Ne hagyja ki a hétfői holdfogyatkozást!

Teljes holdfogyatkozás lesz látható január 21-re virradóra Európa és Afrika nagy részén, valamint Észak- és Dél-Amerikában. Ez lesz az utolsó alkalom 2022-ig, hogy a jelenségnek szemtanúi lehetünk.

2019. január 21. hajnalán (hétfő), 05:40-06:43 között, teljes, hazánkból is látható holdfogyatkozást figyelhetünk meg.

Holdfogyatkozás akkor jön létre, amikor a Föld a Nap és a Hold között tartózkodik. Ilyenkor a Föld eltakarja a Hold elől a Nap ugarait, árnyéka a Holdra vetül. Kezdetben a Föld félárnyéka, majd a teljes holdfogyatkozásnál a „teljes” árnyéka – umbra – „takarja be” égi kísérőnket.

Holdfogyatkozáskor a Föld árnyékának fénytörése miatt egyre vörösesebbnek látjuk majd a Holdat. A földárnyékba került Holdat nem éri a Nap fénye, azonban a Föld által visszavert fény megvilágítja az égitestet, ezért halványabban is látszik, illetve a Föld légkörében található porszemcséken szétszóródó fénysugarak vöröses színbe festik. Ezt a jelenséget a köznyelv “vérhold” néven is említi. A színváltozás akkor következik be, ha a fény a hullámhosszánál sokkal kisebb méretű részecskéken szóródik. Ugyanez a légköroptikai jelenség (Rayleigh-szórás) okozza a vöröses színben pompázó naplementéket.

AZ ÉLŐ KÖZVETÍTÉST ITT LEHET KÖVETNI:

Az év első és utolsó teljes holdfogyatkozása ráadásul „szuperhold” idején következik be. A szuperhold megnevezés ugyan nem csillagászati szakkifejezés, de igen hangzatos. Arra értjük, amikor a telehold az adott holdpályán a Földhöz legközelebbi pontján, vagy a legközelebbi ponthoz [a legtávolabbitól] 90%-on belül következik be. 

A teljes fogyatkozás 62 percen át fog tartani, a teljes és azt megelőző illetve követő részleges fogyatkozással együtt pedig eléri a 4 óra 12 percet. Noha a fogyatkozás totális lesz, a 7 óra 32 perces holdnyugta, illetve a az ezzel egy időben történő napkelte miatt az égi jelenség végső részleges és félárnyékos részét már nem láthatjuk.

640px-January_2019_lunar_eclipse_animation
forrás: Wikipedia

A következő, térségünkből is figyelemmel kísérhető teljes holdfogyatkozás 2022. május 16-án lesz. (Eumet)

(Visited 167 times, 11 visits today)
%d blogger ezt szereti: