Eltolták a tavaszi napéjegyenlőséget!

FöldA tavaszi napéjegyenlőség ismert dátuma, a csillagászati tavasz kezdet ebben az évszázadban tavaly esett utoljára március 21-re. Idén már március 20-ra esik ez az esemény: 6 óra 14 perckor áll be.

Miért? Az egymást követő napéjegyenlőségek kiszámítható pontossággal következnek be, és így időpontjuk állandó, ám a naptárunk „mozog”. A probléma a naptárkészítés nehézségeiből adódik. A Nap sugarai fél évig az északi, fél évig pedig a déli félgömb trópusi köreit érik merőlegesen. Napéjegyenlőség idején éppen az egyenlítőre esnek merőlegesen. (Ilyen helyzet kétszer fordul elő egy évben, a tavaszi és őszi napéjegyenlőség idején. Márciusban délről északra, szeptemberben pedig északról délre „tetőzik” a Nap, azaz halad át az Egyenlítőn. Jó ideje pontosan kiszámítható, hogy mennyi idő telik el két azonos típusú (tavaszi) napéjegyenlőség között. Ez az érték 365 nap 5 óra 48 perc és 45 másodperc. (A csillagászok ezt az időtartamot tropikus évnek nevezik.)

http://vimeo.com/38780293

Amikor a jelenleg használatos naptárunk készült, az egyik fő szempont volt, hogy a naptári év hossza minél inkább egybeessen a tropikus év hosszával, mert csak így lehetséges, hogy az évszakok állandó helyen maradjanak a naptárban. Hogy némileg mégis „elmozdulnak”, annak oka a naptárkészítés nehézsége, egészen pontosan az, hogy egy naptári év csak egész számú napból állhat.
Ezért kell beiktatni szökőnapokat, illetve szökőéveket. A Julius Caesar által bevezetett Julián-naptárban úgy számoltak, hogy három 365 napos évet mindig egy 366-os év követ. Ez így rendben is van, csakhogy a tropikus év 11 perc és 15 másodperces eltérést mutat a Julián-naptár szerinti átlagos évhez képest, ami – sok kicsi sokra megy alapon – évszázadok alatt már komoly eltérést eredményezett. Éppen ezek miatt a tavaszi napéjegyenlőség dátuma a 4. században még jobbára március 20-ra esett, a 16. században pedig már március 10-én ünnepelhették a csillagászati tavasz kezdetét. Ez a tíz napos elcsúszás azért is nagyon zavaró volt, mert amikor 325-ben a Nicea-i Zsinat szentesítette a húsvét meghatározásának a szabályát, úgy rendelkezett, hogy az a március 20-át követő holdtölte utáni első vasárnap legyen.

A zavar elkerülése miatt célszerűnek mutatkozott, hogy a tavaszi napéjegyenlőség ismét március 20-ra kerüljön, annál is inkább, mert a húsvét meghatározáskor a zsinat nem március 20-át, hanem magát a tavaszi napéjegyenlőséget tekintette kiindulópontnak. Ekkor rendelte el XIII. Gergely pápa (egyszeri intézkedéssel), hogy tíz napot kihagynak a naptárból, és a kerek századfordulók közül a jövőben csak azok maradhatnak szökőévek, amelyek 400-zal is oszthatók. Így született meg a ma is használatos Gergely-naptár, amely szerint a naptári év átlagos hossza 365,2425 nap, azaz 365 nap 5 óra 49 perc és 12 másodperc.

Ez ugyan egy kicsivel még mindig hosszabb a tropikus évnél, ám az eltérés csak 3000 év alatt tesz ki egy napot, így van még idő korrigálni. Mint oly sok éven át, tavaly is március 21-re esett a csillagászati tavasz. Utoljára, ugyanis minthogy a 2012-es esztendő szökőév, most 20-án reggel lesz az ideje. És miután négyévenként 45 perces csúszás (késés) következik be, ennek köszönhetően egészen 2047-ig minden évben március 20-ra esik a tavaszi napéjegyenlőség. Egy évvel később, 2048-ban viszont már március 19-én emlékeznek meg e jeles napról az akkor élők. Mivel a 2100-as esztendőben kimarad az egyébként négyévenként esedékes szökőnap, ezzel egy napot előrefelé mozdul el a folyamat, s 2102-ben már ismét 21-én következik be a természet újjászületésének e fontos szimbóluma. (Forrás: Mindennapi Közéleti Portál, Valló László)

Sándor, József és Benedek napi szokások (március 18-21.) 

