Már csupán mintegy 30 egyede él a Földön a csendes-óceáni északi simabálnának (Eubalaena japonica), amelynek „énekét” most először sikerült a tengerbiológusoknak rögzíteniük.
Turisták százezrei vonultak ki Chile északi, sivatagos részébe kedden, hogy a világ egyik legtisztább égboltja alól figyelhessék meg a teljes napfogyatkozás Chilén és Argentínán átvonuló jelenségét, ahogy a Föld és a Nap közé kerülő Hold fokozatosan teljes sötétségbe borította a vidéket.
A világon évente mintegy 100 millió állaton végeznek kísérleteket, amelyek 63 százaléka hadászati célokat szolgál, 31 százalékukat kozmetikai szerek tesztelésére használják, és mindössze 6 százalékukat végzik gyógyászati célból.
85 éves Dame Jane Goodall, a Brit Birodalom Dámája, etológus, antropológus és primatológus, a csimpánzok szociális és családi életének legismertebb kutatója, a Jane Goodall Intézet és a tanzániai Gombe Nemzeti Park igazgatója. Zoológiai szakmunkákban nevének rövidítése: „Goodall”.
A mi helyi időnk szerint március 20-án 22 óra 58 perckor delel merőlegesen az Egyenlítő felett a Nap, ezzel a csillagászati tavasz negyedévébe lépünk. Kellemes, nyugodt idővel és szuperholddal veszi kezdetét ma a csillagászati tavasz.
Jurij Gagarin szovjet repülőtiszt, kozmonauta, a világ első űrhajósa 1934. március 9-én született a Moszkvától nyugatra fekvő Klusino faluban. Szülei egy termelőszövetkezetben dolgoztak, de mindketten képzettek voltak – édesanyja sokat olvasott, édesapja pedig bútorasztalos volt.
A kanadai aranyvessző (Solidago canadensis), más néven kanadai istápfű az őszirózsafélék családjának őszirózsaformák alcsaládjába tartozó, évelő növény. A legtöbb aranyvesszőhöz hasonlóan ez is Észak-Amerikában honos; onnan hozták át Európába dísznövényként.
„Jó napot kívánok, a nevem Jiři Hanzelka, ő pedig a barátom, Miroslav Zikmund. Világ körüli útra indulunk, amihez szeretnénk kérni önöktől egy új Tatra 87-est” – toppant be két fiatalember a kopřivnicei gyár igazgatójához 1947-ben. Miroslav Zikmund életének első nagy kalandja az volt, amikor szülővárosából, Pilzenből elvonatozott Kárpátaljára. Kereskedelmi végzettséget szerzett, aztán közbeszólt a háború. […]
Egy Közép- és Dél-Európában honos kétéltű gőte fejlődését követhetjük ebben a hat percbe sűrített timelaps videóban, amit a holland Jan van IJken filmes, rendező készített egy mikroszkóp alatt fejlődő sejtről.
Elképesztően ritka látványban volt része annak a kutatónak januárban, aki delfineket és bálnákat tanulmányozott a Csendes-óceánon: egy alig 20 perccel azelőtt született hosszúszárnyú bababálnát sikerült lefilmeznie.
Meteorit robbanhatott fel az égen Kuba nyugati része fölött pénteken – tudatták a helyi hatóságok, miután turisták és helyiek egyaránt fénycsóváról és robbanásról számoltak be a déli égbolton.
Nem terem a piros bogyókat termő ribizlibokrunk? A leggyakoribb oka ennek általában az, hogy rosszul metszettük meg. A piros ribiszkét lehetőleg tél végén vagy kora tavasszal metsszük meg, amikor a növény nedvkeringése még nem indult be.
Teljes holdfogyatkozás lesz látható január 21-re virradóra Európa és Afrika nagy részén, valamint Észak- és Dél-Amerikában. Ez lesz az utolsó alkalom 2022-ig, hogy a jelenségnek szemtanúi lehetünk.
94 éve, 1925. január 7-én született Gerald Malcolm Durrell brit zoológus, író, akit a közönség leginkább humoros könyvei, többek között a Családom és egyéb állatfajták szerzőjeként ismer.Az indiai Dzsamsedpurban, Kalkutta közelében született négygyermekes családban.