Galileo Galilei (1564–1642)
455 éve született Galileo Galilei, a tudomány egyik óriása, „a modern fizika atyja”. Tizenhét éves korában kezdte meg filozófiai, fizikai és orvostudományi tanulmányait az egyetemen, 1585-ben azonban átköltözött Firenzébe, s ott már kizárólag matematikával és fizikával foglalkozott.
Tanulmányai befejeztével professzor lett Pisában, majd Firenzében. 1592-ben Padovába ment, s ott dolgozott tizennyolc éven át. Itt figyelte meg, hogy a Kígyó csillagképben új csillag jelent meg, s egy év múlva el is tűnt. Akkor kezdett kételkedni Arisztotelész tanaiban, aki azt hirdette, hogy az égbolt a rajta lévő csillagokkal változatlan. Amint tudomást szerzett arról, hogy lencsék megfelelő elrendezésével távcső készíthető, s azzal a távoli tárgyak közelebb hozhatók, maga is nekilátott, és összeállított egy gyűjtő-és szórólencséből álló távcsövet, amit ma Galilei-féle távcsőnek hívunk.
Valószínűleg ő volt az első tudós, aki ezt az eszközt az égboltra irányította.
Megfigyelte vele a Hold felszínét, felfedezte a holdkrátereket, észrevette, hogy a Nap felületén foltok mozdulnak el, a Vénusz pedig úgy váltogatja a fázisait, mint a mi Holdunk. Legizgalmasabb élménye azonban a Jupiter négy holdjának megpillantása lehetett. Megfigyelése, valamint Keplerrel folytatott levelezése megerősítette azt a véleményét, hogy a világrendszereket illetően Kopernikusznak van igaza: a Föld, akárcsak a többi bolygó, a Nap körül kering, a Hold pedig a Föld körül.
Galilei távcsöve állítólag harminckétszeres nagyítású volt. Ma, az óriási teleszkópok idejében egy ilyen távcső játékszernek számít, amit üzletben is megvásárolhatunk. Galileinek és kortársainak azonban megdöbbentő élmény lehetett ebbe a kezdetleges optikai eszközbe bepillantani, különösen amikor a Tejútra irányították, és felismerték, hogy ez a halvány fényű sáv valójában rengeteg csillag.
Galilei megfigyeléseit az 1610-ben megjelent Siderius Nuntius című munkájában írta le. Ugyanebben az évben elhagyta az egyetemet, és Firenzében, a Mediciek udvarában vállalt matematikusi állást.
Az egyház megkezdte a Galilei elleni harcot. A tudós teológusok ugyanis rögtön észrevették, hogy Galilei felfedezései Kopernikusz tanait erősítik, azt, hogy a Föld és a többi égitest mozog, ez a nézet viszont szöges ellentétben áll az egyház tanításával.
_____________________
A Galilei-per és a Galilei-ügy (Bartha Lajos)
Első távcsöves felfedezéseinek eredményei alapján Galilei úgy vélte, hogy jelentős érveket kapott az arisztotelészi világkép megdöntéséhez, és a napközéppontú rendszer mellett. A Szent Hivatal azonban 1615-ben a napközéppontú rendszert elítélte, 1633-ban Galilei munkáját betiltotta, és a tudóst tanításának megtagadására ítélte. A következő évszázadoktól, a tudós személyétől szinte elszakítva, a „Galilei-per” a világnézeti propaganda eszközévé vált, és szélesebb körben egyre inkább torzítottan, indítékát és lefolyását egyoldalúan ismertették. A teljesebb, és újabban nyilvánosságra került iratok sok szempontból átértékelik a történelmi jelentőségű perek előzményeit, körülményeit és következményeit. (Forrás: Csillagászat)
________________________
Az egyház emberei akkor még várakozó álláspontra helyezkedtek, de nem volt kétségük afelől, hogy Galilei nyilvánosan is kiáll majd Kopernikusz tanítása mellett. Ez a napfoltokról írott munkájában be is következett. A mű megjelenése után azonnal vádolták Galileit, hogy tévtanokat, sőt eretnekségeket hirdet. Bellarmini kardinális 1616-ban maga elé idézte, és V. Pál pápa utasítására felszólította, hogy vonja vissza a Nap mozdulatlanságáról és a Föld mozgásáról vallott nézeteit. Galilei engedelmeskedett a felszólításnak. De amikor később a Skorpió csillagképben három üstököst fedezett fel, egy újabb munkában ismét kifejtette korábbi véleményét. Természetesen a jezsuiták dühödt támadása most sem maradt el.
Galilei a támadásokra csak a tudományt és a művészetet kedvelő VIII. Orbán pápa trónra lépése után válaszolt. Saggiatore című írását, majd az 1630-ban kiadott Párbeszéd a két legnagyobb világrendszerről című híres művét a pápának ajánlotta. Ebben azonban úgy állította szembe Ptolemaiosz és Kopernikusz rendszerét, hogy bár látszólag a kopernikuszi tan ellenzőinek adott igazat, lényegében mégis cáfolta a földközpontú világképet. A jezsuiták mindent elkövettek, hogy Galilei könyvét betiltsák, és szerzőjét bíróság elé állítsák.
1633. június 22-én ismét pert indítottak ellene, és kínzással kényszerítették, hogy nézeteit eskü alatt megtagadja. Galilei haláláig az inkvizíció foglya maradt, bár börtönéből kiengedték.
Firenzében betegen, félig vakon írta meg főművét (Beszélgetések két új tudományról). Ebben összefoglalja azokat a mechanikai kérdéseket, amelyekkel egész életében foglalkozott. A négykötetes, párbeszédes formában írt könyvben Galilei a szabadesés s általában a gyorsuló mozgások mintaszerű kísérleteken alapuló első teljes tárgyalását adta, megfogalmazta a tehetetlenség elvét, és burkoltan a dinamika második törvényét is. Könyvében foglalkozott a hajításokkal, az ingamozgással, sztatikával és hidrosztatikával is.
Galileinek felfedezései mellett legnagyobb érdeme a fizika helyes módszerének, a kísérletekre támaszkodó matematikai bizonyításnak a kialakítása és alkalmazása. A fizika történetének új korszakát megnyitó nagy tudós tanítványai körében, 1642. január 8-án halt meg.
