszta szívünkből.

Molnárkalács-sütővas mintái: Kalonda (Nógrád m.). (Bődi Erzsébet nyomán)

14. ábra. Molnárkalács-sütővas mintái:

A gyerekek pénzt vagy cukorkát kaptak.

Az Ipolyhídvégi köszöntő így hangzott:

Mikor az úr Jézus világra született,
Először is mihozzánk hasonló gyerek lett,
Mint mennyei mester tanított sok jóra,
Most az ostyaszínbe testét nekünk adja.

Hozták a pásztorok sajtot, báránykákot,
Mi is azonképpen hordjuk az ostyákot.
Szálljon erre a házra
Az Isten áldása!

Szerény fizetés-kiegészítése volt ez kántornénak, s a kántornak.

Ipolybalog • Szállást keres a Szent Család (2009. december 20.)

 

(Visited 39 times, 1 visits today)

További hasonló témájú videók

%d blogger ezt szereti: