A simabálnák búcsúdala?

Már csupán mintegy 30 egyede él a Földön a csendes-óceáni északi simabálnának (Eubalaena japonica), amelynek „énekét” most először sikerült a tengerbiológusoknak rögzíteniük.

Azt eddig is tudták, hogy a többi bálnafajhoz képest a csendes-óceáni északi simabálna éneke nem túl kifinomult. Az ütemesen ismétlődő, kattogó, visításszerű morgásokat viszont mindeddig nem sikerült rögzíteni. Átfogó elemzések hiányában az sem volt teljesen világos, hogy a hangok milyen célt szolgálnak, de feltételezték, hogy a csoporton belüli kommunikáció és kapcsolattartás volt a fő szerepe. 

Az északi simabálnák más hangokra nem nagyon reagálnak, ami azért előnytelen, mert a fokozottan védett, a bálnák között a legkisebb populációval rendelkező faj(ok) könnyedén esnek áldozatul hajókkal való ütközésnek. 

Az Amerikai Óceanográfiai és LégköriHivatal (NOAA) kutatóinak a Csendes-óceán északi részéhez tartozó vizekben, a tengerfenékhez rögzített (lehorgonyzott) hangrögzítővel sikerült felvenniük, hogyan hívogatja fajtársait egy hím példány. A kutatók öt különböző helyszínen, nyolc éven át figyelték a bálnák kommunikációját, míg végül négy jól elkülöníthető példány egyedi dallamait rögzítették Alaszka észak-nyugati partjainál, a Bering-tengerben.

A kifejlett állapotában 14-18 méter hosszú, 40-90 tonnás csendes-óceáni északi simabálnák populációja mára olyannyira lecsökkent, hogy korábban már kipusztultnak hitték. Angol elnevezése jól jelzi, hogy miért. Az angolul right whale-nek hívott fajt lassúsága miatt hívták a vadászatra leginkább „megfelelőnek”

Az ezredfordulón DNS-vizsgálatok alapján az is kiderült, hogy az atlanti-óceáni és a csendes-óceáni alfajok, noha nagyon közeli rokonai egymásnak, taxonómiailag két különböző fajba tartoznak. Előbbiből nagyjából 400, míg utóbbiból két helyszínen, a Bering- és az Ohotszki-tengerben legfeljebb 130-150 példányt tartanak számon. A megmaradt populációt a globális felmelegedés sem kíméli.

Forrás: Guardian News, Qubit

___________
Kapcsolódó: