Alig 10 év múlva 33 ezer kilométerre húz el a Föld mellett a 340 méter átmérőjű a 99942 Apophis kódnevű aszteroida. Ez nagyjából a Föld–Hold-távolság egytizede.
Az ESA június 2-án, pénteken egy órán át élő képeket közvetít a YouTube-on, amelyek közvetlenül a Mars körük keringő szondáról érkeznek majd. A két bolygó Nap körüli pályán elfoglalt relatív helyzetétől függően a fény 3 és 22 perc között ér el hozzánk, ezért az az „élő” adás egy kicsit mindig késésben lesz. Az ESA Mars Express […]
A Perseverance (magyarul: Kitartás, becenevén Percy) marsautó, amelyet a NASA Jet Propulsion Laboratory-ja fejlesztett ki a Mars felszínének tanulmányozására. 2020. július 30-án indították egy Atlas V hordozórakétával. Az űrszonda magyar idő szerint este 21:55-kor kísérli meg a Perseverance a leszállást a Vörös Bolygón. A küldetés elsődleges, legfontosabb célja az élet nyomainak vizsgálata a Marson. 2018 […]
2019-óta, amikor az első összetákolt Starship makett előtt tartott bemutatót, ez Elon Musk első jelentős és összetett prezentációja a texasi Starbase-en. Magyar idő szerint hajnali 3 órakor kezdődött a bemutató, ezért valószínűleg kevesen látták élőben. Az alábbiakban összefoglaljuk a legfontosabb részeket a majdnem másfél órás beszédből. A Starship 100-150 tonna hasznos teherkapacitással, a tanker (orbitális […]
90 éve született Neil Armstrong amerikai űrhajós, az első ember, aki a Holdra lépett. „Kis lépés egy embernek, de hatalmas ugrás az emberiségnek.” – Neil Armstrong, 1969 Neil Alden Armstrong (Wapakoneta, Ohio, 1930. augusztus 5. – Cincinnati, 2012. augusztus 25.) amerikai űrhajós, az első ember, aki egy idegen égitestre, a Holdra tette a lábát. Élete […]
Ember a Marson: mi kell hozzá? – Élő csillagászat Kiss Lászlóval és Kereszturi Ákossal. A Svábhegyi Csillagvizsgáló és a csillagaszat.hu közös médiavállalkozása kéthetente jelentkező interaktív csillagászati magazinműsor formájában. A program első felében szórakoztató stílusú előadás, a második felében az online élő videó nézőinek kérdéseire válaszolnak. Az emberes Mars-expedíció olyan űrutazás, mely személyzettel végrehajtott bolygóközi repülés, […]
Várhatóan szombat reggel lesz a raj maximuma, de akár már ma este is elcsíphető az áramlat eleje. A borult, ködös idő miatt nálunk várhatóan nem lesz látható a jelenség.
UPDATE: Sikerült simán leszállnia az Intuitive Machines holdszondájának, bár útja pont olyan kalandos volt, mint névadója, Odüsszeusz utazása… A leszállás előtt ugyanis az Odysseus holdraszállót kifejlesztő Intuitive Machines szomorúan észlelte, hogy a jármű navigációs berendezésének kulcsfontosságú részei nem működnek. Szerencsére a földi mérnökök gyors munkájával és a NASA által a szondán elhelyezett „hasznos teher” felhasználásával […]
A LOFAR (Low Frequency Array) szuperteleszkóp 13 évvel ezelőtt született meg. A tányérteleszkópokkal ellentétben ennek a páneurópai vevőegységnek a több ezer antennája érzékenyebb az alacsony frekvenciájú elektromágneses hullámokra, és egyszerre „látja” az egész égboltot. A különböző állomások által generált összes adatot egy szuperszámítógépen tárolják és a projekt központjában, az ASTRON-ban dolgozzák fel A fenti videón […]
Az év első fogyatkozása egy nagymértékű félárnyékos holdfogyatkozás, amely a Kárpát-medence területéről jól megfigyelhető az esti, késő éjszakai órákban. A fogyatkozás során a Hold 0,9-e merül a félárnyékba.
A robotok által felfedezett C/2022 E3 (ZTF) kódjelű üstökös legutóbb körülbelül 50 ezer éve járt a Föld közelében, legközelebb február elsején volt a bolygónkhoz, de kedvező látási viszonyok esetén hétvégéig még észlelhető akár szabad szemmel is. Január 27-én lépte át a Föld atmoszféráját a C/2022 E3 (ZTF) üstökös, amit 2022 márciusában fedezett fel az amerikai […]
Az IllustrisTNG Projekt a legmodernebb kozmológiai galaxisképző szimulációk halmaza. Az IllustrisTNG-ben minden egyes szimuláció egy nagyméretű univerzumot alakít ki a Big-Bang után a mai napig, figyelembe véve a fizikai folyamatok széles skáláját, amelyek a galaxis kialakulását irányítják.
455 éve született Galileo Galilei, a tudomány egyik óriása, „a modern fizika atyja”. Tizenhét éves korában kezdte meg filozófiai, fizikai és orvostudományi tanulmányait az egyetemen, 1585-ben azonban átköltözött Firenzébe, s ott már kizárólag matematikával és fizikával foglalkozott.
Sajnos nem ment minden jól, az indítást körülbelül 1,5 másodperccel a start előtt megszakították, folytatás holnap… Először terjeszti ki szárnyait a SpaceX Starship SN8 prototípusa és repül 12,5 km magasságba, majd tér vissza és száll le remélhetőleg sikeresen. Tartsatok velünk az Űrutazás Űrhajók adását nézve és legyünk együtt szem- és fültanúi az újabb történelmi eseménynek! […]