E három napot a nép a tavasz végérvényes győzelmének tekintette, amikor is végleg eltűnik a tél, s kezdik a takarmánynövények, a zab, az árpa vetését. De így beszél a jól ismert gyerekdal is, amely szerint „zsákban hozzák a meleget”, mégha ebben inkább emberi fohászt is kell látni, hiszen József napján épp hogy nem „megszűnik a szél”, hanem ekkor fújnak a „böjti szelek”; vagy ahogy egy másik kis rigmus hirdeti: „Sándor napja ma vagyon, átbillegtem a fagyon”. A három nap közül kiemelkedik József napja: megindul a természet, a madarak dalolni kezdenek, hiszen Szent József e napon osztja ki nekik sípjaikat; ekkor kezdtek szántani, no meg az év első jelentős vásárát is ekkor tartották – gondoljunk csak 1848 márciusának nagy sikerére, ahol a tömeget nem kis mértékben a József napi vásárra Pestre érkezett kereskedők és parasztok adták.

A tavaszi napéjegyenlőség mitológiája

A szűz Istennő és az ifjú Isten első találkozása, szerelemre gyulladása és mindjárt első egyesülésük ideje is, amikor az Istennő rögtön meg is fogan, számoljuk csak utána: éppen kilenc hónap múlva születik meg az Istengyermek, Yule idején.

Egyiptom

Mielőtt a húsvét Krisztus feltámadásának ünnepe lett, a pogány népek a tavaszi napéjegyenlőséget ünnepelték: a fény újjászületését, uralomra kerülését, amit isteneik szimbolizáltak. Már az egyiptomi mitológiában is megjelenik, Isis és Osiris mítoszában. Az isteni pár békében és jólétben uralkodott birodalmában. Seth azonban irigységből megölte testvérbátyját, Osirist. Testét feldarabolta és szerteszét szórta a világban. Isis szíve majd meghasadt a gyásztól, összeszedte Osiris szétszórt testrészeit és elvitte Anubishoz, az alvilág sakálfejû istenéhez, aki új életre keltette Osirist. Isis és Osiris újra egyesültek, így fogant meg az isteni napgyermek, Horus. Így támadt fény a sötétségből.

Görögország

   A görög mitológia szerint e napon ünnepelhetjük Perszephoné visszatérését az alvilágból, Hádész birodalmábol, ahová az őszi napéjegyenlőség idején távozott, az istenek egyezsége szerint. Démétér, Perszephoné anyja a föld termését biztosítja, ő a gabonaistennő.

   Aphrodité, a szerelem és termékenység istennője beleszeretett a szép Adóniszba. Elrejtette őt egy szelencébe, hogy senki más ne láthassa, majd a szelencét Perszephonénak adta, az alvilág úrnőjének, hogy vigyázzon rá. Ő azonban felnyitotta a dobozkát, és amint megpillantotta Adóniszt, ő is nyomban beleszeretett, s esze ágában sem volt visszaadni Aphroditénak kedvesét. Aphrodité bánatától a földek is kiszáradtak. Atyja, Zeusz sem tudta megvigasztalni leányát. Végül Zeusz elrendelte, hogy Adónisz az év egyharmadát töltse Aphroditével, a másik harmadát Perszephonéval, a harmadik harmadban pedig legyen egyedül. Így aztán minden tavasszal visszatér Aphroditéhez, s a földek virágba borulnak, a termés szárba szökken a boldog szerelemtől, télen pedig Persephonéval tölti el az időt alvilági birodalmukban.

    Dionüszosz, a bor istene, Zeusz és Szemelé gyermeke halandó isten. Zeusz azt ígérte Szemelének, a Hold istennőjének, hogy bármilyen kívánságát teljesíti. Szemelé ekkor Zeusz magzatát hordta a szíve alatt, és csak annyit kért, hadd láthassa majd a gyermeket a legfényesebb istenek sorában. Zeusz tudta, hogy ezt egyetlen halandó sem láthatja, megtagadta a kérést, ám Szemelé hajthatatlan volt. Bánatában meghalt. Zeusz kiemeltet estébõl a magzatot és saját magába rejtette el, amíg meg nem született. A kisdedet a nimfák nevelték föl, s amikor fölcseperedett, messzi földekre vándorolt és dicső tetteket vitt véghez. Sóvárogva vágyott arra, hogy megláthassa anyját, ezért elindult az alvilágba, hogy rátaláljon. Amikor megtalálta őt, magával vitte az Olümposz csúcsára, ahol anyja végre a legfényesebb istenek sorában láthatta fiát.

    A Dionüszosz-kultusz színhelye nem templomokban van, sem a szabadban, hanem színházakban. A kultusz része az istenről szóló drámák előadása, ami a mai passiójátékok előfutárának is tekinthető. Dionüszoszt megölték, de újra feltámadt. A bor isteneként is minden évben meghal, majd új életre kél. Tavasszal tartottak Dionüszosz-ünnepeket, amikor a szőlő újra kihajt.

További hasonló témájú videók